Kasza János köszöntõ szavai után, amelyben méltatta, és a világ valaha élt legjobb futsaledzõjének nevezte Javier Lozanot, a spanyol szakember megkezdhette elõadását.
Egy történettel kezdte, amely még 1992-bõl datálódik. Akkor nevezték ki a válogatott kispadjára, s egy álmot szeretett volna megvalósítani a selecionnál. Azt akarta elérni, hogy a csapat ne csak nyerjen, hanem nemzetközileg elismert együttes legyen. Ehhez egy filozófiaváltásra volt szükség, és a csapat érdeket az egyénieskedés fölé kellett helyezni. Egy mentális változásnak kellett bekövetkeznie. „Valaki csak akkor bajnok, ha szerény." - mondta az elképzeléseirõl, majd hozzátette, hogy nemcsak egy csapatnak, hanem a „futsal követeinek" is kell lenniük.
Ennek elérésére azonban szabályokat kellett bevezetni, s azok csatlakozhattak hozzá a munkában, akik ezeket el is fogadják. Sok kritika érte emiatt akkoriban, hogy nem a legjobb játékosokat hívja be, ám a filozófiáján nem akart változtatni, mert ebben látta a siker lehetõségét. Kiemelte, hogy a vereségekbõl is lehet és kell is tanulni, s ha valaki elég szerény ahhoz, hogy tanuljon a hibáiból, az juthat csak elõrébb. Elszenvedték az összes nehézséget akkoriban, a brazilok ellen hétszer kaptak ki, ám ezekbõl is levonták a tanulságokat.
Filozófiájának következetes betartására is mesélt egy esetet. 1999-ben, Szingapúrban történt, hogy a stábjából az egyik ember verekedésbe keveredett, amely földbe döngölte addig felépített munkáját, megváltoztatta a csapatáról addig kialakult képet, emiatt, habár addig remek munkát végzett, meg kellett válnia kollégájától, amely nehéz döntés volt, de meg kellett hozni a csapat érdekében. Kiemelte ezáltal a következetesség fontosságát.
2000-ben Guatemalában aztán el is érkeztek egy mágikus pillanathoz. A brazilok addig legyõzhetetlennek, elérhetetlennek tûntek, ám akkor és ott elhitték, hogy le lehet gyõzni õket is, hiszen õk is emberek. Meg is lett a várva várt siker, s ezzel nagyot nõtt a játékosok önbecsülése. Elértek arra a szintre, hogy a csapat „magától játszik", tudja egyes játékhelyzetekben, hogy mi a leghelyesebb megoldás.
Kiemelte a stratégia jelentõségét. Kérdésként merült fel az elején, hogy milyen csapatot építsenek. Végül arra az elhatározásra jutottak, hogy egy saját stílus kialakítása lesz a legmegfelelõbb céljaik elérésére. Nem akartak például a brazilok másolatai lenni, megtehették volna, hogy lekopírozzák a dél-amerikaiak vagy egyéb együttesek sajátságos jegyeit, ám ezzel nem lettek volna többek.
Egy másik stratégiai jellegû döntés a nemzeti bajnokság fejlesztése volt, el kellett érni, hogy folyamatosan versenyhelyzetben legyenek a játékosaik, hiszen ez hasznára válik a válogatottnak is a kiélezett helyzetekben. Elkezdték az edzõképzést, s mára már 2000 futsaledzõt tartanak számon Spanyolországban, amelyek kemény képzés után kaphatják meg diplomájukat. Három éves tanfolyam, közel ezer óra után kaphatnak papírt, amelyet az Oktatási Minisztérium is elismer. A labdarúgással nyolc tantárgy azonos, míg négy eltér a két sportág oktatása során. Elmondása szerint a spanyol futsalban dolgozó trénerek képzettebbek, mint nagypályás kollégáik. A szakembereknek nemcsak az edzést kell tudni levezetniük, hanem vezetõknek is kell lenniük, s más egyéb szakterülettel is tisztában kell lenni.
Az egyes helyzetekben a kihívást kell keresni, nem félni vagy megijedni kell a feladatoktól, mert akkor nem érhetünk el semmit.
Javítani kell a négy legalapvetõbb képességet, a fizikai, a technikai, a taktikai és a pszichológiai elemeket. Ha pszichésen nincs rendben valaki, akkor a másik három területen sem tud száz százalékosan teljesíteni senki sem.
A fizikai felkészítésben arra kellett figyelniük, hogy a futsalnak egészen sajátos képességek kellenek fizikailag, így effelé kellett megváltoztatni a módszereket. A technika fejlesztése során a legfontosabb a sebesség, hiszen rövid idõ alatt kell pontosan végrehajtani a mozdulatokat, így a kivitelezés pontossága elengedhetetlen. Ha meccshelyzetekben pontos tud maradni egy játékos, az az önbizalmának is jót tesz.
A taktikai elképzelésekben is váltásra volt szükségük, intelligens játékosok képzését tûzték ki célul, akik alkalmasak arra, hogy a pályán átlássák a helyzetet, és az edzõ segítsége nélkül is pontos döntéseket tudjanak hozni. Minden feladatot ez alá kell rendelni, a játékos gondolkodjon el a hibájáról. A spanyol csapat ilyen intelligens együttes lett, s ezt tartja a legnagyobb sikerének, hogy nélkülözhette akár az edzõt is. A megoldásra rá kell vezetni az embereket, de sohasem szabad megmondani számukra a megoldást, hiszen azzal nem fejlesztjük elég jól a gondolkodásukat.
Mérkõzések elõtt mindig közösen elemezték az ellenfél játékát, bevonta a játékosokat is a beszélgetésekbe, felsorolták a rivális erõsségeit és gyengeségeit, mindenki bele tette úgymond a magáét, így sajátjának érezhették a taktikát a játékosok, amiért így már úgy gondolhatták, hogy érdemes küzdeni azért, ami az övék is.
A pszichológia oldaláról nézve a figyelmet emelte ki elõször. Ennek hiányában nem jutnak el az információk senkihez, így nem hoznak helyes döntéseket késõbb. A koncentráció is lényeges elem, mivel sok külsõ tényezõt kell kizárniuk a pályára lépõ játékosoknak. Ha ez sikerül, akkor eredményre is vezet. A bemelegítés már a meccs része, onnantól kezdve nem létezhet más, csak a mérkõzés. Egy ideális állapotba kell kerülni. Mindenkinek van egy optimális állapota, amelyet egyénenként máshogyan lehet elõhozni. Van, akinek kedves szavakat kell mondogatni, a családjáról kérdezgetni, másnál éppen a durvaság határát súroló, pimasz megjegyzések kellenek ennek elérésére. Ezzel növelhetõ a hatékonyság, ha nagyobb a baj, akkor sem a szorongás tölti el õket.
Az edzõ szerepérõl is beszélt. Bírnia kell az ismeretekkel, fontos ember egy csapatnál, igazi karmesterként kell viselkednie. Ismernie kell saját magát is, mik azok a tulajdonságai, amelyek esetleg gyengébbek, ezeket ellensúlyozni kell mondjuk egy olyan segítõvel, akiben ezek megvannak, és persze az erõsségeit kell kidomborítania. Fontos az önkritika. Nem kell szégyelni a gyengeségeket, javítani, erõsíteni kell õket. A következõ lépés mások megismerése lehet.
Naprakésznek kell lenni, készen kell állni arra, hogy minden nap tanuljunk, a játékosnak éreznie kell, hogy többet tud nála az edzõ. Azt sem szabad elfelejteni, hogy embereket irányítanak, s a táblára lerajzolt sémák nem vihetõek át egy az egyben a valóságba, hiszen nem robotok játszák ezt a játékot, az érzelmeknek is nagy szerep jut.
Fontos a csapat légköre, hiszen egy jó atmoszférában jobban ki lehet hozni mindenkibõl a maximumot, nem szabad, hogy a félelem legyen úrrá a játékosok körében, mert akkor mindig csak arra törekszenek, hogy a biztosat játszák, ne hibázzanak, s ezzel nem biztos, hogy elõrébb lehet jutni. Gondolkoni kell megtanítani, s elkötelezetté kell válni a játékosoknak egy ügy érdekében, hiszen akkor sokkal több kihozható belõlük. Tudni kell meghallgatni másokat, fontos a bizalom. Nem szabad, hogy kifogásokat keressünk elõre egy-egy mérkõzés elõtt az esetleges vereségre, mert emiatt akár az eredmény sem úgy jöhet, ahogyan szeretnénk. Nem szabad sem túl-, sem alulértékelni a dolgokat, a vereséget után fel kell emeleni a játékosokat, a gyõzelmek után pedig csillapítani kell a kedélyeket, hogy mindig a valóság talaján álljunk.
Az elõadás végén jópár kérdés elhangzott, amelyre szívesen válaszolt a remek elõadást tartó Javier Lozano, majd megtekintette a két aznapi összecsapást a Borsodi Futsal Kupán, és segédkezett az elsõ magyar futsaledzõ képzõ tanfolyam végzõseinek diploma osztásakor.
