Fordulatos meccs után, a Budaörsnél az előny!
2022.03.07 | 17:00
Fordulatos meccs után, a Budaörsnél az előny!

A hölgyeknél már a döntőbe jutás volt a tét, ahol az egyik ágon a Budaörs fogadta az Astrát. Az alapszakasz is ennek a két csapatnak az összecsapásával zárult, így frissek voltak az emlékek. Igaz, annak a találkozónak igazi tétje nem volt, így abból nehéz volt kiindulni, de egy biztos volt, a vendégek nem fel tartott kézzel érkeznek erre az elődöntőre.

A budaörsiek kezdtek jobban, ők voltak a kezdeményezőbbek és nagyobb helyzetekig is eljutottak, de nem tudták gólra váltani. Az Astra keveset tudta birtokolni a labdát, így nem nagyon jutott el ellenfele kapujáig, de ennek ellenére ők szereztek vezetést. Az üllőiek gólfelelőse, Balogh szerzett labdát az ellenfél kapujánál és a ziccert okosan a kapuba passzolta. A vendéglátók nem estek kétségbe és támadtak tovább és hamar érkezett is a válasz, egy szép Kiss – Fábián összjáték után, előbbi egyenlített. Lendületben maradtak a Korozmán lányok, és a játékrész második felében korán megfordították az állást. Egy gyönyörű támadás végén végén Folk talált be közelről, kijátszva a teljes vendégvédelmet. A hátralévő időben tovább növelhették volna előnyüket Tell Zsófiék, de több nagy helyzetet is kihasználatlanul hagytak, így maradt az egy gólos különbség szünetre.

A második félidőt is jól kezdte a Budaörs, de hamar megfordult a játék képe, és a vendégek vették át az irányítást, de ennek ellenére újabb Budaörs gól következett. Kiss szerzett labdát az ellenfél térfelén és ketten vezethették a kapusra a labdát, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kajdyt, aki nem is hibázott. Ekkor sokan azt gondolták, hogy megtörik az üllői alakulat, de nem így történt. Varga Adélék bátran felhozták a kapust és támadtak 5 a 4 ellen. Akadt labdavesztésük, de a hazaiak ezt nem tudták kihasználni, majd jött ismét a véndégeknél Balogh, aki egy szép góllal szépített. A találat még jobban meghozta az Astra kedvét, és rohamoztak is, és benne volt a levegőben, hogy érkezik az egyenlítés, ami a 35. percben be is következett. Egy oldal berúgást követően Dornernek rúgták a hosszú kapufához a labdát, amit okosan passzolt be a kapus lábai között, így öt perccel a vége előtt teljesen nyílt lett a mérkőzés.

A hajrában megjósolhatatlan volt, ki örülhet a végén, mind a két oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek, de vezetést a hazaiak szerezték meg újra. Egy okos kombináció után Koch került helyzetbe, aki rutinosan gólra váltotta, amivel ismét náluk volt az előny. A vendégek nem adták fel és a maradék két percben több egyenlítési lehetőségük is volt de nem tudtak élni a kínálkozó alkalmakkal, így a Budaörs ha nehezen is, de behúzta az első meccset.

Két ellentétes félidőt láthattak a nézők. Az elsőben a Budaörs volt a jobb, ahol el is dönthették volna akár a mérkőzést, de fordulás után az Astra dominált és úgy tűnt, jobban bírják erővel és kis szerencsével akár ők örülhettek volna a végén. Aki kilátogatott, nem bánta meg, jó mérkőzést láthatott, igazán szép gólokkal, ahol izgalomban sem volt hiány. Folytatás vasárnap Üllőn, ahol abszolút benne van, hogy a Dombó-lányok kiegyenlítik a párharcot, főleg ha úgy játszanak, mint a második félidőben. A budaörsiekre nem vár könnyű visszavágó, de jó játékkal képesek lehetnek lezárni a párharcot.

Bajnoki elődöntő, 1. mérkőzés

BUDAÖRS-ENDO PLUS SERVICE – ASTRA-ACTIVTEK HFC-ÜLLŐ 4-3 (2-1)
Budaörs, 100 néző
Játékvezetők: Molnár, Kovács, Kiss

Budaörs: Csizmók – Fábián, Megyeri, Koch, Tell
Cserék: Egri – Kajdy, Kardosi, Kiss, Folk
Vezetőedző: Korozmán Krisztián

Astra: Hargas – Balogh, Varga, Csolti, Dorner
Cserék: Kubitschm Németh, Balya, Soós
Vezetőedző: Dombó János

Sárga lap: Folk (25’)

Gólszerzők: Kiss (8’), Folk (12’), Kajdy (25’), Koch (37’) illetve Balogh (7’, 28’), Dorner (35’)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink