Másodszorra is túl nagy falat volt a spanyol válogatott
2019.01.31 | 08:49
Másodszorra is túl nagy falat volt a spanyol válogatott Férfi futsalválogatottunk lejátszotta második spanyolországi felkészülési mérkőzését is a házigazdák ellen Cordóbában, ellenfelünk ezúttal 6-0-ra nyerte meg a találkozót. Az már a két csapat keddi mérkőzésén (7-0) is látszott, hogy a spanyolok egész más szinten játsszák a futsalt, mint a hat kulcsjátékost nélkülöző, több újoncot is bevető magyar futsalválogatott, és a szerdai második meccsen sem adtak esélyt a mieinknek. Az első tíz percben jól bírtuk az óriási nyomást, működött a védekezésünk, a labdakihozataloknál pedig látszott, hogy jobban fel merjük vállalni a bátor játékot. A spanyolok azonban kihasználták egy-egy megingásunkat, a 12., majd a 13. percben is gólra váltották fölényüket, majd a szünet előtt 3-0-ra változtatták az eredményt. A második félidőnek is az elején játszottunk jobban, a 29. percig nem kaptunk újabb gólt, igaz, szépíteni sem sikerült, még ha egy-két lehetőségünk volt is erre. A hajrát ismét jobban bírták erővel a világ legjobb csapataiban edződő hazaiak, akik újabb gólokkal tették fölényessé sikerüket, és állították be a 6-0-ás végeredményt. pozo6 – Eredményben csak minimálisan javultunk egy nap alatt, játékban azonban sikerült látható előrelépést elérni, a mai találkozón volt karaktere a csapatnak – értékelt a mérkőzés után Turzó József szövetségi kapitány. – A játékosok mentálisan erősebbek voltak, tartalmasabb meccset játszottak, mint kedden. Ugyanakkor elég volt egy-egy kihagyás, és ezeket kíméletlenül kihasználták a hazaiak, így szoros mérkőzésre nem volt esélyünk. Tapasztalatszerzésnek kiváló volt ez a két találkozó, ehhez a sebességhez a hazai bajnokságban nem lehet hozzászokni, ilyen meccseken tanulhatjuk meg, hogy milyen magas szintű koncentrációra van szükség ezen a szinten. A későbbiekben is játszunk hasonló erősségű válogatottakkal, most már tudjuk, mire számíthatunk az élcsapatok ellen, bízom benne, hogy sikerülhet valamelyest közelítenünk hozzájuk. A pályára lépő újoncok bizonyították, hogy helyük van a keretben, de természetesen nekik is sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy nemzetközi szinten megállják a helyüket.

Spanyolország-Magyarország 6-0 (3-0) Pabellón Municipal Juan Sepúlveda, Pozoblanco Spanyolország: Juanjo - Ortiz, Sergio Lozano, Miguelín, Juan Emilio Csere: Marc Tolrà, Eric Martel, Fernan, Raúl Campos, Bebe, Lin, Adolfo, Rafa Usín, Jesús Herrero Edző: Fede Vidal Magyarország: Varsányi Áron - Dávid Richárd, Komáromi Péter, Tatai József, Rábl János Cserék: Siska Gergő, Miklós Tamás, Kondás Kristóf, Klacsák Bence, Boromisza Dániel, Hajmási Milán, Takács Zoltán, Alasztics Marcell, Boznánszky Gábor Edző: Turzó József Góllövők: 1-0.  12' Ortiz 2-0.  13' Sergio Lozano 3-0.  19' Rafa Usín 4-0.  29' Rafa Usín 5-0.  34' Fernan 6-0.  36' Miguelín forrás: mlsz.hu és sefutbol.com  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink