Győzelemmel kezdett a Veszprém
2020.09.01 | 14:23
Győzelemmel kezdett a Veszprém

Hétfőn este lejátszotta első bajnoki találkozóját a 2020/21-és évadban az SG Kecskemét  és a Veszprém együttese. Az első 30 percben nagy csata dúlt a pályán, olykor a hangulat is paprikás volt, de a végjátékot a Veszprém uralta, és nyert 2-5-re.

Az első percek puhatolózással teltek, majd hazai oldalon Mánya, a veszprémieknél pedig Rutai került nagy helyzetbe, de a kapusok mindkét oldalon magabiztosak voltak. A 6. percben Mánya keresztpasszát Simic tüzelte rá nagy erővel a jobb szélről, ám a labda kivágódott a kapufáról a mezőnybe. Egy minutummal később Pál Patrik révén tudta magához ragadni a vezetést a vendég alakulat. Egy balról belőtt labdára érkezett középen jó ütemben, 0-1. A kecskemétiek eztán átvették a találkozó irányítását, és rendre dolgozták ki a helyzeteket. A 17. percben közvetett szabadrúgás után Mánya vágta a léc alá a játékszert, 1-1. A félidő végén mindkét oldalon adódott még lehetőség, de végül maradt az 1-1- a szünetre.

Gyors hazai rohammal kezdődött meg a második etap, a vezetést mégis a Veszprém Futsal szerezte meg. A 23. percben egy kecskeméti labdavesztés után Tatai volt higgadt a befejezésnél, 1-2. Nem fogta meg a hírös városi alakulatot a gól, és kettő perccel később sikerült is egalizálni. A bal szélről végezhetett el szabadrúgást Mánya Szabolcs, és szerencsével a megpattanó lövés a hálóban kötött ki, 2-2. Felpörgette magát a Veszprém a bekapott gól után, és Fridrich a 30. és 31. percekben is túljárt a hazai védelem eszén (2-4), ezzel eldőlni látszott a találkozó sorsa. Koós Károly időkérés után létszámfölényes játékkal küldte vissza fiait, de az áttörés elmaradt. A lefújás előtt egy Pál átlövés alakította ki a végeredményt, 2-5.

Koós Károly: - Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, rengeteg olyan szituáció volt, amiből gólt szerezhettünk volna. Kicsit türelmetlenek voltunk a befejezéseknél. Amíg bírtuk erővel, addig dominálni is tudtunk. Ez egy jó lecke volt mindenki számára. Talán én is túlengedtem a játékperceket a kezdő ötösnél. Biztos vagyok benne, hogy fogunk mi még jól is kijönni hasonló helyzetekből, és sok örömöt fogunk még szerezni szurkolóinknak, akiknek köszönjük, hogy ilyen szép számmal kilátogattak.

Fehér Zsolt: - Felfokozott hangulatban vártuk már a bajnokság kezdetét! Igazság szerint a mérkőzéstől azt kaptam, amit vártam, A Kecskemét nagyon megerősítette csapatát, nemzetközi szinten is elismert külföldi játékosokat csábítottak soraikba! Kiegyenlített első félidő után, a második játékrészben, a legkisebb esélyt sem adtuk meg a Kecskemétnek, hogy otthon tarthassa a három bajnoki pontot! Büszke vagyok minden játékosomra, mert az első pillanattól kezdve az utolsóig küzdöttek! Megérdemelten hoztuk el a három pontot Kecskemétről!

Futsal NB I, 1. forduló:
Kecskemét–1. FC Veszprém 2-5 (1-1)
Kecskemét, Messzi István sportcsarnok
Vezette: Belicza, Boda, Minda

Kecskemét: Tombácz – Gavrilovics, Risztics, Serban, Mánya.
Csere: Verebélyi (kapus), Móra, Simics, Nyeste, Récsai, Sallai, Szedmák.
Vezetőedző: Koós Károly.

Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai.
Csere: Spandler (kapus), Fridrich, Tar, Bognár, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M., Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Gólszerzők: Mánya (17., 25.), ill. Pál (7., 37.), Tatai (23.), Fridrich (30., 31.).

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink