Lehajrázta a Nyírgyulaj a Veszprémet
2019.11.26 | 13:31
Lehajrázta a Nyírgyulaj a Veszprémet
A szünetig ledolgozta kétgólos hátrányát, de rögtön a második felvonás elején kapitulált, a hajrában pedig újabb három gólt kapott a Veszprém a vendég Nyírgyulaj ellen hétfőn a futsal NB I-ben.
Az első osztályú futsal-bajnokság 11. fordulójában a tabella harmadik helyén álló, ez idáig csak a címvédő Berettyóújfalu és az ezüstérmes Haladás ellen alulmaradó Nyírgyulajt fogadta a nyolcadik Veszprém. A bakonyi szimpatizánsok számára bizakodásra adhatott okot együttesük javuló formája, amely a legutóbbi két hazai bajnokiját – 6-4 a Dunaferr, majd 4-2 a Kecskemét ellen – egyaránt megnyerte, az előző fordulóban pedig 2-2-es döntetlent ért el a Debrecen vendégeként. Régi ismerőst köszönthetett a publikum, a nyáron Ausztriába igazoló Márkus Gábor ugyanis visszatért a csapatba. Akárcsak az eltiltását letöltő Komáromi Péter, illetve a vállsérüléséből felépült Klcsó Gábor. A vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, a veszprémiek a saját térfelükre húzódtak. Mindez meg is hozta a gyümölcsét a nyírségiek számára, akik Kondás révén már az 5. percben vezetéshez jutottak. Fel sem ocsúdtak a hazaiak, amikor egy bal oldali szöglet után Vass kapásból hatalmas bombát zúdított Spandler kapujába (0-2). Időt is kért Frank Tamás, de tanítványai továbbra is védekező szerepbe kényszerültek. A játékrész derekánál aztán rögtön az első lehetőségét gólra váltotta a vendéglátó: Márkus kapura tartó lövésébe a biztonság kedvéért még beleért Tatai (1-2). Kisvártatva egyenlíthetett is volna az FCV, előbb Márkus éles szögből eleresztett lövése elkerülte a kaput, majd Boromisza távoli kísérletét hatástalanította Pallai. A folytatásban jobbára a veszprémi térfélen járt a labda, de Spandler magabiztosan őrizte portáját. Két perccel a szünet előtt hatalmas lehetőség adódott a hazaiak előtt: Boromisza szerzett erőszakos labdát, majd Tataival kényszerítőzött, s lőtt közelről kapura. Csakhogy Pallai bravúrral védett. Az utolsó percben aztán már ő sem segíthetett együttesén. Tatai ugyanis a hatoson belül lecsapott az ellenféltől elpattanó labdára, s igazítás után védhetetlenül a kapuba lőtt (2-2). A második felvonást is a Nyírgyulaj kezdte éberebben, amely az ukrán Vlasovics jóvoltából már fél perc elteltével visszavette vezetését (2-3). Előbb Lapa tette próbára Spandler reflexeit, majd Bencsik Roland iramodhatott meg egy ígéretes kontrával, de célt tévesztett. A Veszprém mindent bevetett az egyenlítésért, Komáromi kétszer is hatalmas helyzetbe került, ám ő sem járt sikerrel. Szikrázó küzdelmet láthatott a nyolcszáz fős közönség, mindkét kapu előtt záporoztak a lehetőségek. Hattal a vége előtt Márkus lőtt hatalmas kapufát, miközben csapata már öt szabálytalanságnál járt. A 37. percben Siska pillanatai következtek. A válogatott kiválóság előbb szép mozdulattal durrantott a rövidbe, majd az öt a négy elleni játékra váltó házigazda hibáját kihasználva a saját térfeléről ívelt az üres kapuba. Sajnos ezzel még nem volt vége, az utolsó percben Kondás is bevette az üres veszprémi portát, beállítva a 2-6-os végeredményt. A Frank-csapat december 10-én a Csömör ellen javíthat. Futsal NB I, 11. forduló: 1. FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 2-6 (2-2) Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Tamási (Kiss G., Sipos). Veszprém: Spandler – Tatai, Gyurcsányi, Boromisza D., Bencsik Á. Csere: Schmidmajer, Klcsó, Tar, Márkus, Komáromi, Palvek, Bognár P., Bencsik R. Vezetőedző: Frank Tamás. Nyírgyulaj: Pallai – Sánta, Siska, Vlasovics, Lapa. Csere: Opre, Vass O., Nagy B., Fekete V., Pazonyi, Bajcur, Kondás, Csoma, Dobó. Vezetőedző: Lovas Norbert. Gólszerzők: Tatai (11., 20.), ill. Kondás (5., 40.), Vass O. (7.), Vlasovics (21.), Siska (37., 37.). FrankFrank Tamás: Az első öt percet átaludtuk. A játékosaim nem azt csinálták, amit kértem: ahelyett, hogy letámadták volna a vendégeket, tíz méteren védekeztek. A rossz kezdést követően egyenrangú partnerei voltunk a Nyírgyulajnak, de a második félidő elején egy újabb buta hibának köszönhetően megint hátrányba kerültünk. Több lehetőségünk is volt az egyenlítésre, de nem tudtunk élni ezekkel. A végén mindent megpróbáltunk, de újabb gólokat kaptunk öt a négy ellen. LovasLovas Norbert: Végig kiválóan küzdöttünk, sokat tettünk azért, hogy három pontot szerezzünk Veszprémben. A szünetben elmondtam a fiúknak, hogyha kiküszöböljük a hibáinkat, s ha elhiszik, hogy nyerhetünk, akkor győzni is fogunk. Elhitték, s hatalmas alázattal játszottak a második félidőben. Remekül védekeztünk öt a négy ellen, amiből a végén két gólt is szereztünk. Jó szériában vagyunk, egyben van a csapatunk. Bízom a sikeres folytatásban!   Forrás: vehírsport.hu      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink