Négy NB I-es meccs a ma esti menü
2020.01.10 | 10:48
Négy NB I-es meccs a ma esti menü Négy mérkőzést játszanak a férfi első osztályba ma este, nem minden izgalom nélkül. Ebből kettőt itt, a Futsal Hungaryn is élőben követhetnek majd a futsal szerelmesei. Futsal Veszprém – MVFC Berettyóújfalu 2010.01.10.18:30 Veszprém, Március 15 Sportcsarnok Vezetik: Vass I – Kubicsk M – Bíró O A címvédő és listavezető Berettyóújfalut fogadja pénteken (18.30) a veszprémi futsalcsapat az esztendő első Az óév utolsó hónapja sem a veszprémiek elképzelései szerint alakult a futsal NB I-ben: a gárda 2-2-es döntetlent ért el a Csömör vendégeként, majd hazai pályán az Aramis (3-8), idegenben pedig a Haladás ellen is sima vereséget szenvedett (1-5). Az 1. FCV így a tabella utolsó előtti helyéről várja az alapszakasz hátralévő négy fordulóját. Így gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az idei rájátszásban a 6-10. helyért, vagyis a kiesés ellen küzdhetnek a bakonyiak. Mint azt Frank Tamástól megtudtuk, a két ünnep közötti időszakot pihenéssel töltötte a csapat. Az év utolsó előtti napján edzett a társaság, majd január 2-tól folytatódtak a tréningek. Igaz, nem teljes létszámban, Tatai József és Komáromi Péter ugyanis a válogatott összetartásán vett részt. Rendkívül nehéz mérkőzésre számítok a bajnokságot toronymagasan vezető Berettyó ellen. Nagyon kevés gólt kapnak, nehéz tehát fogást találni rajtuk. Az elmúlt időszakban kritikus helyzetekből is rendre jól jöttek ki, vagyis nehéz meccseken hátrányból fordítottak– nyilatkozta Frank Tamás. Forrás: vehirsport.hu Rubeola FC – Aramis SE 2010.01.10.18:45 Csömöri Sportcsarnok Vezetik: Tamási P – Deme R – Muhari G A bajnokság kezdetekor talán senki nem gondolt erre a verzióra, mármint a két csapat jelenlegi helyezésére. A hazaiak már biztosan alsóháziak lesznek, az Aramis pedig nagy eséllyel a felsőházi rájátszásban folytatja. A fiatal Aramis a bajnokság egyik pozitív színfoltja, és a mai győzelmükkel bebiztosíthatják helyüket az első ötben. Ám, ahogy szoktuk mondani ez a mérkőzés örökrangadó, mivel ez a két csapat az 1997-es alapítás óta tagja az első osztálynak, és csak ők. Alapigazság, hogy Csömörön nem lehet rossz meccset látni, tehát mindenkit biztatunk a mérkőzés megtekintésére, de aki nem lehet a helyszínen az a Futsal Hungary TV-n élőben követheti az összecsapást. SG Kecskemét Futsal – Dunaferr DUE Dutrade FC 2010.01.10 19:00 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Vezetik: Belicza P – Boda L – Borbás B A szokásostól eltérően ezúttal pénteki napon lép pályára hazai környezetben az SG Kecskemét Futsal az NBI-es bajnokság folytatásában. A 8. helyen álló kék oroszlánok az eggyel előttük álló Dunaújvárost fogadják január 10-én, pénteken 19:00 órakor a Messzi István sportcsarnokban. A csapatok tavaly októberi, dunaújvárosi meccsén 5-2-re nyertek Fehér Zsolt tanítványai. A két klubot évek óta tartó, jó és szoros szakmai kapcsolat köti össze. A bajnoki összecsapáson azonban ez biztos nem lesz érzékelhető, hiszen mindkét együttes szeretné bezsebelni a győzelemért járó három pontot. Fehér Zsolt, a Dunaújváros vezetőedzője: - A felsőházba vágyunk, ezért mindenképpen csak a győzelem lehet az elfogadható számunkra. A kecskemétiek játéka folyamatosan fejlődik, ahogy haladunk előre a bajnokságban. A veszélyes kontráikat meg kell állítanunk, illetve a saját játékunkat kell, hogy érvényesítsük. Felkészülve várjuk a pénteki meccset, nekünk már nem szabad hibázni az alapszakaszban, hogy elérjük céljainkat. Koós Károly: - Szeretnénk az alapszakasz hátralévő meccseiből a legtöbbet kihozni. Erre a legnagyobb esély hazai pályán van, ám a Dunaferr és a Veszprém ellen nem lesz egyszerű dolgunk. Pénteki ellenfelünk, a Dunaújváros erős játékerőt képvisel, a pontrúgásaik életveszélyesek, Fehér Zsolt kiválóan összerakta a csapatát. Minél több pontot kell még begyűjtenünk az alapszakaszban, hogy legyen hit és remény, hogy a rájátszásban reális esélyünk legyen a bennmaradás kiharcolására. Másrészt nagyon fontos, hogy a játékosok is érezzék, hogy a lehetőséggel, amit kaptak, azzal élni kell. Vannak és lesznek változások az edzésszámban, keret összetételében. Mindent megtesz a szakmai stáb és a vezetőség, hogy céljainkat elérjük. A tornacsarnokok leterheltsége és nyitva tartása miatt az elmúlt hét felkészülése nem úgy alakult, ahogy azt terveztük, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy péntekre készen fogunk állni, hogy bátor és taktikus játékkal rukkoljunk elő a Dunaferr ellen. Bízom benne, hogy ez pontot, pontokat érhet. Szurkolóink biztatására nagy szükségünk lesz, várjuk őket nagy szeretettel!   Debreceni EAC – FTC-Fisher Klíma 2010.01.10 20:30 Debreceni Egyetemi Sportaréna Vezetik: Szilágyi N – Takács Á – Veres J A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Ferencvárost látják vendégül a DESOK-ban, az összecsapás péntek este 20:30-kor kezdődik. A hazai együttes jelenleg az ötödik helyen áll a táblázaton, a zöld-fehérek a hatodik pozíciót birtokolják, a két gárda között csupán egy pont a differencia. Elek Gergő tanítványai október elején sokáig emlékezetes meccsen győzték le a fővárosiakat 6-5-re. Jól sikerült a DEAC évzárója, december 20-án a Rubeola otthonában diadalmaskodott. Kellett már a sikerélmény, hiszen ezzel egy hat mérkőzésből álló nyeretlenségi széria végére tudtak pontot tenni. Mindkét csapatnak reális esélye van arra, hogy a felsőházba kerüljön, így a DESOK-ba kilátogató drukkerek minden bizonnyal nagy csatát láthatnak majd. "A Fradinál kimondott cél az első ötbe kerülés. A zöld-fehérek a nyáron komoly erősítéseket hajtottak végre, egyénileg képzett futsalosok alkotják ellenfelünk keretét. Mi a bennmaradásról beszélgettünk a szezon előtt, így óriási bravúr lenne, ha a felsőházban folytathatnánk. Az edzéseken nem éreztem a csapaton feszültséget, felesleges is lenne, ha idegeskednénk, ugyanis nem nyomja teher a vállunkat" – nyilatkozta a deac.hunak Szentes-Bíró, a hazaiak csapatkapitánya. Talán az FTC legyőzését nevezném az év eddigi legjobb meccsének. Nem is a játékunk volt kiemelkedő, hanem a küzdeni tudásunk. A szünetben három góllal vezetett ellenfelünk, de ez sem szegte a kedvünket" - mutatott rá a csapatkapitány.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink