Lozano világa és a mi világunk
2009.04.16 | 00:00
Az elmúlt héten olyan sportdiplomáciai bravúrokat könyvelhetett el kis hazai futsalunk, amilyeneket még soha, az 1989-es indulás óta.
Hazánkba látogatott három mérkõzésre a világbajnok brazil válogatott és elõadást tartott az érdeklõdõknek a selecao szövetségi kapitánya Paulo Cesar de Oliveira valamint Javier Lozano, akinél sikeresebb futsal edzõt még nem hordott hátán ez az öreg föld. Talán csak a futsalban járatosabbaknak tûnt fel a mérkõzéseken Andrea Lastrucci, aki nem mellesleg az UEFA futsal játékvezetõ küldõje. Nem kell mondanom, fontos volt a jelenléte!
Úgy gondolom, hogy a torna szervezõje és a Futsal Bizottság ezért már nyugodtan kaphatna futsal társadalmunktól egy ötöst, kis ellenõrzõ könyvébe!
Persze, tudom, lehet, hogy ezt csak én gondolom így!
Az Oliveira által elõadottakról nem igazán szeretnék véleményt alkotni, az szinte teljes egészében szakmai jellegû volt, és ez nem az én „asztalom", ezt megteszik (biztosan) majd mások.
Lozano viszont lenyûgözõ volt!
Minden porcikájában úriember és sportember! Persze valószínûleg a kettõ összefügg!
Tetszett, ahogyan már azzal is megtisztelte a hallgatóságát, hogy erre a két órára nyakkendõt kötött. Éreztem, neki fontos, ez a találkozás a magyar futsal képviselõivel.
Azt gondolom, aki jelen volt tapasztalhatta, hogy nem csak a futsalról beszélt, másrészt nagyon is arról. A legfontosabb, hogy szemléletet adott! Néha azt vettem észre teljesen mindegy, hogy milyen sportágról van szó. Lehetett volna ez akár jégkorong, akár nagypályás labdarúgás, akár kézilabda. Alázatról beszélt és szerénységrõl. Nem az igazságot akarta megmondani, hanem gondolatokra, gondolkodásra serkentett. Értéket teremtett és adott át, illetve akart átadni.
A futsal szakmáról szó sem volt, viszont hangsúlyosan szerepeltek olyan szavak, mint viselkedés, szerénység, következetesség, minta, gondolkodás, önismeret, empátia.
Azt mondta a szerénység elsajátítása volt az egyik kulcs abban, hogy hosszú idõ után sikerült végre legyõzniük a brazilokat.
Húúúúúúúúúúú, gondoltam, így mi mikor fogjuk legyõzni õket?
Sajnos az utolsó perceket és a Mesterhez intézett kérdéseket nem hallhattam, mert át kellett mennem a Körcsarnokba, de frissen, feltöltõdve az Õ szellemiségével, új kitárt mennyei kapukat látva (nem a sportcsarnokét) indultam el.
És ez ki is tartott......
...egészen vagy 10-15 percen át.
Azután többen is rádöbbentettek (az is, akiktõl talán legutoljára vártam volna), hogy ez nem az a világ, NEM, NEM! Ez nem Lozano világa!
Ez itt a mai magyar futsal! Egy teljesen más világ, olyan amilyet mi teremtettünk magunknak! Ezt, a valamit, ahol nincsen tisztelet, nem létezik szerénység, pláne nem alázat, nincsen megbecsülése a másik munkájának, csak az egyén igazsága létezik, ahol mindenki azt gondolja, mindenhez jobban ért, mint a másik, ahol leidiótázza valaki azt, aki elhozta ide Magyarországra neki a világ legjobb csapatát, a világ legjobb edzõit, akiket ingyen nézhetett a pályán, és ingyen hallgathatott az elõadásokon. Nálunk ez az ember ezt érdemli, ezt kapja a munkájáért!
Ez a mi világunk!
Ahol idiótázunk, gyûlölködünk, kioktatunk, mindent ingyen akarunk (de azt most rögtön!).
Sajnáltam azt is, hogy sok-sok a futsalunkban önmagát prominensnek tartó személynek nem ért meg sem a magyar, sem a brazil válogatott 1500 forintot. Ahogyan a reklámban halljuk: egy pizza árát!
Az nem volt meglepetés, hogy az ingyenjegyeket sokan elfelejtették megköszönni, vagy akárcsak biccentést is dobni érte, de viszont volt aki, miután a szövetség képviselõje a saját pénzén megvette neki a pénztárban a jegyet megszégyenültségében még fennhangon követelõzött is!
Valamit mondott Lozano a viselkedésrõl, az önismeretrõl meg az empátiáról is, de ugyan, ki emlékszik már rá! Régen volt, talán egy félórája is!
Viszont, így egy hét távlatából visszagondolva azt hiszem nem Lozano hiányzik a magyar futsalnak, hanem a szellemisége, az értékrendje.
De az nagyon!
Király Gábor
