Dráma, tragédia, Szombat esti frász, Thriller, Hihetetlen, Kispályások voltunk, Szégyen, Egy álommal megint szegényebbek lettünk.
Ízelítõ azokból a fõ címekbõl, melyek a magyar válogatott szombat esti csehek elleni mérkõzésérõl tudósítanak.
A hírek és vélemények érthetõen két szélsõség között mozognak.
Most egy mérsékelt véleményt idézünk a www.samsungsport portálról:
Futsal, egy újabb elátkozott sportág
Találtunk egy újabb sportágat, amiben meg tudjuk mutatni a világnak, hogyan kell veszíteni. Kérdés, kinek kell egy ilyen sportág?
A futsal a világ fejlettebb futballkultúrával rendelkezõ országaiban közel hasonló népszerûségnek örvend, mint a nagypályás labdarúgás, nálunk azonban még a megvetekedett focirajongók is legfeljebb ismerkednek a szabályokkal, arról pedig még kevesebbeknek van fogalmuk, kik a sportág igazi sztárjai, és milyen színvonalon játsszák ezt a játékot Spanyolországban, Olaszországban, vagy Brazíliában.
Néhány évvel ezelõtt még a hazai sportnapilap sem volt hajlandó akár mínuszos hírként az újság valamelyik eldugott szegletében beszámolni a magyar futsal válogatott aktuális eredményérõl, ehhez képest pár év alatt sokat lépett elõre a sportág: a szakma már elismeri, hogy nem valamiféle hobbisportról van szó, és a magyar válogatottról azért illik valamennyire képben lenni a focibarátoknak, ha már a labdarúgás ilyen fontos szerepet kap a hazai sportkultúrában.
Az, hogy ilyen csekély bázissal, támogatottsággal és elismertséggel Magyarország Európa-bajnokságot rendezhet, önmagában kisebbfajta csodának számít, ezért is óriási csalódás, hogy a magyar válogatott képtelen volt élni a talán soha vissza nem térõ lehetõséggel, tudniillik hogy megismertesse, elfogadtassa, megszerettesse idehaza ezt a látványos és szép szakágát a labdarúgásnak. Pedig itt volt az ordító lehetõség, minden adott volt, hogy a magyar gyerekek példaképeket találjanak maguknak a futsalban, hatásukra elkezdjék a teremfocit, és késõbb, felcseperedve jelentõsebb bázist jelentsenek a sportág számára.
A mi futsalunk szépen kidolgozta, majd végül a lehetõ legrondábban elbaltázta a kihagyhatatlannak hitt ziccert.
A rég várt áttöréshez talán csak annyi kellett volna, hogy válogatottunk ne veszítse el a csehek elleni kulcsfontosságú mérkõzést 4-0-ás vezetésrõl, 15 perc alatt. Ezt a minimális elvárást nem sikerült teljesíteni, mert kiderült, hogy van egy sötét folt a csapat taktikai felkészültségében, a játékosoknak elfelejtették megtanítani (vagy azok képtelenek voltak elsajátítani a tanítást), hogy mi a teendõ, ha az ellenfél "vészkapussal" játszva létszámfölényben támad. Gyakran használt alaptaktikáról van szó, minden csapat repertoárjában megtalálható, ellene megfelelõ védekezést kitalálni kötelezõ egy magára valamit is adó csapatnak.
A helyszínen lévõ 7000 ember, és a meccset televízión keresztül figyelõ másik tízezer sportbarát rendkívül hálás lett volna egy gyõzelemért, a futsal és a magyar válogatott sokak kedvencévé válhatott volna, és nem kizárt, hogy az apukák már jövõ héten jelentkeztek volna fiaikkal a legközelebbi futsal klubnál. Ehelyett azonban kiderült, hogy nálunk ebben a sportágban is a vesztesek mentalitása honosodott meg. Gyõzelemre képtelen játékosaink vannak, akik bármennyire is jobbak az ellenfélnél, hiába élvezik a hazai pálya elõnyét, a fontos pillanatokban lefagynak, görcsösek lesznek, elfelejtik azt is, amit máskor álmukból felkeltve megcsinálnak.
Ezek után kit fog érdekelni ez a sportág? Kinek van kedve levinni futsalozni a gyerekét? A mentálisan gyenge válogatottakból tele a padlás mifelénk, miért akarna bárki még egy olyan csapatot megszeretni, amelyik késõbb ekkora csalódásokat okoz neki? Futsalosaink ezt bizony nagyon elszúrták, s csak reménykedhetünk abban, hogy azon fiatalok, akik egy ilyen élmény ellenére is belekezdenek a sportág mûvelésébe, mentalitásban nem a mieinkrõl, hanem a csehekrõl, a spanyolokról, az olaszokról vesznek példát, és mire felnõnek, a négygólos elõny csapataiknak egyet jelent majd a gyõzelemmel.
