Farkas Norbert: 4+1=Velasco
2016.03.07 | 15:37
Farkas Norbert: 4+1=Velasco

Külső szakértőnk a spanyol sztáredzővel készített riportot a blogjában.

Az Inter Movistar futsalcsapatát a toledói születésű, 49 esztendős Jesús Velasco Tejada irányítja, aki olaszországi, edzői pályafutása során, 10 év alatt 15 trófeát nyert, köztük, a Torino, a Prato és a Luparense edzőjeként hat bajnoki címet. 2012-ben vette át az Intert, azt megelőzően a Caja Segovia szakvezetőjeként bizonyult az év edzőjének. Spanyolországban összesen kétszer választották az év legjobb szakemberének, és 2015-ben, a Futsalplanet által indított szavazás alapján ő bizonyult a világ legjobbjának. Nyugodtan hátradőlhetne, de nem teheti, mert a sportágnak rengeteget kell még fejlődnie, de azt is mondhatnánk, hogy mélyponton van. Szombaton 12:30-től a Sport1-en láthatják a „Ricardinho, aki lábbal varázsol” című félórás madridi beszámolót, amelyben Velasco mester is megszólal. Most azok a gondolatai következnek, amelyek a filmből kimaradtak, mégis rendkívül tanulságosak.   Mester, köszönöm szépen, hogy válaszol a kérdéseinkre. Magyarországról, Budapestről jövünk, a sport televíziót képviseljük, és el kell árulnom önnek, hogy ettől a szezontól a mi csatornánk közvetíti a spanyol futsalbajnokság mérkőzéseit. Hetente egyet, de a nézők az összefoglalóról sem maradnak le. Évek óta a mi csatornáinkon lehet látni a győri ETO Bajnokok Ligája mérkőzéseit is, úgyhogy a futsal a mindennapjaink részévé vált. Spanyolországban hogyan tekintenek erre a sportágra? Hová helyezik?  - Azt, amit ma futsalnak nevezünk, egy hosszú folyamat egyik állomásaként kell interpretálni. Először azok játszották, akik abbahagyták a labdarúgást, de nem akartak eltávolodni a szeretett sportáguktól, ugyanakkor már nehezükre esett befutni, benépesíteni egy teljes pályát. Olyan lehetőséget kerestek, ahol kevesebben vannak, és ahol kevesebbet kell futni. Nem tagadom, akkoriban kevesebbet kellett, de ma már a futsal komolyabb futómennyiséget kíván, mint a nagypályás labdarúgás. Később a nagypályások rájöttek arra, hogy a kezdeti lépések megtételéhez a futsal elengedhetetlen, a futsal elemek elengedhetetlenek, a képzésben alapvető szerepük van. Végül, de nem utolsósorban, a két sportág teljesen különvált egymástól, és most már túlzás nélkül állíthatom, hogy úgy taktikailag, mint, ami a fizikális elemeket illeti, a futsalnak semmi köze a nagypályás futballhoz. Különböző stációk követték egymást, és az út cseppet sem volt rövid és zökkenőmentes. A két sportág útjai egy idő után teljesen különváltak.

CY6u3vRW8AAsgXs

A szavait hallgatva, arra a következtetésre jutottam, hogy mi még mindig egy helyben toporgunk, hiszen sok magyar élvonalbeli futsalcsapat csupán egyet vagy kettőt tud edzeni hetente. A játékosok többsége nagypályázik, ebből él, minthogy a futsalból még nem lehet, persze, vannak kivételek.  A kettőt párhuzamosan űzik, miközben a kettőt teljesen külön kellene választani egymástól. Elméletben. Meggyőződésem, és ebben most megerősített, hogy addig, amíg a korpa nem válik el a liszttől, az igazi sikerek is el fognak maradni.  - Utánpótlás korban ezzel nincs probléma, lehet a kettőt együtt csinálni, esetleg az egyiket, adott esetben a másikat, ugyanakkor csak akkor reménykedhetsz jó eredményekben, és ez minden sportágra igaz, ha az adott sportágra szakosodsz, csak erre összpontosítasz. Abban a sportágban kell a maximumot nyújtanod, amelyben sikeres akarsz lenni. Alá kell rendelned magad a játék szabályainak, és csak azokban a dimenziókban gondolkozhatsz, amit az adott sportág kínál, és ezt szó szerint kell érteni. Azzal a küzdőtérrel kell azonosulnod, amelyen csillogni akarsz. Ha kispályán, akkor kispályán. Mihamarabb meg kell barátkoznod a tér lehetőségeivel, hiszen eldöntötted, hogy erre szakosodsz. Minél professzionálisabban gondolkozol, annál nagyobb sanszod van arra, hogy magas szinten teljesíts. Nem lehet egyszerre két lovat megülni. Említette, hogy a futsal hatalmas változáson ment keresztül, míg, ha úgy tetszik, pályára állt, és az lett belőle, amit most látunk. Én is kispályáztam gyerekkoromban, imádtam kicsiben tenni-venni, de azt a kifejezést, hogy taktika, nem ismertem. –Mindannyian támadunk, mindannyian védekezünk! - ez volt a mi csatakiáltásunk, amiből sosem lett semmi, ugyanis mindenki magának játszott. Az a csapat nyert, amelyben több ügyes játékos volt. Magasabb szinten sem volt ez másképp. A futsal mennyire változott az elmúlt időszakban, ami a taktikát illeti? Mennyire vált fontossá a mágnestábla?  - Nem tudom, meddig maradnak, ugyanis ez nem egy olyan felvetés, amit két szóval el lehet intézni, de azért igyekszem röviden összefoglalni. A taktika ma már hatalmas jelentőséggel bír, de csak akkor, ha ebből a játékosok profitálni tudnak. Legalábbis én ezt így gondolom. A taktikának, vagy ahogy ön illusztrálta, a mágnestáblának akkor van jelentősége, ha ez a játékos fejlődését szolgálja, és erre maga a játékos jöjjön rá, élesben, amikor azt tapasztalja, hogy bejött az, amit edzésen gyakorolt. Nem vagyok teória ellenes, de meggyőződésem, hogy az elméletben megfogalmazottaknak csak akkor van értelme, ha mindezeket a gyakorlatba is át tudod ültetni. Hiába  van egy meglátásod, egy elgondolásod, ha mindezt nem tudod közvetíteni a játékosaidnak. Nálam ez jelenti a taktikát. A spanyol edzői társadalom mindig is nagy odafigyeléssel dolgozott, és nem kevés időt szánt arra, hogy a játék elemeiben naprakész legyen, ilyenek a pontrúgások, az öt a négy elleni játék, és tovább sorolhatnám a játék aspektusait. Az edzők alaposan beleásták magukat a játékba, a rendszerekbe, hogy olyan megoldásokat találjanak, amik mind-mind a játékos hasznára válnak.

01035_0000006116_2_velasco

A futsal mennyire számít konzervatív játéknak? Tudjuk, hogy a nagypályás futball szabályaiba nem lehet belenyúlni, vagy csak nagyon nehezen, ugyanakkor a sportág javát szolgálta, ha a szabályalkotók beadták a derekukat. Mi a helyzet a futsalban? Mit szólnak az ötletekhez? Mennyire zárkóznak el az újításoktól, mennyire nyitottak, szóval hogyan viszonyulnak a felvetésekhez?  - Bevallom őszintén, nem beszéltem sem az UEFA, sem pedig a FIFA képviselőivel, és arról sem tudok beszámolni, eljutottak-e hozzájuk a szakma javaslatai. Nagyon fontos lenne, hogy tudják, hogy eljusson hozzájuk az üzenetünk, hogy mit szeretnénk, mik lennének a célok. Remélem, ők sem úgy gondolkoznak, hogy ez pont úgy van jól, ahogy van, bízom benne, hogy ők is azon agyalnak, hogy a sportágat eladhatóvá tegyék, ami a mai világban alapvető, hiszen egy termékről beszélünk. Nagyon bízom benne, hogy ők is fanyalognak, amikor azt látják, hogy a csapatok csak védekeznek. Támadni kell, előre kell menni, az offenzív játéknak prioritást kell élveznie, mindenféleképpen a látványosságra kell törekedni, a gyors leindításokra, a kontrákra. 

Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink