Egy hét alatt két Eb-selejtező Izrael ellen
2021.02.26 | 11:17
Egy hét alatt két Eb-selejtező Izrael ellen

Március 3-án a Sterbinszky Amália Csarnokban, március 10-én Rishon Lezionban találkozik egymással a magyar és az izraeli futsalválogatott Eb-selejtezőn.

A Turzó József vezette magyar csapat a Kazahsztánban, tartalékos összeállításban elszenvedett vereség után hazai pályán 2-1-re legyőzte a fehéroroszokat, és ezzel versenyben maradt a csoportban való továbbjutásért.

A következő két találkozót a világranglista alapján a csoport leggyengébb csapata, Izrael ellen játsszuk, és ezeken a találkozókon hat pontot kell szereznünk ahhoz, hogy továbbra is esélyünk maradjunk az első két hely valamelyikének megszerzésére. Az izraeliek eddig egy selejtezőn vannak túl, azt 3-0-ra elveszítették a fehéroroszok ellen, de a mutatott játékuk alapján nagyon kemény meccsek várnak a mieinkre.

– Ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, ezen a két mérkőzésen hat pontot kell szereznünk, de azt is látni kell, hogy nagyon nehéz feladat vár ránk – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József. – Az európai középmezőnyben nincs már érdemi különbség a csapatok között, ezt az eddigi Eb-selejtezők eredményei is alátámasztják: a ranglista alapján esélyesebb csapatok sok pontot veszítenek a papíron gyengébb riválisokkal szemben. A fehéroroszok csak három pontrúgásgóllal tudták felülmúlni az izraeli csapatot, amely támadásban, egy az egy elleni játékban kiemelkedő teljesítményt nyújtott azon a mérkőzésen. Nekünk elsősorban csapatszinten kell föléjük nőnünk, és ha ugyanolyan lelkesen és alázatosan játszunk, mint a fehéroroszok ellen, akkor erre minden esélyünk meglehet. A keretünk egyetlen helyen változott a legutóbbi selejtezőnkhöz képest, Sásdi Bálint visszatért betegsége után. Bízom benne, hogy a mérkőzésekig mindenki egészséges marad, és a legerősebb összeállításban játszhatjuk le mindkét találkozót.

A magyar válogatott pénteken kezdi meg az edzőtáborozást, és elsőként március 3-án, szerdán 13.30-kor lép pályára az izraeliek ellen a Sterbinszky Amália Csarnokban.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok
Alasztics Marcell (Haladás VSE)
Mezei Dávid (MVFC Berettyóújfalu)
Sásdi Bálint (Veszprém)

Mezőnyjátékosok:
Komáromi Péter (Balaton Bútor FC Veszprém)
Horváth Szabolcs (FTC-Fisher Klíma)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Dávid Richárd (Haladás VSE)
Hajmási Milán (Haladás VSE)
Tatai József (Balaton Bútor FC Veszprém)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Szentes-Bíró Tamás (DEAC)
Pál Patrik (Balaton Bútor FC Veszprém)
Horváth Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Vas Ádám (Haladás VSE)
Dróth Zoltán (Haladás VSE)
Rutai Balázs (Balaton Bútor FC Veszprém)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu

Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink