A magyar futsalválogatott csapatkapitánya, Madarász János eddig 114 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben. A hazai rendezésû Eb-re készülõ kiválóságunk hosszú utat tett meg, mire a legismertebb honi kispályás labdarúgóvá lett.
Madarász fontosnak tartja, hogy ne legyenek kishitûek, s a csapatból mindenki fogadja el: van esély a bravúrra
Gyerekként a Honvédnál kezdett futballozni, és bár rövid ideig az is felvetõdött, hogy kapusként folytatja, a gólszerzés a támadósorba csábította. Idõvel Budakalászra került, ahol ugyan Pintér Sándor ígéretes jövõt jósolt neki, ám õ a lazább életvitelt favorizálta a profi sporttal szemben.
„A barátokra fordítottam az idõm nagy részét, diszkóztam, és közben megismerkedtem a futsallal, amely a kezdeti idegenkedés után az életem lett - mondta a játékos. - Hozzá kellett szokni, hogy nem pattog a labda, más a játék ritmusa, de beletanultam, s immár semmilyen nagypályás karrierre sem cserélném el. A termetem legalább annyira elõny, mint hátrány, hiszen a hosszú lábaimnak köszönhetõen képes vagyok elveszettnek hitt labdákat megcsípni, belepiszkálni a lövésbe, de idõ kell, hogy felgyorsuljak. Ugyanakkor még ha úgy is tûnik kívülrõl, nem vagyok lomha. Az egyik edzésen Gyurcsányi Zsolttal futottam párban, aki nem tudott meglógni mellõlem, és meg is jegyzete: »Madi, te gyors vagy«."
Hogy remekül érzi a kaput, az nem kérdés. Madarász János 114 válogatott meccsén 96 gólt szerzett, és bízik benne, hogy az Eb-n jubilál. A center egy csatát már megnyert, hiszen tökéletesen felépült súlyos sérülésébõl, de pályafutásának további alakulását a torna határozza meg.
„Az Európa-bajnokság elõtt kétszer játszunk a finnekkel, két csoportmeccs is biztos, így ha szerencsém van, a minimum négy találkozón összejöhet a századik gól. Örök optimista vagyok; emlékszem, amikor megsérültem, a szintén sérült Tóth Szabival ültünk az öltözõben. Mosolyogtam, és mondtam a társamnak, ne aggódjon, felépülünk és ott leszünk a kontinensbajnokságon. Sok viadalon jártunk már a válogatottal, ám sosem értünk rajongott a közönség, ezért különleges élmény lesz a hazai Európa-bajnokság. Fontos, hogy ne legyünk kishitûek, és mindenki fogadja el, van esélyünk a bravúrra. Sorsdöntõ hetek elõtt állok: a torna alatt és után kell átrágnom magam a lehetõségeken - ha nem bírja a lábam, ha úgy ítélem meg, erõlködöm, lemondom a válogatottságot. De tudja mit, ha szenzációs eredményt érünk el, akkor is befejezem. Úgy tényleg a csúcson hagyhatom abba."
A honi kispályás futballban lévõ lehetõségeket össze sem lehet hasonlítani a nagypályáséval, és a különbségek bizonyítják: Magyarországon továbbra is mostohatestvérként kezelik a futsalt. Madarász János így jobb híján BMW helyett BKV-val jár.
„Nem vitás, összehasonlíthatatlan a futsal megítélése a nagypályás futballéval, de nem a behatárolt lehetõségek miatt választom a tömegközlekedést. Sosem motivált az autóvezetés, ráadásul mindig elkényeztettek a társaim, háztól házig furikáztak, úgyhogy nem kényszerültem sofõrszerepre. Jobb nekem a busz, a villamos - olvasgatok, nézelõdöm. Nem jellemzõ, hogy megrohamoznak, de volt rá példa, hogy autogramot kértek tõlem - a körülöttünk lévõkön pedig látszott, fogalmuk sincs, ki vagyok. Azért egy eset emlékezetes marad: egy kissrác futsallabdát kért karácsonyra az én szignómmal. Megható volt."
NAGY KÜZDÕ
„Jani nagy küzdõ, igazi vezére a társaságnak, szavainak súlya van az öltözõben és a pályán. Fantasztikus a statisztikai mutatója, a válogatott történetének legeredményesebb játékosa. Nagyszerû bal lába van - kár, hogy a jobbot csak buszra szállásra használja" - értékelte csapata egyik legjobbját Kozma Mihály szövetségi edzõ.
Forrás: www.nemzetisport.hu
