Csak a Bőny és a Rubeola nem élt a nevezési jogával!
2020.07.15 | 00:30
Csak a Bőny és a Rubeola nem élt a nevezési jogával! Hétfő délben lejárt a férfi NBI és NBII nevezési határideje, így kiderült, hogy kik neveztek az előttünk álló szezonra. Ami az első osztályt illeti, a várakozásnak megfelelően a Rubeola vezetése úgy döntött, hogy a következő szezonban nem tudja felvállalni az első osztályban való szereplés terheit, így alacsonyabb osztályban indít felnőtt csapatot. Az Újpest beszállt az NB I-es szereplést tulajdonló Kft-be, így mondhatni egy újonc lesz a legmagasabb osztályban. Rajtuk kívül a többi kilenc sportszervezet is élt a nevezési jogával, így az NB I mezőnye teljesnek mondható. Az NB II-ben az Újpest  fellépésének köszönhetően egy hely felszabadult a keleti csoportban, míg nyugaton a Bőny nem vállalta a másodosztályt, így ott is eggyel kevesebb alakulat van a tavalyihoz képest. Ezek ismeretében 19 együttes nevezett be összesen, így öt csapattal lehet feltölteni az NBII-t. Erre a regionális bajnokságok első helyezettjeinek van lehetősége, aminek már nemrég megírtuk a felkérési sorrendjét. A hírek szerint a Maglód, Levelek, Apátfalva hármas indulna, míg az Airnergy és a Répcelak nem biztos, hogy vállalja osztályváltást. Ez esetben a Bak majd a Szigetszentmiklós következik a feltöltési sorrend alapján. Tavaly 21 csapat volt a két csoportban összesen, de úgy tűnik, idén meglesz a kétszer 12, így teljes mezőnnyel rajtolhatnak majd a csapatok. A bajnokságok mellett a Magyar Kupa nevezési határideje is lejárt, ahol úgy tűnik, rekord létszám lesz. Közel 40 csapat adta be az indulási szándékát, ami azt jelenti, hogy sok regionális alakulat is megméretteti magát a sorozatban.  
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink