Bravúros veszprémi pontszerzés a bajnok ellen
2020.01.11 | 06:50
Bravúros veszprémi pontszerzés a bajnok ellen
Idénybeli legjobb teljesítményét nyújtva 3-3-as döntetlent ért el a veszprémi futsalcsapat a címvédő és listavezető Berettyóújfalu vendéglátójaként pénteken az NB I-ben.
Totónyelven mondva országos kettesnek ígérkezett a címvédő és éllovas Berettyóújfalu veszprémi vendégjátéka a futsal NB I 14. fordulójában. A péntek estére előrehozott találkozón ugyanis az előző öt fordulóban nyeretlen – két döntetlen mellett három vereséget számláló –, a tabella utolsó előtti helyén álló bakonyiak és a legutóbbi tizenkét összecsapásukat egyaránt megnyerő, eddig mindössze két pontot vesztő éllovassal csaptak össze. A Március 15. utcai sportcsarnok bő ezres publikuma abban bízhatott, hogy kedvenceik bátor, felszabadult játékkal rukkolnak elő, s az őszi odavágóhoz hasonlóan – amelyen egyetlen góllal maradtuk alul – ezúttal is megszorongatják a klasszis légiósokkal és magyar válogatottakkal felálló riválist. A mérkőzés első perceiben egyáltalán nem érződött, hogy merőben más célokért küzd az idényben a két gárda: teljesen kiegyenlített játék zajlott nagyobb lehetőségek nélkül. A 6. percben a Veszprém előtt adódott az első igazi helyzet: Gyurcsányi nagyszerű keresztpasszát Miklós vette mellre a hatoson belül, majd igazítás után a kapu fölé lőtt. Kisvártatva Márkus tüzelt távolról, ám ezúttal Mezei védett. Nem is tetszett együttese produkciója Sergio Cabrera mesternek, aki időt kért. Hiába. A 8. percben Boromisza szerzett labdát a saját kapuja előtt, majd a másik ketrec elé érve a jobb oldalon igyekvő Tataihoz tálalt, aki gyönyörű mozdulattal, kapásból a hálóba lőtt (1-0). A bajnok a folytatásban is fásultan, helyenként ötlettelenül futsalozott, a friss, dinamikus Veszprém továbbra is uralta a játékot. Hattal a vége előtt Fernandes lőtt távolról, de Klcsó eszén nem tudott túljárni. Nem úgy néhány másodperccel később, amikor a brazil légiós – mondhatni a semmiből – egyenlíteni tudott (1-1). Fernandes aztán az előkészítésben is jeleskedett, Nagy Imrét hozta kihagyhatatlan helyzetbe (1-2). A Frank-csapat lendülete azonban egy pillanatra sem tört meg. Tatai azonnal válaszolhatott volna, ám a tizenkét méterről eleresztett bombáját bravúrral kiszedte Mezei. A játékrész utolsó percében jártunk, amikor Gyurcsányi újabb „forintos” labdával kínálta meg Márkust, aki a hosszú oldalon, közvetlen közelről pókfocis mozdulattal a hálóba lőtt (2-2). Veszprémi kísérletekkel folytatódott a játék a pihenő után: Tatai és Boromisza is „megkínálta” egy-egy lövéssel Mezeit, aki magabiztosan állta a sarat. A folytatásban meg-megvillantották erényeiket a vendégek, ami aztán a 24. minutumban újabb góllá érett: Henrique szép cselek után lőtt óriási gólt (2-3). Gyorsan rendezte sorait az FCV, amely a félidő derekához közeledve nagy sanszhoz jutott. Pereira ugyanis piros lapot kapott. Tataiék hatalmas tűzijátékot rendeztek a kelet-magyarországi gárda kapuja előtt, de hol a vendég védők, hol Mezei kapus blokkolt. A bakonyiak tehát nem tudtak élni az emberelőnyös helyzettel. Ám ami nem sikerült négy a három ellen, az sikerült létszámazonosságban. A végig roppant agilisan futsalozó Gyurcsányi szöglete nyomán Márkus egyenlített ismét (3-3). Tatai akár a vezetést is megszerezhette volna, de éles szögből a kapufa mellé lőtt. A túloldalon Fernandes középre tartó löketét Klcsó hárította. A hajrában a házigazda járt közelebb az újabb gólhoz, de a hálók már érintetlenek maradtak. A Frank-csapat roppant értékes döntetlent ért el jóval esélyesebb riválisa ellen, amely a folytatásra nézve is biztató lehet. Futsal NB I, 15. forduló: 1. FC Veszprém–MVFC Berettyóújfalu 3-3 (2-2) Március 15. utcai sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Vass (Kubicsek, Bíró). Veszprém: Klcsó – Tatai, Márkus, Boromisza D., Bognár. Csere: Schmidmajer, Spandler (kapusok), Miklós, Tar, Komáromi, Gyurcsányi, Varga Á., Bencsik Á., Bencsik R. Vezetőedző: Frank Tamás. Berettyóújfalu: Mezei – Szabó P., Nagy I., Takács Z., Francisco. Csere: Sándor (kapus), Pereira, Daróczi, Gál, Fernandes, Harmati, Trencsényi, Nagy D., Sipos. Vezetőedző: Sergio Cabrera. Gólszerzők: Tatai (8.)., Márkus (20., 31.), ill. Fernandes (14.), Nagy I. (18.), Henrique (24.). Frank Tamás: Értékes pontot szereztünk, le a kalappal a srácok előtt. Ha így játszottunk volna az elmúlt fordulókban, nem így állnánk a tabellán. Mostantól a szerdai kupamérkőzés lebeg a szemünk előtt, amelyen szeretnénk eredményesen szerepelni.

Sergio Cabrera: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, dacára annak, hogy a Veszprémnek eddig nem a legjobban sikerült az idénye. Mindkét együttes sok helyzetet alakított ki, igazságos döntetlen született.

forrás: vehirsport.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink