Mindig öröm a számunkra amikor olyan fiatal játékosokat mutathatunk be olvasóinknak, akik tehetségük és személyiségük alapján is alkalmasak lehetnek arra, hogy a bajnokság felfedezettjei lehessenek. Galambvári Gréta is megfelel ennek a kritériumnak, aki a Miskolci Vénuszban mára már alapember lett, s fejlődését látva nem is lehet kérdéses, hogy előbb vagy utóbb a nemzeti csapatnál is szóba kerülhet a neve. A nagy jövő előtt álló játékos az interjú során szívesen engedett betekintést mindennapjaiba is.
Az adatbank tanulsága szerint 11 éves korodban lettél a Miskolci Vénusz igazolt játékosa. Számodra a futsal szerelem volt első látásra, vagy előtte azért más sportágba is beleszagoltál?
- Gyermekkorom óta a labdarúgás az életem, és bár mindig is szerettem sportolni, semmi sem állt közelebb hozzám, mint a foci. Amióta járni tudok rúgom a bőrt, és remélem ez így is lesz még sokáig. Kezdetben nem ismertem a futsalt, de ma már el se tudom képzelni az életem nélküle.
Soha egyetlen pillanatra sem bántad meg döntésedet?
- Diósgyőrben lett volna lehetőségem csak a nagypályás focival foglalkozni, viszont én akkor a futsal mellett döntöttem. A mai napig sem bántam meg, ebben érzem magam igazán otthon, jobban fekszik nekem. Szerintem sokkal gyorsabb a játék, rengeteg a fordulat, egy igazi futsal mérkőzésnek minden másodperce számít, így a végsőkig változhat a játék állása. Nagyobb koncentrációt és technikai képzettséget igényel.
A Vénusz korosztályos csapataiban jártad végig lépésről lépésre a szamárlétrát: U11-13-15-17-ben is alapember lettél és rendkívül szép eredményeket értetek el. Ezek közül melyikre vagy különösen büszke?
- Minden elért eredményünkre büszke vagyok, de ha csak egyet kell kiemelni, akkor a 2016/2017-es U15-ös futsal bajnoki cím lenne az. Bernáth Csilla, az akkori edzőm és oszlopos tagja a Vénusznak, meghatározó egyénisége lett a pályafutásomnak. Csillával a mai napig nagyon jó viszonyt ápolunk, sokat segített az elején, mind beilleszkedni, mind fejlődni. Neki köszönhetem a játékstílusom, igazából a mai napig a példaképem, bármikor számíthatok rá. Remélem lesz még alkalmam együtt játszani vele.
Tudom, hogy azok közé a játékosok közé tartozol, akik abszolút nincsenek elszállva maguktól, mégis megkérdezném, hogy hamar kitűnt, hogy nagy tehetséged van ehhez a fantasztikus sportághoz?
- Nagyon köszönöm a kedves szavakat. Mielőtt a Miskolci Vénuszhoz igazoltam volna, a suliban minden szünetben fociztunk a srácokkal. Bevallom őszintén nagyon szerettem velük játszani, sokat tanultam tőlük (hisz mégis csak gyorsabbak voltak), viszont igyekeztem én is meglepő húzásokat tenni és úgy érzem sokat fejlődtem akkor. Többen megnéztek mivel ritkán látni lányt focizni, de nagyon tetszett nekik, hogy egyáltalán nem vagyok semmivel sem ügyetlenebb, sőt...
Az ottani gondnok (akinek a lánya is a Miskolci Vénuszban futsalozott) szintén meglesett engem és ő ajánlotta, hogy nézzek el egy toborzóra. Talán még sosem izgultam annyira, mint azon a toborzón. Sárréti Géza volt akkor az edző, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek, többek között azt, hogy ma egy nagy család tagja vagyok és minden edzésen, meccsen a szerelmemnek, a futsalnak hódolhatok. Úgy érzem nála kezdtem igazán az utam, az alapokat az Ő keze alatt sajátíthattam el és remélem nem voltam rossz tanítványa. Jóban rosszban mellettem állt, és csak a felfelé vezető útra terelt engem!
Az, hogy egy tizenéves leány a nőiesnek tartott sportágak helyett inkább a futsalt válassza mennyire okozott megütközést ismerőseid, barátaid szemében?
- Igazából egyáltalán nem volt meglepő. Az egész családom a foci körül forog, nagyapám Diósgyőrben volt labdarúgó és máig az élete a foci, szinte minden meccsemen ott van és szurkol nekem. Édesapám szintén Diósgyőrben nevelkedett, mint kapus. Gergő, a bátyám jelenleg a Tiszaújváros FC NBIII-as csapatának tagja, szintén kapus poszton. Van egy öcsém is, Olivér, aki Alsózsolcán rúgja a bőrt, és ő is hálóőr, illetve Olívia a húgocskám, aki itt a Vénusznál nevelkedik, és milyen hihetetlen, de kapus poszton. Nem is volt hát kérdés, hogy engem is csak a labda fog lekötni. Barátaim, ismerőseim is velem együtt örültek, hisz aki ismer, az tudja, hogy a futsal a mindenem. Ők nem is tudnak engem máshogy elképzelni. Sok megmérettetésemen megtisztelnek a jelenlétükkel és mindig szurkolnak nekem.
Szenvedélyemmé vált, hogy soros interjúalanyaimból a Facebookos oldalukon is igyekszem tájékozódni. Veled sem tettem másként. Azonnal feltűnt számodra mennyire fontos a családod, a klubod és csapattársaid. Menjünk sorjában. Családodról mi az, amit megosztanál olvasóinkkal?
- Számomra ők mindennél fontosabbak, mindig kiállnak mellettem, és támogatnak, legyen szó a sportról, tanulásról, magánéletről is. Egy nagy család vagyunk, különbözőek persze, de a foci az egy igazi közös pont nekünk. Szóval a családi programok inkább futsal és focimeccsre járással telnek, de ezeken kívül is nagyon sok időt töltünk egymással, legyen szó akár szalonnasütésről, vagy közös filmnézésről, esetleg egy jó kis kártyapartiról.
“"Amikor imádkozok, annyit kérek: Uram csak édesapámra vigyázz és ő majd vigyáz ránk!"
Mindent kifejez ez az idézet édesapádhoz fűződő kapcsolatodról. Apukád a Vénusz kitűnő kapusedzőjeként évek óta kimagasló szakmai munkát végez. Megbocsátotta neked, hogy belőled mezőnyjátékos lett? Nem volt nyomás a részéről, hogy inkább a kapusposztot válaszd?
- Bátyám, Gergő és köztem másfél év van. Nekem Gergő igazi hős volt a szememben, már pici koromban is. Ő mindig igazi hálóőr volt, engem viszont a mezőnyjátékosok feladatai érdekeltek. Szaladni, védekezni, gólt lőni. Szerintem így egészítettük ki egymást. Nem mellesleg másik két testvérem szintén kapus, szóval úgy érzem édesapám hamar meg tudott nekem bocsátani, habár még az elején megpróbált a kapuba csábítani...
Neked édesapád a legnagyobb kritikusod? Rajta kívül szakmai kérdésekben kinek a szavára adsz leginkább?
- Teljes mértékben, illetve a nagyapám. Minden meccset átbeszélünk, végignézünk és elemzünk. Véleményüket nem csak elfogadom, hanem igénylem is, úgy érzem nekik köszönhetem, hogy most itt vagyok, és sokat fejlődök általuk. Minden meccsem értük is van, nagyon jó érezni, hogy ők mindig mellettem állnak, mindenben támogatnak, ezért sosem tudok eléggé hálás lenni.
Egy közös családi ebédnél, vagy nyaraláson mennyi ideig bírjátok ki, hogy a futsal ne kerüljön szóba?
- Az az igazság hogy nem telik el úgy perc, hogy ne kerüljön szóba. És kell hozzá egy igazi édesanya is, aki ezt a hóbortot elnézi az egész családnak, és mindig támogat minket, mivel még a nyaralásunkat is felfüggesztettük, hogy a nyári felkészülésen részt tudjunk venni édesapámmal.
Mint említettem a klubszereteted is minden megnyilvánulásodból átjön. Mit jelent számodra a Miskolci Vénusz? Tényleg olyanok vagytok, mint egy nagy család?
- A Miskolci Vénusz szinte a második otthonom és igen, tényleg egy nagy család vagyunk. Sokan velem egykorúak, Kovács Aliz személyében pedig fellelhetjük akár a családfő szerepét is. Dorgál, ugyanakkor szinte jelenlétével biztat és rutinja magabiztosságot ad az egész csapatnak, egy olyan tartást, ami akár a legnehezebb meccseken is mentőövünk vagy legfőbb fegyverünk lehet célunk elérésében.
Ami még nagyon fontos, hogy csapattársaim jóval többek, mint pár ember, akikkel együtt vagyok a pályán. Ők az én második családom, és a futsalon kívül is rengeteg időt töltünk egymással. Legyen szó szinte bármilyen tevékenységről vagy programról, akár csak egy laza kis közös beszélgetés vagy pihenés. Bármikor számíthatok rájuk pályán belül és kívül is, nincs olyan probléma, amit együtt ne tudnánk megoldani.
György Gábor a mostani vezetőedzőnk pedig bízik bennünk és rengeteget biztat. Már most hálás vagyok neki, mert sok új dolgot mutatott nekem, ami eddig hiányzott belőlem, és minden edzésen igyekszünk a többiekkel a maximumot nyújtani. Szerintem hamar meg tudott minket ismerni és remélem még sok sikert érhetünk el a keze alatt.
A facebookos fotóid tanulsága szerint szívesen szerveztek közös programokat csapattársaiddal. Ezek szerint kapcsolatod velük nem korlátozódik a meccsek és edzések idejére? Neked a csapattársaid egyben a legjobb barátnőid is?
- Említettem, hogy pályán kívül is számíthatunk egymásra és ez teljes mértékben így van. Igyekszünk minél több közös programot szervezni. Úgy érzem a bajnokságban legfőbb erősségünk éppen a csapategységünkben rejlik. Minden meccsen képesek vagyunk meghalni egymásért, hisz tudjuk csak együtt léphetünk feljebb, csak együtt nyerhetünk. Igen mondhatnám, hogy ők az én legjobb barátnőim is egyben, de az az igazság, hogy még annál is többek.
Gyakorlatilag amint betöltötted 15. életévedet azonnal mély vízbe dobtak, s bemutatkoztál az élvonalban a felnőttek között. Ami szembetűnő volt, hogy a legkisebb félelem nem látszott kívülről nézve rajtad, nagyon vagányul vetetted magad a küzdelembe. Honnan merítetted az önbizalmat és hitet, hogy szinte azonnal fel tudtad venni a versenyt a nálad rutinosabb játékosok ellen is?
- Igen, elég korán belekóstolhattam a futsal NBI világába. Talán nem látszott, de nyilván nagyon izgultam, nem is csak a meccseken, hanem a legtöbb edzésen is. Furcsa volt még nekem, túl gyors és nem is tartottam magam annyira magabiztosnak, hogy meg tudjam állni majd a helyem. Mégis ott volt bennem egy hatalmas vágy a csapat, az edzőm (Uray Attila) és édesapám felé is, és ez nem volt más, mint a bizonyítani akarás. Ez minden izgulásomat, minden bizonytalanságomat szép lassan felül múlta. Ez viszont önmagában még kevés lett volna. Szeretném megemlíteni, hogy katolikus családban nevelkedtem, nevelkedem, így hatalmas segítségem volt a hitem. "Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13) Ez a mondat örökre a szívemben van, és gyakran mondogatom, ha elbizonytalanodok, vagy erőre lenne szükségem. Szóval úgy érzem Jézus nélkül nem lennék most itt, Ő pályán kívül és belül is az én legnagyobb támaszom.
Nem utolsó sorban pedig nagyon sokat köszönhetek akkori edzőmnek, Uray Attilának a sok biztatásért, lehetőségért, bizalomért, amit belém helyezett és remélem tudtam vele élni. Nem minden edző képes kihozni tanítványaiból a legjobbat, na ő nem ilyen volt! Minden edzésen 101%-ot kellett teljesíteni, minden feladatot maximálisan végrehajtani, és úgy érzem minden edzéssel több lettem nála. Hálás vagyok neki, hogy keze alatt debütálhattam a felnőttek között.
Akárhogy is nézem a dolgot mára Kovács Aliz mellett talán a legstabilabb átlagteljesítményt nyújtó játékosa vagy a Miskolcnak. Edződ érezteti veled, hogy fiatal korod ellenére már-már vezéregyéniségként számol veled? Nem éled meg ezt teherként 17 évesen?
- Nem mondanám, hogy teherként élem meg, hisz mindenem a csapat és a futsal, így nagyon örülök, ha többet és többet tehetek értük. Persze elég nagy felelősséget igényel, de mint említettem, családom, csapattársaim és edzőm mindenben támogatnak, így meccsről meccsre jobb és jobb lehetek!
Az elmúlt évekhez képest sokkal többször veszélyezteted az ellenfél kapuját. Már nemcsak a védekezéssel törődsz, hanem a támadásokba is a korábbiaknál sokkal többször lépsz be. Magad is érzed ezt a változást?
- Igen, magam is észrevettem, hogy sokkal többször veszek részt a támadásokban. Harmadik évem már az élvonalban, így sokkal több meccs van már mögöttem, magabiztosabbnak és technikásabbnak érzem magam. Ugyan a védekezés a szívemhez nőtt, mégis azért gyönyörű szép a futsal, mert itt mindenki támad, mindenki védekezik, így feladatomnak tartom, hogy egyre többet veszélyeztessem az ellenfél kapuját.
A bajnokság felfedezettje rovatban kaptál teret, nem véletlenül, hiszen úgy érzem, amennyiben a fejlődésed továbbra is töretlen marad akkor kinézem belőled azt is, hogy az ország legjobb játékosainak egyikévé válj. Túlzásnak érzed ezt a véleményt, vagy titkon magad is szeretnél ennek a kívánalomnak megfelelni?
- Természetes, hogy valamilyen szinten minden focista álma hogy az ország egyik legjobbja lehessen egyszer. Talán velem sincs ez máshogy, hisz annyira a szívemhez nőtt a futsal, szeretnék minden edzéssel minden meccsel jobb és jobb lenni, és a lehető legtöbbet kihozni magamból, hisz mindig van hova fejlődni.
A következő években mik a céljaid a futsalban?
- Célom, hogy tovább és tovább fejlődjek, csapatommal minél több sikert érjünk el, illetve később a magyar válogatott mezét is szeretném felölteni.
A családi minta mindenkinek nagyon fontos. Ha néhány mondatban ki kellene fejtened, hogy mi az, amit tőlük örököltél, illetve átvettél mi lenne az?
- Sokan mondják, hogy teljesen édesapámra hasonlítok. Legfőképpen elszántságom örökölhettem tőle. Amit elkezdek azt szívvel lélekkel végig csinálom, minden erőmet beleadom, nem mondanám magam maximalistának, de utálom a kudarcot.
Viszont személyiségem inkább hasonlít édesanyáméra. A pályán is érzem, hogy sok helyzetben tudok nyugodt maradni, így a lehető legjobb megoldást választani. Csapatjáték is nagyon fekszik nekem, három testvér révén könnyedén megtalálom a közös nevezőt bárkivel.
Szüleim és testvéreim mindig jó mintát mutatnak nekem, büszke vagyok rájuk!
