Fél perc hiányzott a bravúrhoz
2020.09.21 | 08:06
Fél perc hiányzott a bravúrhoz

Óriásit küzdött, hátrányból is felállt, ám a véghajrában kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a Berettyóújfalu otthonában.

Mindkét oldalon egy-egy nagy hiányzó volt, az MVFC--nél Alvarito nem játszhatott sérülés miatt, míg a Dunaferrnél Reveland kapus nem lehetett ott a pályán.

Horváth Benedek révén a vendégek alakították ki az első helyzetet, majd átvette az irányítást az MVFC, Rigó kapusnak többször is kellett védenie, Rábl János pedig a kapufát tálalta el. A Dunaújváros főként kontrákra alapozott valamint centerben Horváth Benedek jól tartotta meg és osztotta le a labdákat. Sok-sok helyzet után a tizenhetedik percben született meg a hazai vezető gól, Nagy Imre egy gyönyörű, rövid passzos játék után talált be. Vezetéssel vonult az öltözőbe a Mezei-Vill, de az apró, bosszantó pontatlanságok és a kimaradt helyzetek miatt nem lehettek teljesen elégedettek.

A szünet után aktívabb lett a Dunaferr, valamivel többet is birtokolták a labdát, mint az első félidőben. A domináns csapat azonban a hazai alakulat volt, sorozatban alakították ki a helyzeteket, de minden kimaradt, vagy Rigó védett vagy más újvárosi játékos mentett vagy az utolsó passzok nem sikerültek. A Dunaferr egy oldalberúgás után Csányi révén egyenlített teljesen nyílttá téve a találkozót. Frank Tamás a vészkapus játékot is bevetette, s próbálták megszerezni a második gólt. Nyílt volt a játék, az MVFC az utolsó pillanatig ment előre, az utolsó percben már vészkapussal játszva, s Rábl János fél perccel a vége előtt közelről lőtt a kapuba.

MVFC Berettyóújfalu – Dunaferr DUE Dutrade FC 2-1 (1-0)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Vezette: Farkas – Újhelyi – Kiss G

Berettyóújfalu: Mezei – Rézmüves, Nagy I, Rábl, Sidnei
Csere: Sándor, Horváth N, Diece, Daróczi, SzabóP, Gál I, Szatmári, Kártik, Rafinha
Edző: Sergio Mullor, Cabrera

Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó – Németh P., Klacsák, Östör, Horváth.
Csere: Sánta, Csányi, Szeghy, Dorogi, Slett, Montero, Németh L.
Vezetőedző: Frank Tamás.

Gólszerzők: Nagy a 17., Rábl a 40., illetve: Csányi a 28. percben.

Fotók: Szofi Stúdió

 

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink