Futsal VB, 2. nap
2021.09.14 | 13:00
Futsal VB, 2. nap

Nézzük mi történt a VB második napján, ahol bemutatkoztak a végső győzelemre is esélyes brazilok és portugálok.

Panama-Csehország 1-5 (match highligts)
A csehek nagyon komoly, négygólos előnyre tettek szert már az első tíz percben, ahonnan futsalban ugyan vissza lehet még jönni, ám a panamaiaknak ez nem sikerült.
A volt győri Michal Seidler háromszor is betalált és a FIFA.com-nak nyilatkozva már a következő, Brazília elleni meccsről is beszélt. „Természetesen Brazíliát is megverhetjük. A futsal egy olyan játék, ahol bárki nyerhet. Nem fogunk megijedni tőlük és győzelmi szándékkal megyünk fel a pályára, nem úgy, ahogy más csapatok, akik inkább csak meg akarják úszni ellenük a mérkőzést egy tisztes vereséggel. De az én szememben Brazília a torna legjobb csapata, Pito és Ferrao világklasszisok. Most jobb a cseh válogatott, mint volt kilenc éve Thaiföldön és több is a tapasztalatunk. Az elsődleges cél a kieséses szakaszba jutás, az első pontok ehhez megvannak, de több kell, hogy egy megvalósuljon. Utána jöhetnek a meglepetések, amit szeretnénk okozni. Ha egységes csapatként játszunk bárki ellen felvehetjük a versenyt.”

Marokkó-Salamon-szigetek 6-0 (match highlights)
A Salamon-szigetek minden mérkőzésen a tisztes helytállásban bízhat, ám az utóbbi időkben egyre szorosabb eredményeket produkáltak a felkészülés során. Marokkó hozta a papírformát és készülhetnek Portugália ellen, amely jóval nagyobb kihívás lesz számukra.

Vietnám-Brazília 1-9 (match highlights)
Az ázsiaiak jó játékerőt képviselnek, ám ezen az estén Brazília a négy gólt szerző Ferrao vezetésével nagyon magabiztosan nyert, a vártnál is sokkal simábban. Következik számukra a csoport rangadója Csehország ellen, azonban ott is a dél-ameriak a jóval esélyesebb gárda.

Thaiföld-Portugália 1-4 (match highlights)
A nagyok közül talán eddig Portugáliának volt a legnehezebb dolga, hiszen Thaiföld ellen minden tudásukra szükség volt, hogy megnyerjék a meccset. Az ázsiaiak vezettek is, de végül fordítotak a luzitánok. Biztató lehet számukra a jövőre nézve, hogy az új generáció tagjai közül Erick és Zicky is betaláltak.

A keddi program:

2021/09/14 - Kedd

Group F - Vilnius Aréna
18.00 Serbia - IR Iran

Group E - Klaipeda Arena
17.00 Paraguay - Spanyolország ÉLŐ M4 Sport

Group E - Klaipeda Aréna
19.00 Angola - Japán

Group F - Vilnius Aréna
19.00 Argentina - USA

Címkék

Hírdetés

Videók

Kistarcsa Futsal - DEAC (2021.09.27, stream)
2021.09.27 | 01:37
A válogatott első összetartása a szezonban
2021.09.24 | 07:26

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
2021.04.13 | 07:34
2021.04.06 | 15:45
Férfi válogatott
2021.04.04 | 22:45
Támogatóink

Partnereink