Legyőzte az újonc a bajnokot
2015.09.13 | 16:56
Legyőzte az újonc a bajnokot A női futsal NB-I-s bajnokság 2. fordulójában a DEAC csapatát fogadta az előző szezon címvédője. A vendégek az első fordulóban, Győrben vereséggel rajtoltak, az Astra mérkőzése pedig elhalasztásra került. A Hajdúböszörmény- Astra mérkőzést november végén pótolják. Astra Kiskunfélegyházi Bulls – Debreceni EAC 5 – 6 (3-5) Kiskunfélegyháza, KÉSZ Aréna Sportcsarnok Játékvezetők: Kaszala Mihály, Márkus András, Bornemissza Norbert. Astra: Kovács Klaudia – Kakuszi Adrienn, Király Bianka, Szabó Boglárka, Nagy Anett Cserék: Zimányi Kovács Anikó, Gál Tímea. Vezetőedző: Dombó János. DEAC: Horváth Renáta – Radics Ágnes Mariann, Kota Gabriella, Lovas Anna, Dancs Rebeka Cserék: Balla Anikó, Barabás Éva, Péter Vanda Ágnes. Vezetőedző: Sólyom Attila. Gólszerzők: Nagy Anett (2), Szabó Boglárka, Gál Tímea, Zimányi Kovács Anikó, illetve Kota Gabriella (3), Lovas Anna (3) Nem ilyen kezdésre gondoltak az Astra játékosai, miután a debreceniek kihasználták a hazaiak védekezési hibáit, és az 5. percben kétgólos előnyt szereztek Kota Gabriella találataival, 0-2. A címvédő ment is az eredmény után, a 6. percben szépítettek Zimányi Kovács Anikó révén, sőt ezt követően Szabó Boglárka kiegyenlített, miután távoli lövése egy védőn megpattant és a hálóba vágódott, 2-2. Nem estek azonban pánikba a Sólyom-tanítványok. Kota Gabriellát és Lovas Annát nem lehetett tartani mindketten betaláltak Kovács Klaudia hálójába így visszaállt a kétgólos differencia.(2-4) Keményebbre vette játékát az Astra, és Gál Tímea visszahozta a meccsbe a Bikákat. (3-4) Sokáig nem örülhetett azonban szépítésének a hazai gárda: a félidő vége előtt Lovas Anna lerázta védőjét, és könnyedén helyezett a hálóba.(3-5) Szünet után a meccs legszebb gólját szerezték a vendégek, miután egy oldalberúgás után Lovas Anna nagy gólt ragasztott a bal felsőbe. (3-6) Ezt követően nagyon beszorította ellenfelét az Astra, de nehéz volt feltörni a DEAC zárt védekezését, ráadásul Horváth Renáta ihletett formában védett. 13 perccel a vége előtt megkezdte zárkózását a  Dombó „legénység”, Nagy Anettnek köszönhetően, aki  Szabó Boglárka önzetlen átadását váltotta gólra. (4-6) Öt perccel a vége előtt Nagy Anett lefordult védőjéről és újra éledezni kezdtek az Astra reményei. (5-6) A mérkőzés hajrájában a vendégek hősiesen és szervezetten védekezve megóvták a kapujukat a góltól, és a bajnokság eddigi legnagyobb szenzációját okozva mindhárom pontot elhozták Kiskunfélegyházáról. Vajon ki számított erre a forduló párosítását böngészve?! Gyanítjuk talán még a vendégek sem.. A mérkőzés összképe alapján váratlan, de megérdemelt vendégsiker született a címvédő otthonában. Az Astra csak magának köszönheti, hogy vereséggel kezdte a szezont, nagyon sok helyzetet elhibáztak Szabó Bogiék, bár az előző idényben is vereséggel rajtoltak Győrben, a végén azonban még így is bajnokok lettek. Hasonló forgatókönyvvel azt gondoljuk bármelyik Astra-szimpatizáns kiegyezne. Dombó János (ASTRA vezetőedzője): Betegségek miatt voltak hiányzóink a mai napon. Az elején dekoncentráltság volt rajtunk, ellenfelünk hétszer kísérletezett és öt gólt szerzett, kapusuk parádésan védett. Csapatként szenvedtük el a vereséget, nem koncentráltunk, kihagytuk a helyzeteket, többen az átlagnál gyengébb teljesítményt nyújtottak. Tragédia nincs, néha ki szoktunk kapni, az előző szezon nyitánya is így alakult, végül bajnokok lettünk. Gratulálok a Debrecen csapatának. Sólyom Attila (DEAC vezetőedzője): Szerettünk volna szoros mérkőzést játszani a bajnok otthonában. Nem erre az eredményre számítottunk. Megjegyezném, hogy kapusaink hiánya végett mezőnyjátékos állt a kapuban a mai napon. A lányok fantasztikusan játszottak, betartották, amit megbeszéltünk.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink