Jani Barátai siker a II. emléktornán!
2024.12.19 | 14:13
Jani Barátai siker a II. emléktornán!

A hétvégén már a második Kis Jani emléktornára került sor a fővárosban, ahova ezúttal is szép számmal érkeztek jelenkori és egykori futsalosok. Az első ízben rendezett tornáról két kivétellel minden csapat eljött ismét, míg mellettük négy új részt vett. Akadtak fiatalok, de voltak olyan régi legendák, aki az előzőn nem tudtak részt venni, de most mindenképen szerettek volna ott lenni. Jó volt látni régi válogatott játékosokat, akik még a Gödöllőben vitézkedtek Jani irányításával. Simonyi Gabi vagy Vígh Feri, de említhetnénk a Cső Montage egykori kiváloságait, Reveland Zoltánt, Szalai Gábort, vagy Simon Ádámot. Náluk egyébként Somogyi Gábor nem tudott játékra jelentkezni, de a pálya széléről is remekül irányította az együttest, amely egészen a döntőig menetelt. Több olyan egykori barát, kolléga ismerős is kilátogatott, akik játszani nem tudtak, de úgy érezték, ott a helyük az eseményen.

A torna sok jó mérkőzést, és annál több izgalmat hozott, ahol néha túlfűtöttek voltak az érzelmek. Emléktorna ide, közelgő ünnepek oda, szikrázó ütközetekre is sor került, amire Jani fentről biztosan csak annyit mondott néhány kötőszó társaságában, hogy na végre történik valami!
A csoportmeccsek is több drámai fordulatot és meglepetést hoztak. A reggeli csoportból az Asterix több bravúrt is bemutatva, több fiatal csapatnak is leckét adott futsalból és lelkesedésből, de főleg, hogy jók az öregek háznál, de a csoportmeccsek után elfogytak, így hiába jutottak tovább, az egyenes kiesésre már nem tudtak visszatérni. A legnagyobb meglepetést a Gödöllő okozta, akik címvédőként érkeztek, de a csoportban elvéreztek, pedig komoly legendákkal erősítettek erre a tornára, de több esetben elpártolt tőlük a szerencse.

Az egyenes kieséses szakaszban tovább fokozódtak az izgalmak és a küzdelmek, akadt olyan párharc, ami büntetőkkel dőlt el, de a Bromit legényei pontosabban céloztak, így a Vasas Futsal búcsúzott. Az Aramisos fialatok megrángatták az oroszlán bajszát, de Jani Barátai esélyeshez méltóan fordítottak, így ők készülhettek az elődöntőre. A másik két párharcban a Cső rutinból hozta a kötelezőt, míg az NNC Frogsz magabiztos játékkal verte a Mad Dogsot, de előbbi sajnos nem tudta vállalni a folytatást, így mégis a fekete mezesek várhatták az elődöntőt, ahol már nem volt meglepetés. A Cső és Jani Barátai, ha nagy csatában is, de kiharcolták a döntőbe kerülést, így kialakult a két helyosztó.

A bronzcsatát a Mad Dogs és a Bromit vívta, ahol felváltva estek a gólok, de végül utóbbi szerzett többet, így övék lett a harmadik hely.
A döntőben úgy tűnt, a Cső meglepheti Jani barátait, az első találat az ő nevükhöz fűződött, de Polonkai Attiláék előbb egyenlítettek, majd a végén a győztes találatot is megszerezték, így a tavalyi ezüst után a tornagyőzelmet ünnepelhették.

Az eredményhirdetésen a dobogósok mellett díjazásra kerültek a torna legjobbjai, amit ezúttal is Jani fia, Barni adott át. A legjobb kapus a győztes csapattól került ki Laky László személyében, míg a torna gólkirálya 9 találattal Bán Gergő lett, aki sajnálatosan sérülést szenvedett a döntőben. A Jani kedvence díjat, ami a legjobb játékos címet takarja, Simon Ádám érdemelte ki a Cső Montage együtteséből. A díjak kiosztása után egy nagy közös csapatképpel zárult az esemény, amelyről nem hiányozhatott Jani portréja sem.

A torna ismét elérte célját, hiszen jó hangulatban, és ami a legfontosabb, futsallal tudtunk emlékezni Janira. Külön köszönet a játékvezetőknek, Kömpf Gyuszinak és Kovács Péternek, akik felajánlották részvételüket, mint ahogy Gaszt Vikinek, aki végig ott volt és ellátta a sérülteket. Köszönet a Fornettinek, Somogyi Gábornak és Pinkóczi Tibornak is a torna támogatásáért.

Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-Újpest FC /NB I. 11. forduló/
2024.12.13 | 20:20
Futsal EB-selejtező: Magyarország - Montenegro
2024.12.11 | 11:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.12.19 | 11:45
2024.12.18 | 13:45
2024.12.13 | 12:15
2024.12.11 | 15:30
Férfi válogatott
2024.11.01 | 08:45
2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink