Egy ezüst- és egy bronzérem Hollandiából
2018.10.13 | 11:38
Egy ezüst- és egy bronzérem Hollandiából World Police Indoor Soccer  Tournament - 11 magyar csapat a mezőnyben Egy ezüst- és egy bronzérem Hollandiából Ismét a hölgyek szállították az érmeket az idei Word Police Indoor Soccer Tournament-ról, ahonnan egy ezüst- (KRSE-Ludovika) és egy bronzéremmel (Szigetszentmiklósi Police-Debreceni EAC) érkeztek haza a mieink. 2 Október 8-12. között rendezték meg, immáron 36. alkalommal a hollandiai Groenlo, Eibergen és Lichtenvoorde városaiban a World Police Indoor Soccer Tournament elnevezésű női és férfi felnőtt futsal tornát, amelyre Európa szinte minden pontjáról, míg a tengeren túlról a teljesség igénye nélkül az USA-ból, Kamerunból, valamint Brazíliából, összesen 186 csapat érkezett. 4 A Belügyminisztrérium égisze alatt dolgozók legnagyobb világeseményének tekinthető, női felnőtt, férfi felnőtt, +35, illetve +45 év fölötti kategóriákban a szabályok értelmében rendőrök, tűzoltók, egyéb belügyi dolgozók vagy minimum International Police Assosiation (IPA) tagok vehetnek részt, de az utóbbi években a szervezők már nem nagyon ellenőrzik a résztvevőket, amit több csapat ki is használ (női és férfi szinten is neveznek nem belügyes játékosokat), ez miatt viszont jellegét veszítette az esemény. 3  
Az első: Hazánkat a hölgyeknél egy rendőrökből álló gárda (a hét játékosból hat rendőrrel nevező RKA Hungary) és három, helyenként NB 1-es futsal játékosokat is felvonultató együttes (NAV, KRSE-Ludovika, Szigetszentmiklósi Police- Debreceni EAC) képviselte, míg a férfiaknál összesen hét belügyes csapat nevezett.
1 A nőknél sorozatban harmadszor lett ezüstérmes a Készenléti Rendőrség égisze alatt induló, civilekből is álló és az idén külsős játékosokkal is megerősített KRSE-Ludovika, akik a döntőben a brazil Policia Militar do Estado de Sao Paulo együttestől büntetőkkel kaptak ki. A Szigetszentmikósi Police néven versenyző, valójában a DEAC női futsal csapatával érkező, szintén nem belügyesekből álló együttes bronzérmes lett, ők a bronzmeccsen büntetőkkel győzték le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) csapatát, míg az RKA Hungary ezúttal a nyolcaddöntőig jutott, ahol a későbbi bronzérmes DEAC-tól kapott ki. 43538239_539109326536216_4051729189059952640_n A férfiak nyílt mezőnyében indult a Szigetszentmiklósi Police, a +35 kategóriában a Nagykőrös, a CMB Cargo Győr Police Team, a Szigetszentmiklósi Police, és a Dunarama Budapest, míg a +45 év fölöttieknél próbált meg minél jobban szerepelni az IPA NAV PSE és az IPA Budapest. A férfi mezőnyben a magyar csapatok részéről ezúttal a legjobb eredmény a 16 közé jutás volt, ezt a hétből öt csapat teljesítette.   - Tóth László -  
Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink