Magyar Kupa után bajnokival folytatják a lányok
2021.01.23 | 14:42
Magyar Kupa után bajnokival folytatják a lányok

Végre folytatódhatnak a női első osztály küzdelmei is. A Magyar Kupa Final Four mezőnye már majdnem teljesen kialakult, egyedül a Budaörs miskolci visszavágója hiányzik, de mivel a kupadöntő időpontja egyelőre igencsak kérdéses, újra a bajnokságokra lehet, és kell is fókuszálniuk a játékosoknak. Ahol pedig igen érdekes találkozók következnek, hiszen egyre szorosabbak a felsőház küzdelmei, óriási a harc a kiadó helyekért. A most következő 10. forduló az alapszakasz második körének utolsó játékhétvégéje, azután a végső, harmadik kör következhet. Mondhatjuk, hogy még semmi sincs eldöntve, talán csak az, hogy a Szekszárd valószínűleg nem vesz részt a rájátszásban, noha matematikailag még megvan rá az esélyük.

 

DEAC – TFSE
2021.01.23. 17:00
Debreceni Egyetemi Sportaréna

Igazi szuperrangadóval kezdődik az új év, a listavezető fogadja azt a TFSE-t, akiket két hete a kupától búcsúztattak. A fővárosiakban egész biztosan él a bosszúvágy, pláne, mivel legutóbb győzelemmel távoztak Debrecenből. Nagyon változó a TF idei teljesítménye, néha úgy tűnik, kezd magára találni Csernai Gábor csapata, mint mikor idegenben verték az Astrát, néha meg épp ellenkezőleg, érthetetlen eredményeket produkálnak. A két csapat rendelkezik az idei női NBI legjobb kereteivel, amik megfelelő bőségűek is, így minden adott egy jó meccshez, amit a DEAC jóvoltából élőben is nézhetnek az érdeklődők. Kíváncsian várjuk a találkozót!

 

Szekszárdi FC – Tolna-Mözs
2021.01.24. 11:00
Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont

Újra Tolna megyei derbi lesz, ezúttal a Szekszárd a vendéglátó. Micskó Márk és Kágyi István fiatal csapata amellett, hogy az idei Magyar Kupa Final Fourban címvédőként újra ott lehet, a múlt héten egy bepótolt mérkőzésen igencsak megszorongatta a TFSE csapatát, jól látható a fejlődés. A tolnaiaknak idén voltak bravúros győzelmei, pontszerzései, pláne otthon életveszélyesek, idegenben idén még nem sikerült pontot szerezniük. Azonban ahhoz, hogy továbbra is rájátszást érő pozícióban maradjanak, igen fontos lenne behúzni ezt a találkozót.

 

Budaörs Futsal – Astra HFC
2021.01.24. 12:00
Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand

A Budaörsnek minden esélye megvan a felsőházra, hiszen mindössze egy pontra vannak lemaradva a Tolna csapatától, de az élboly sem tartózkodik elérhetetlen távolságra, nagyon kiegyenlített a bajnokság. Éppen ezért kulcskérdés lesz a hétvégi találkozó, az Astrának azért, hogy közelebb kerüljenek a rájátszás bebiztosításához, a Budaörsnek pedig azért, hogy ne veszítsék el ezirányú reményeiket.

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink