Ha hétfő, akkor futsal!
2020.03.02 | 13:09
Ha hétfő, akkor futsal! Pénteken már lejátszották a férfi NB I-es bajnokság Alsó-házának első mérkőzését, ahol meglepetésre 3-3-as döntetlent ért el a Kecskemét Dunaújvárosban. Ma játsszák a csoport másik meccsét, az „új” pontvadászatot két bónuszponttal a harmadik helyen kezdő veszprémiek a negyedik, egy ponttal rajtoló Csömört fogadják hétfőn (18.30) a Március 15. utcai csarnokban. Futsal Veszprém – Rubeola FC Veszprém, Március 15 Sportcsarnok 2020.03.02 18:30 Játékvezetők: Zimonyi Péter – Deme Rajmund – Urgyán Antal FrankFrank Tamás: - Kiemeltem fontos találkozó elé nézünk, hiszen, ha kikapunk, helyet cserélünk, azonban győzelem esetén lélegzetvételnyi előnyhöz jutunk. Négy mérkőzést játszottunk az idény során a Csömör ellen. A mérlegünk egy vereség, egy döntetlen és két győzelem, de mindegyik összecsapás kiélezett, szoros küzdelmet hozott. A Csömör fiatal, agilis csapat széles taktikai repertoárral, egy percre sem lehet megnyugodni ellenük. Szeretnénk itthon tartani a három pontot. Remélem, hogy jól jövünk ki a fordulópontokból, s megfelelően koncentrálunk. Ha a helyzeteinket kihasználjuk, úgy vélem, nem lesz problémánk. Az alapvető célunk a biztos bennmaradás. Emellett szeretnénk minél több meccset megnyerni, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Természetesen örülnék, ha megnyernénk az alsóházat, ez azonban nem ígérkezik könnyűnek, hiszen négypontos hátrányból indulunk a Dunaferrel szemben. A Debrecen spanyol és brazil légiósakkal erősített, Kecskeméten is bemutatkoznak a szerb és ukrán játékosok. Minden szempontból más bajnokság kezdődik, más erőviszonyokkal és más lélektannal. Nagyon szeretnénk, ha minél hamarabb megnyugodhatnánk a kiesés elkerülését illetően. Ha ez megtörténik, biztos vagyok benne, hogy felszabadultabb lesz a játékunk is. A bakonyiak Klcsó Gábor mellett az ugyancsak sérült Komáromi Péterre és Gyurcsányi Zsoltra sem számíthatnak a rájátszás nyitányán. Márkus Gábor pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud segíteni alakulatának. 66385879_2483620268344369_5164618510386593792_nJenei Ottó: - Mivel a szezon folyamán ez lesz az ötödik összecsapás ebben a párosításban, így mindkét csapat jól ismeri egymást. Az eddigi meccseken apró dolgok döntöttek ide vagy oda, most is szoros, kiélezett csatára számítok. Létszámban és minőségben kezdünk kiegyenesedni, az MVFC ellen megsérült Füzy Zsolton kívül az elmúlt hetekben már mindenki a csapattal tudott edzeni. Fontos lenne számunkra a jó kezdés a rájátszásban, mert öldöklő csata lesz az alsóházban, minden csapat szó szerint az életéért fog küzdeni.   Szabadnapos: DEAC   Haladás VSE – Aramis SE Szombathely, Haladás Csarnok 2020.03.02 18:30 Játékvezetők: Kovács Gábor – Sipos László – Imrő János A nap másik mérkőzésén a Haladás fogadja az Aramis együttesét. A Haladás egy hete hazai pályán hódította el a Magyar Kupát az MVFC-től, azaz jó formában várja első mérkőzésüket a Felső házban. - A jelenlegi pozíciónk alapján a folytatásban mindenképpen három ponttal többet kellene szereznünk a Berettyóújfalunál ahhoz, hogy mi kezdhessük kedvezőbb helyzetből a három győzelemig tartó döntőt. A realitást figyelembe véve ez azt jelenti, hogy nem szabad egyik meccsen sem kikapnunk tőlük. Ez a matematika persze csak abban az esetben igaz, ha a többiek ellen mindkét gárda ugyanannyi pontot szerez – tekintett picit előre Pálmay Tamás szakágvezető. Az Aramis a bajnokság meglepetéscsapatának is tekinthető. Pár héttel a rajt előtt még az indulásuk is bizonytalan volt, aztán eredményeik – de különösen játékuk alapján – a bajnokság üde színfoltja lettek. Ám számukra most kezdődik az igazi megmérettetés, mert a Felső házban már nem lesz könnyű mérkőzés Moga Lóri fiainak. A Felső ház pénteki mérkőzésén: FTC-Fisher Klíma - MVFC Berettyóújfalu 2-5 (1-2) Szabadnapos: Nyírgyulaj KSE      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - Á STUDIÓ Futsal Nyíregyháza (2024.09.20, stream)
2024.09.19 | 17:03
DEAC-Újpest FC /NB I. 6. forduló/
2024.09.16 | 14:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
Támogatóink

Partnereink