Mezei-Vill – Dunaferr rangadó a kupában!
2017.09.06 | 15:13
Mezei-Vill – Dunaferr rangadó a kupában! A mai napon elkészítették az MLSZ-ben a férfi Magyar Kupa első két fordulójának sorsolását. Az első fordulóban kiemelt volt a 10 elsőosztályú együttes és azok a másodosztályúak, akik tavaly is indultak. A többi együttesből hatot sorsoltak ki, akik az első fordulóban érdekeltek. Ennek a három párharcnak a győztese kapcsolódik a többi 27 csapathoz, akiket 15 párba sorsolva kialakul a második forduló. Az ETO, mint címvédő, a harmadik körben csatlakozik a legjobb 16 között. Az első párba rögtön két másodosztályú élcsapat került össze, hiszen a Szigetszentmiklós fogadj a Kincsemet. A második párban az egyetlen harmadosztályú alakulat, a Bodon Péter találkozik a Gyöngyössel, míg harmadikként az UTE csap össze a Gyömrővel. A folytatásban következtek az igazi izgalmak, hiszen a második fordulóban már az NBI-es csapatok is érdekeltek voltak. Mivel itt már nem volt kiemelés, így nem volt meglepő, hogy összekerültek első osztályú csapatok is. A Dunaújváros nem volt túl szerencsés, hiszen a Berettyóújfaluhoz kell látogatnia, ami nem ígérkezik könnyűnek. A másik NBI-es párharc az Aramis és a Veszprém összecsapása lesz, Budaörsön. Rajtuk kívül még a Bőny kapott szintén elsőosztályú ellenfelet, a Haladás személyében. A Fradi tavaly hatszor is találkozott a Göcsejjel, így számukra nem lesz újdonság Zalaegerszegre utazni. Az újonc DEAC annak örülhet, hogy nem kell túl messzire utaznia, viszont a Csenger otthonában igen nehéz lesz, bár ők ezt tavalyról jól tudják, hiszen ott harcolták ki az NBII keleti csoport első helyét. A Nyírgyulaj kapta talán az egyik legkönnyebbet az NBI-esek közül, bár Piliscsabán meg kell küzdeni a továbbjutásért. Akadnak még erős párharcok ott is, ahol nem NBI-es csapat az egyik fél. Igazi nagy csatának ígérkezik a BME és a Rubeola összecsapás is, illetve a Szigetszentmiklós-Kincsem párharc győztese, akik a TFSE-hez látogatnak. A párharcok szokás szerint egy meccsen dőlnek el, és ha különböző osztályú csapatok találkoznak, akkor döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú a továbbjutó. Az első fordulót október 4-én rendezik, míg a másodikat november 29-én.   1.Forduló   SZIGETSZENTMIKLÓS-4IG – KINCSEM LOVASPARK SE BODON PÉTER FC – ENERGIA SC GYÖNGYÖS UTE – UFC GYÖMRŐ   2.Forduló   PAFC MITRE – NYÍRGYULAJ KSE AIRNERGY FC – ELTE-BEAC DUNAKESZI KINIZSI – ROMHÁNY SE UTE / UFC GYÖMRŐ – 5 STARS-ÉRDI VSE GÖCSEJ SK – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA BŐNY SZAVILL CONSULTING – SWIETELSKY HALADÁS VSE CSENGER FC – DEAC REAC SPORTISKOLA – PTE PEAC DIGISTAR FUTSAL COVRITAS FUTSAL GÖDLLŐ – ÚJPEST FC-220 VOLT TFSE SZERTARSPORT.HU – SZIGETSZENTMIKLÓS 4IG / KINCSEM LOVASPARK ARAMIS SE – FUTSAL CLUB VESZPRÉM BME-BT FC – RUBEOLA FC CSÖMÖR BODON PÉTER FC / ENERGIA SC GYÖNGYÖS – KAZINCBARCIKAI ÖRDÖGÖK VÁC FUTSAL SE – SCOREGOAL KECSKEMÉTI FC A Magyar Kupa versenykiírása    
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink