Megszerezte első pontjait az SG Kecskemét
2020.09.09 | 09:04
Megszerezte első pontjait az SG Kecskemét

Kezdeményezően lépett fel a kecskeméti alakulat Budaörsön, Vámosinak többször is védenie kellett az első percekben. Keresztury kapufája után egy kontrából a hírös városiak rohamozhattak, Scherban önzetlenül tette le Mórának a labdát, aki be is vágta azt a kapuba, 0-1. A bekapott gól után igyekezett egalizálni a hazai csapat, ám egy kapkodás miatti labdavesztés követően a Kecskemét növelni tudta előnyét: Móra keresztpasszát Ristic értékesítette, 0-2. A félidő végén még akadt mindkét oldalon helyzet, de a szünetre 0-2-vel vonulhattak végül a felek.
A folytatásban is bátran játszott az SG Kecskemét Futsal, az első nagy védést azonban Tombácznak kellett bemutatnia Bognár lövését követően. Jól működött a kecskeméti védelem, a kontrákból pedig rendre veszélyes támadásokat vezettek Koós Károly tanítványai. A második etap derekához közeledve kezdett eldurvulni a játék: Scherbant kellett először ápolni, majd a helyére érkező Gavrilovicot kellett letámogatni a pályáról. Lehiggadtak a kedélyek, és ebből a hazaiak jöttek ki jobban: Keresztury csinálta meg szépen a cselt a balszélen, majd Tombácz eszén is túljárt, 1-2. Nyomott az Aramis, de Ristic kiválóan olvasta le az egyik passzt, majd Scherbannal játszott össze, a végén pedig a szerb légiós megszerezte második találatát, 1-3. Nem sokkal később az eddig gólpasszokat jegyző Scherban is betalált. A félpályánál szerezte meg harcosan a játékszert, egészen a kapuig nyargalt, és nem remegett meg a lába, 1-4.  Kapusát mezőnyjátékosra váltva próbálkozott az Aramis, ám nem sült el jól az elképzelésük, Simic büntetett meg egy könnyelműséget, 1-5. A végére még egy Keresztury kapufa maradt, az eredmény nem változott, megérdemelten nyert a Kecskemét és szerezte meg első pontjait az idei NBI-es bajnokságban.

Aramis SE – SG Kecskemét Futsal 1-5 (0-2)
Budaörs, Aramis Csarnok
Vezette: Kovács G-Vass-Vámosi

Aramis SE: Vámosi – Moga, Bognár, Keresztury, Boznánszky
Csere: Molnár G, Panyi, Tama, Harnisch, Frankovszky, Sáhó, Verhoczki, Papp B, Papp Zs
Edző: Moga Flavius Lorant

Kecskemét: Tombácz – Gavrilovic, Ristic, Simic, Récsei
Csere: Verebélyi , Móra, Nyeste, Scherban, Mánya, Sallai
Edző: Koós Károly

Flavius Moga Lorant: - Ezen a mérkőzésen az egyéni hibainkat kihasználta az ellenfél, de ez érthető mert ez a fiatalság átka! Csapat szintjén jól működött a védekezés, támadásban peddig 10 méterig jól dolgoztunk de utána hiányzott a kreativitás, és kedveset lőttünk kapura! Sokkal többet kell tenni egy mérkőzésen belül, mert a nagyobb rutint alázattal és lelkesedessel tudjuk majd kompenzálni a következő mérkőzéseken !

Koós Károly: Volt türelmünk kivárni a megfelelő pillanatokat, végig kontrolláltuk a meccset. Nagy gratuláció az egész csapatnak, mert nagyon fegyelmezetten és taktikusan játszottak. Úgy gondolom, hogy megérdemelten szereztük meg a három pontot!

 

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink