Hatalmas jövő van ezekben a lányokban
2018.07.08 | 21:31
Hatalmas jövő van ezekben a lányokban A női futsal NB II-ben aranyérmet szerző, de a feljutásról egy hajszállal lemaradó ReklámPress-Skorpió edzője, Szabó Gábor élvezte az új kihívást. Felemás szezont tudhat a háta mögött a női futsal vérkeringésben versenyző ReklámPress-Skorpió, azt követően, hogy a második vonal Keleti-csoportjában veretlenül lettek aranyérmesek a ‘tarjániak, az NB I-be jutásról döntő két párharcban is alulmaradtak, így hiába a korábbi alapszakaszbeli remeklés, nem tudták kivívni az élvonalba kerülést. A változatos évad kapcsán a lányok edzőjével, Szabó Gáborral beszélgettünk. – Összességében hogyan tekint vissza az idényre? – Úgy indultunk neki a szezonnak, hogy az alapszakaszt mindenképp meg kell nyernünk és szeretnénk a következő évben az NB I-be kerülni – mondta Szabó Gábor. Az előbbi sikerült, ráadásul úgy, hogy nem találtunk legyőzőre, a legfelsőbb osztályba kerülés apró nüanszokon múlt, de nem jött össze. – Csalódott emiatt? – Természetesen igen, mert hiszem, hogy ez a csapat megérett az élvonalra. Nagyon jó iramú mérkőzéseket játszottunk, és a Zalaegerszeg ellen bebizonyították a játékosok, hogy képesek kimagasló teljesítményre első osztályú csapat ellen is. – Mit gondol, mely tényezőkben kell még javulniuk, hogy legközelebb ne maradjanak le az élvonalról? – A labdarúgásban folyamatosan fejlődni kell! Soha nem tudsz hátradőlni és megelégedni magaddal, mert akkor biztos, hogy elmennek melletted az ellenfelek. Ez egy nagyon fiatal csapat, mindenben előre kell lépni, de hatalmas jövő van ezekben a lányokban. Egyébként a feljutás még nem dőlt el. Folyamatos tárgyalásban vagyunk a Szövetséggel és a Zalaegerszeggel. Július 16-án minden kiderül. – Vannak olyan játékosok, akiket egyénileg ki tudna emelni? – Soha nem szoktam egyénileg kiemelni senkit. Ez az egész szezon a csapat érdeme. Minden játékos beletette a tudását, a szívét és a lelkét. Ez a Skorpió egyik nagy erőssége! – Edzői pályafutása során először irányíthatott női együttest. Milyen impulzusokkal gyarapodott? – Eddig csak fiú csapatokat irányítottam, és bevallom, féltem is, hogy mennyire lesz ez más. Nagyon sok mindent tanultam a lányoktól, remélem, ők is tőlem, amit a jövőben tudok hasznosítani más csapatoknál is. Nagyon élveztem a közös munkát és az új kihívást! – Mivel töltik a nyári szünetet? – Öt hét pihenő van az alapozásig, de teljesen nem álltunk meg. Minden héten különböző távokat adok meg a lányoknak, amit teljesíteni kell és a telefonra letöltött applikáció segítségével küldik nekem. A felkészülés július 23-án kezdődik, heti négy edzés lesz. – Milyen elképzeléssel fognak nekiindulni a következő bajnokságnak? – Még várjuk, hogy melyik osztályban indulunk és ennek megfelelően határozzuk meg a céljainkat is. Többünket megkerestek más csapatok is, de próbáljuk együtt tartani a társaságot. Mindenkinek első a Skorpió. Nekem is kérdéses még a jövő, mert több feladatom lesz az SBTC-ben, és nem biztos, hogy engedélyt kapok a klubtól a folytatásra. 34189617_2048906075362930_4535882268014542848_n-768x876– Az SBTC csapatkapitányaként is jól sikerült szezont zárt, így mondhatjuk, hogy eddigi egyik legjobb évadán van túl. – Erre a legjobb szó a CSODA! Olyan élményekkel, pillanatokkal gazdagodtunk, hogy aki ennek részese volt, soha nem felejti! Mindent megnyertünk a megyében, amit lehet és a feljutás is sikerült. Olyan összetartó, baráti társaság alakult ki, ami nagyon ritka manapság és ehhez jött a fantasztikus szurkolótáborunk, akik mindenben a csapat mellett voltak! Köszönjük nekik! Csodás volt azt érezni, hogy ott volt egy egész város a csapat mögött és mindenhol a foci és az SBTC volt a téma. nogradifutball.hu  
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink