Nagy esélyt szalasztott el a Vénusz
2016.05.03 | 14:58
Nagy esélyt szalasztott el a Vénusz A sírból hozta vissza a mérkőzést, így megőrizte esélyét a bajnoki döntőre a bajnok Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls, amely a női futsal NB I elődöntőjének első összecsapásán a Miskolci-Vénusz NFSE otthonában ért el 3-3-as döntetlent. A hazaiak már 3-0-ra vezettek, de az Astra nem adta fel és a hajrában kiegyenlített. A másik elődöntő is nyílt maradt, a Szekszárdi UFC 1-1-es döntetlent játszott a győri Árkád ETO-val. A negyeddöntők is megmutatták, hogy nincs könnyű ellenfél a női futsal NB I bajnoki rájátszásában, hiszen két nagy esélyes is búcsúzott a legjobb nyolc között. A Hajdúböszörményt épp a Miskolci-Vénusz ejtette ki, ennek tükrében nehéz mérkőzés várt az Astrára. A sejtelmek beigazolódtak, a miskolciak már a 8. percben előnybe kerültek, sőt a második félidő elején újabb két gólt lőve 3-0-ra megléptek az Astrától. A bajnoki címvédő parádés hajrával egyenlítette ki az állást; a 26. percben Dikanová Dominika, majd a 30. percben Nagy Anett, végül a 37. minutumban Szabó Boglárka vette be a miskolciak kapuját (3-3). Az első mérkőzésen nem dőlt el semmi, az Astra Kiskunfélegyházán harcolhatja ki a döntőbe jutást. Női Futsal NB I Elődöntő 1. mérkőzés (Miskolc 05 .01.) Miskolci-Vénusz NFSE - Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls (1-0) 3-3 Gólszerzők: 8. p. Szőke Zsuzsanna, 22. p. Miliczki Noémi, 24. p. Váradi Cintia ill. 26. p. Dikanová Dominika, 30. p. Nagy Anett, 37. p. Szabó Boglárka Másik elődöntő:  Szekszárdi UFC - Árkád ETO 1-1 [gallery ids="59197,59199,59200,59203,59205,59207,59208,59210,59211,59213,59215,59218,59221,59224,59227,59228,59230,59233,59234,59236,59238"]  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink