Futsal utánpótlás: növekvő létszám, fejlődő edzőképzés
2015.01.22 | 12:14
Futsal utánpótlás: növekvő létszám, fejlődő edzőképzés Az elmúlt évben 19 megyében 458 futsalcsapat vett részt a bajnokságokban és 9 970 futsal játékengedélyt váltottak ki, miközben megalakult a férfi U19-es válogatott, vagyis egyre növekszik a szakág háttérbázisa. A játékosok megfelelő szakmai felkészítése a következő kihívás. A 2013-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége által elfogadott futsal stratégiai terv egyik legfontosabb eleme a tömegesítés, az utánpótlásból való merítési lehetőség bővítése. Az elmúlt években, többek között a TAO-pályázatoknak köszönhetően, megnőtt az utánpótlás futsalbajnokságok, versenyek, tornák száma, továbbá a szervezésben létfontosságú szerepet betöltő grassroots-menedzserképzés is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az MLSZ keretein belül szervezik az U20-as és U17-es első osztályú futsalbajnokságokat, míg az alsóbb osztályú bajnokságok a megyék hatáskörébe tartoznak. A regionális rendszer bevezetése az utánpótlás-bajnokságokban sikeresen működik, az elmúlt évben 458 futsalcsapat vett részt a bajnokságokban és 9970 futsaljátékost regisztráltak az MLSZ versenyrendszerében. Az utánpótlás-bajnokságokban az első osztály zárt, abban a férfi felnőtt futsal NB I sportszervezetek csapatai vesznek részt, míg a többi klub együttesei a másodosztályban szerepelnek. A nőknél a szövetség az U15-ös korosztály bajnokságban való elindítását tette kötelezővé, ez esetben is az első osztályú sportszervezetek csapataira vonatkozik a kitétel. - A jövőben már fiatalon fontos nemzetközi tapasztalatokhoz juthatnak a legtehetségesebb magyar futsalosok, mivel 2014-ben megalakult a férfi U19-es válogatott, amely komoly előrelépést jelent a korosztályos felkészítésben. Korábban jellemzően csak a felnőtt, és a már felnőtt kor küszöbén álló U21-eseken kívül nem foglalkoztak kellő súllyal az utánpótlás nemzetközi versenyeztetésével – mondta el az mlsz.hu-nak Kozma Mihály korábbi szövetségi edző, jelenlegi futsal szakágvezető. - Kivételes lehetőség rejlik a nemzetközi mérkőzések szervezésében, mint például a már hagyományos Visegrádi Négyek Tornája, melyet minden évben megrendez az érintett országok egyike. Még a szeptemberi ikrényi tornán megegyeztek a résztvevő csapatok vezetői, hogy kiterjesztik a játéklehetőséget az U21 mellett, az U19-es korosztályra is, mi pedig készen állunk erre a feladatra. Az edzőképzés fejlesztése jelenleg kiemelkedően fontos a futsalban, hiszen éveken át a nagypályás labdarúgásból jött játékosokra épített a sportág. A szakember szerint fokozatosan kell megvalósítani a célokat utánpótlás szinten, a szakemberek szisztematikus képzésével. Az MLSZ Felnőttképzési Intézete 2013-ban indította el futsal edzőképző tanfolyamát Telkiben. - Tizennégy éves korig a játék megszerettetésére összpontosítunk. Ezután, a nagypályás futballhoz való kapcsolódás miatt, technikai és alaptaktikai képzést végzünk, amely azért fontos számunkra, mert ha a játékos nem futja be a megálmodott nagypályás karriert, nagyobb eséllyel fog egy futsalcsapatban kikötni. Idáig a nagypályás labdarúgásból jött játékosokra épült az utánpótlásunk, jelenleg azért fontos, hogy megfelelő szakmai képzést kapjanak a futsaledzők, hogy megváltozzon ez a tendencia. Az U21-es válogatottból egy jó teljesítménnyel hamar a felnőtt válogatottba lehet kerülni, így nyitva áll a kapu mindenki előtt. Élcsapatainkból egyre nagyobb számban kiöregednek a kulcsjátékosok, valamint sok külföldi játékos játszik a bajnokságban, ezért elengedhetetlen, hogy megfelelő merítési lehetőségünk legyen az utánpótlásból, javítja a legtehetségesebb fiatalok helyzetét, hogy a korosztályos válogatottak versenyeztetésének köszönhetően többen nemzetközi tapasztalatokkal felvértezve kerülhetnek be a bajnokság felnőttcsapataiba - mondta Kozma Mihály az mlsz.hu-nak.
Hírdetés

Videók

FTC-Fisher Klíma - Nyírgyulaj KSE (2020.10.30, stream)
2020.10.30 | 14:06
Palma Futsal - Barça
2020.10.29 | 14:49

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2020.10.22 | 22:40
2020.09.10 | 17:17
2020.09.02 | 15:11
2020.02.15 | 10:33
Női válogatott
2020.02.14 | 10:55
Női válogatott
2020.02.02 | 10:35
Támogatóink

Partnereink