Eb-n szerepelt és Eb-selejtezőre készül a futsalválogatott
2017.01.08 | 09:37
Eb-n szerepelt és Eb-selejtezőre készül a futsalválogatott Az idei év az Európa-bajnoki szereplésről marad emlékezetes a férfi futsalválogatottnál. Együttesünk nagyon sok meccset játszott európai topcsapatok ellen 2016-ban, de a papírformát nem sikerült borítania. Az eddigi tíz futsal Európa-bajnokságból a magyar válogatott kettőre tudta a selejtező sorozatban kiharcolni a részvételt: a 2005-ös kontinenstorna után az idei volt a második olyan Eb, amelyet a selejtezők sikeres megvívásával értünk el (2010-ben rendezőként voltunk tagja a torna mezőnyének).  A februári, szerbiai viadalon a kontinens két topcsapata, a későbbi győztes Spanyolország és Ukrajna ellen kellett helytállnia a Sito Rivera vezette magyar válogatottnak. A helytállás sikerült, a pontszerzés nem: a spanyolok 5-2-re, az ukránok 6-3-ra győztek ellenünk, öt gólunkból négyet Dróth Zoltán szerzett, akit ma már egyértelműen Európa legjobbjai között tartanak számon.  Az Eb után is fontos feladat várt a mieinkre, világbajnoki selejtezőt játszottunk egy újabb európai topcsapattal, Olaszországgal. A miskolci első meccsen a szünetig egyenrangú ellenfelei voltunk a kétszeres Eb-győztesnek, de a fordulás után ellenfelünk - némi szerencsével - érvényre juttatta nagyobb tudását, és 3-0-ra megnyerte a meccset. A visszavágó - az eltiltott Dróth Zoltán nélkül - sajnos már csak formalitás volt, így máris a következő, 2017-es Európa-bajnokság került fókuszba.  futsal_sitoSito Rivera a felkészülési mérkőzéseket is igyekezett minél nehezebb ellenfelekkel lekötni Az őszi felkészülés kezdetén, a viadal 14 éves történetében először, sikerült megnyernünk a Visegrádi Négyek Tornát (a felnőttek mellett az U21-es csapat is az élen végzett a szlovákiai Homonnán), majd a horvátok és a spanyolok elleni vesztes felkészülési meccsekkel zártuk az évet. Közben elkészült az áprilisi Eb-selejtező torna sorsolása is: a mieink Azerbajdzsánban lépnek majd pályára, a házigazda mellett a bosnyák és egy előselejtezőből érkező válogatott lesz az ellenfelünk.  Az eredmények mellett érdemes kiemelni, hogy Sito Rivera több új játékost is igyekezett beépíteni idén a csapatba, számos fiatal kopogtat a válogatott ajtaján arra várva, hogy a jövő évben minél többször megkapja az esélyt a bizonyításra.  A futsalválogatott 2016-os eredményei:  2016.12.06. - Nyíregyháza Magyarország - Spanyolország 1 - 6 (felkészülési mérkőzés) 2016.12.05. - Nyíregyháza  Magyarország - Spanyolország 1 - 5 (felkészülési mérkőzés) 2016.11.02. - Zalaegerszeg  Magyarország - Horvátország 2 - 4 (felkészülési mérkőzés) 2016.11.01. - Zalaegerszeg Magyarország - Horvátország 0 - 4 (felkészülési mérkőzés) 2016.09.25. - Homonna Magyarország - Csehország 4 - 3 (felkészülési mérkőzés) 2016.09.24. - Homonna Szlovákia - Magyarország 3 - 2 (felkészülési mérkőzés) 2016.09.23. - Homonna Lengyelország - Magyarország 1 - 3 (felkészülési mérkőzés) 2016.08.25. - Cavalese Olaszország - Magyarország 4 - 1 (felkészülési mérkőzés) 2016.08.24. - Cavalese Olaszország - Magyarország 3 - 1 (felkészülési mérkőzés) 2016.04.13. - Prato Olaszország - Magyarország 6 - 0 (vb-selejtező) 2016.03.22. - Miskolc Magyarország - Olaszország 0 - 3 (vb-selejtező) 2016.03.15. - Miskolc Magyarország - Hollandia 2 - 0 (felkészülési mérkőzés) 2016.02.04. - Belgrád, Aréna Magyarország - Ukrajna 3 - 6 (Európa-bajnoki mérkőzés) 2016.02.02. - Belgrád, Aréna Spanyolország - Magyarország 5 - 2 (Európa-bajnoki mérkőzés) 2016.01.23. - Dunaújváros Magyarország - Libanon 4 - 2 (felkészülési mérkőzés) 2016.01.22. - Dunaújváros Magyarország - Libanon 4 - 1 (felkészülési mérkőzés)  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink