Győztes meccsel kezdtük a poreci tornát
2018.10.27 | 20:42
Győztes meccsel kezdtük a poreci tornát Férfi futsal válogatottunk a poreci nemzetközi torna első játéknapján a bosnyákokkal mérkőzött meg, és taktikus játékkal kétgólos győzelmet aratott.
A Turzó József vezette futsal A-válogatott a szeptemberi Visegrádi Négyek-torna után ezen a héten a horvátországi Porecbe utazott, ahol egy ötcsapatos nemzetközi viadalon vesz részt. A szakmai stáb a csapatépítés jegyében ismét meghívott néhány új játékost a keretbe, köztük két székelyudvarhelyi futsalost, Miklós Tamást és Hadnagy Istvánt. A torna nyitómeccsét a bosnyákokkal játszottuk le, akikkel legutóbb az idei Európa-bajnokság selejtezőjében találkoztunk, és akkor szoros meccsen döntetlenre végzett a két csapat. Most is kiegyenlített játékkal kezdődött a találkozó, majd a 6. percben megszereztük a vezetést, Komáromi Péter átlövésből volt eredményes (1-0). A folytatásban is az agresszívan védekező, a bosnyákokat már saját térfelükön letámadó magyar csapat volt veszélyesebb, és a 12. percben egy szépen kijátszott akció végén Tatai József megduplázta az előnyünket (2-0). A második gólt egy pár perces rövidzárlat követte, a bosnyákok egy szerencsés találattal szépítettek, majd viszonylag gyorsan egyenlítettek, és átvették a vezetést is (2-3). Nem fogta meg a váratlan fordítás a magyar válogatottat, Dróth Zoltán gyorsan egyenlített, beállítva a félidei eredményt (3-3). A második félidőt remekül kezdtük, a 21. percben Harnisch Ákos vette vissza az előnyt (4-3), majd kevesebb mint egy perccel később az egyik debütáló székelyudvarhelyi játékos, Miklós Tamás növelte kettőre az előnyünket (5-3). A bosnyákok hátrányban több kockázatot vállaltak, új kapust hoztak be, aki a támadósokhoz is gyakran feljött a kapunk elé, így emberelőnyben vezették akcióikat. Alasztics Marcellnek ebben a periódusban több nagy védése is volt, de az ellentámadásokból, megszerzett labdákból a mieink előtt is adódtak lehetőségek. Az eredmény a mérkőzés végéig nem változott, a magyar csapat győzelemmel kezdte meg a viadalt, amelyen vasárnap délután a görög válogatott lesz az ellenfele. Magyarország-Bosznia-Hercegovina 5-3 (3-3) Magyarország: Alasztics Marcell - Rábl János, Harnisch Ákos, Miklós Tamás, Dávid Richárd Cserék: Varsányi Áron, Komáromi Péter, Józsa Tamás, Pál Patrik, Hadnagy István, Tatai József, Nagy Imre, Klacsák Bence, Harmati Tamás, Siska Gergő Magyar gólszerzők: Komáromi, Tatai, Dróth, Harnisch, Miklós  Forrás: MLSZ.hu  
Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink