Komáromi túl a műtéten!
2021.03.25 | 19:26
Komáromi túl a műtéten!

Rossz hír érkezett a Veszprém háza-tájáról, hiszen a mai napon Komáromi Péter kés alá feküdt. Ami némi öröm az ürömben, hogy ezúttal nem egy súlyosabb sportsérülésről van szó, így remélhetőleg nem tart olyan sokáig a felépülés. Még az idegenbeli sikerrel megvívott izraeli mérkőzésen esett az oldalára rosszul, ami bevérzett, de úgy tűnt hamar rendbe jön, de a Haladás elleni rangadón rásérült, így elkerülhetetlen volt a beavatkozás. A sérülés sosem jön jókor, de most a lehető legrosszabbkor, hiszen a válogatottra sorsdöntő összecsapások várnak. Előbb Kazahsztánt fogadjuk, majd jöhet a sorsdöntő mérkőzés Minszkben, a fehéroroszok ellen. Ha nem lesznek komplikációk, van esély a teljes gyógyulásra, és akkor ott lehet a pályán a nemzeti együttesben, ha Turzó József szövetségi kapitány is úgy gondolja.


Komáromi Péter:
- Kellemetlen sérülést szenvedtem, de bíztam benne, hogy rendbe jön műtét nélkül. Erre meg is volt az esély, de a Hali ellen mindenképp pályára szerettem volna lépni, ahol olyannyira rásérültem, hogy nem csak sportolni, de sétálni is alig bírtam, így muszáj volt megműteni. Az orvosok azzal bíztatnak, hogy a beavatkozás jól sikerült és ha nem lép fel semmilyen komplikáció, ott lehetek a válogatottban. Bizakodó vagyok, remélem hamarosan újra a pályán lehetek.

Címkék

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink