IBSA szeminárium
Telki 2010. március 19-22.
A meghívás, hogy tekintsem meg a futsal „vak" változatát, játékvezetõi és edzõi tananyagát bemutató elméleti és gyakorlati elõadásait, egyszerre volt számomra bizarr, komoly, és kicsit megmosolygtató is. Nem tudtam, hová is tegyem értékrendembe ezt a 2 napot, de az elején úgy gondoltam, angol nyelvi kurzusnak is jó lesz, ha más hasznát nem is veszem.
Beszámolnék errõl a 2 napról, a véleményem teljesen megváltozott, és boldog vagyok, hogy ott lehettem.
Péntek este költöztem be Tompáról érkezett testnevelõ tanár, és „A" licences edzõ barátommal, Kószó Lászlóval. Közös vacsora és néhány rövid programismertetõ volt az elõttünk álló 2 nap menetébõl, valamint ismerkedés. Ki honnan, melyik országból, milyen városból érkezett, stb. 6 nemzet csapatai (edzõi és játékvezetõi) kaptak meghívást az IBSA-tól: Bulgária, Csehország, Szlovákia, Románia, Moldávia, és Magyarország. A fõ szervezõ Skóciából (de évek óta Madridban él), az elõadó Nagy Britanniából érkezett. Igazán nemzetközi csapat gyûlt össze, országonként 4-8 fõs delegáció vett részt.
Szombat reggel 9 órakor kezdõdött a program, a nagy elõadó teremben gyülekeztünk, ahol megismertettek bennünket az IBSA fogalmáról, mit is takar a rövidítés, mi a feladata. Az IBSA a Nemzetközi Vakok Sport Szövetsége. A futball a világ minden részén jelen van, és okoz nagyon sok embernek örömet ez a sport, nem lehet a vak emberektõl sem elvenni ezt a játékot, s ez ugyan speciális szabályokkal, de megoldható probléma volt. 1980 óta a futsalból vett alapszabályokkal, és speciális kiegészítõkkel játszhatóvá tették a vakok számára is a labdarúgást. Olyan népszerû lett, hogy manapság Világbajnokságot és Európa bajnokságot rendeznek, s a Paraolimpia programjában is szerepel. Sajnos világtalan emberek mindenhol élnek, de nem mindenhol ismerik még ezt a speciális játékot. Az ilyen szemináriumok bemutatják, hogyan lehet játszani és hogyan lehet oktatni ezt a sportágat.
Számomra és magyar kollégáim számára is szinte érthetetlen volt, hogy teljesen vak emberek szaladnak, passzolnak, cseleznek, labdát vezetnek, gólokat rúgnak. Hogyan is tehetik meg mindezt? Jómagam, ha csak becsukott szemmel lépek is néhányat, már elbizonytalanodom, félek a tárgyaktól való ütközéstõl, és teljesen elvesztem tájékozódásomat. Nincs mihez viszonyítanom, az elõre csak azt jelenti, hogy az orrom irányába indulok. Ám hogy ez a pályán milyen irányt jelent, fogalmam sincs.
Itt kell a segítség, hogy játszhassák ezt a vak sportolók. 4 teljesen vak (B1) játékos alkotja a csapatot, akik kapujában látó játékos állhat. Õ hátulról irányítja a saját csapatának játékosait. Az ellenfél kapuja mögött pedig a pályán kívül az edzõ irányít, adja az irányzékot a kapura lövésekhez, passzokhoz, helyezkedésekhez. Számomra szinte hihetetlen, de a kommunikáció olyan szintre fejleszthetõ, hogy jobban mozognak együtt, formációban a vakok, mint a serdülõ vagy gyerek csapatok. Rombuszok, háromszögek, négyzet, de még az Y felállási formációkat is ismerik és használják.
A labda birtoklásához, passzoláshoz, lövéshez, labdakezeléséhez természetesen speciális futsal labda kell, ami hasonlít a normál futsal labdához, de csörög. A hangja után állapítható meg, hol is van. A gyakorlati bemutatókat Tony Larkin, az angol vakfoci válogatott edzõje, és Kevin nevû játékosa mutatta be. Ámulva néztük, ahogy vezényszavakra futott elõre, hátra, oldalt, és kezelte, passzolta, lõtte meg a csörgõlabdát. Végezte a gyakorlatokat, mintha teljesen rendben lenne. Ám hogy ez nem csoda, hanem követhetõ példa, az kiderült, amikor is a budapesti vakok intézetébõl jött gyerekek is végrehajtották azokat a gyakorlatokat, amiket Tony és a többi kurzuson résztvevõ edzõ csináltatott velük. Élvezték a sikeres gyakorlást, de a legjobban a gólszerzés öröme tetszett nekik. A rúgott gólok mosolyt és nevetést csaltak mindenki szemébe, s erõsebben verõdtek össze a tenyerek a látóknál!
Bennem felmerült, hogy a magyar vak gyerekeknek is meg kell adni a játék lehetõségét, nekünk egészségeseknek minden segítséget meg kell adnunk, hogy versenyezhessenek, s ha kellõ szorgalommal és tehetséggel bírnak, akár világversenyekre is eljuthassanak.
Nem sajnálni, hanem segíteni kell nekik, s akkor nekünk, egészségeseknek nem a részvét, hanem az öröm könnyei gyûlnek majd szemünk sarkában.
Torokszorító érzés volt látni, kezdetleges bukdácsolásukat a végeztetett gyakorlatoknál, de annál jobb volt látni a gyerekek arcán a mosolyt, amikor kérdezték õket, hogy érezték magukat az edzésen. Minden résztvevõ oklevelet kapott a „Blind Clinic" elvégzésérõl, és sokan tettek ígéretet, hogy hazájukban tettekkel segítik majd a vakok futsalját.
Magam is büszke vagyok, hogy elvégeztem, s ha beszámolóm valakiben is pozitív gondolatokat ébresztett, már én is tettem valamit a vak emberek sportjáért. Köszönet a Magyar Paralimpiai bizottságnak, az MLSZ futsal bizottságának, akik segítették a program sikeres lebonyolítását!
