Kis János az FTC új szamai vezetője
2020.12.01 | 23:16
Kis János az FTC új szamai vezetője

Az FTC-Fisher Klima a honlapján hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben Kis János irányítja a szakmai munkát a klubnál.
Várható volt a bejelentés, hiszen már több mint egy hónapja ő irányítja a felnőtt csapat edzéseit.
A magyar futsal „őrültje, fenegyereke, örök lázadója” ismét komoly lehetőséget kap a visszatérésre a futsal vérkeringésébe. Az immár 65 éves szakembernek messze a legnagyobb rutinja, tapasztalata van az aktív edzők között, hiszen háromszor nyert bajnokságot a Külker és a Gödöllő csapataival. Korábban egyébként már dolgozott a Fradinál 2012-ben egy rövid ideig. Az elmúlt években főleg szakmai könyvek írásával, oktató anyagok készítésével foglalkozott, és legutóbb az ETO SZC csapatánál dolgozott 2018/19-ben.

Megkeresésünkre az alábbiakban vázolta terveit a zöld-fehéreknél.
 - Az FTC szakmai munkájának irányítására kaptam megbízást Németh Péter elnök úrtól. Szeretném bebizonyítani, hogy lehet élvezhető, szerethető futsalt játszani, amellyel nézőket tudunk majd megnyerni a Fradi és a magyar futsal számára is. Nem szeretnék leülni a kispadra meccselni, azt más fogja majd végezni, de fontos változásokat szeretnék beindítani a klubnál. Ennek egyik lényeges elemének tartom, hogy saját utánpótlása legyen a Fradi futsalnak. A Fradi jelenlegi helyezése nem méltó a klubhoz, ezen változtatnunk kell, és úgy érzem, hogy ebben partnerek a vezetők és a játékosok is. Ennek érdekében magasabb szintre kell emelnünk a szakmai munka mennyiségét, és minőségét is.

Címkék

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink