Bravúros Veszprémi győzelem Kecskeméten
2020.03.10 | 07:59
Bravúros Veszprémi győzelem Kecskeméten
Korán vezetést szerzett az SG Kecskemét Futsal együttese az alsóházi rájátszás 2. fordulójában a Veszprém ellen, végül mégis a vendégek örülhettek. A veszprémiek kerültek először helyzetbe a meccs elején, majd Rutai fordult le jó ütemben és tüzelt, de gól nem született. Az első találatot Aleksandar Gavrilovic szerezte meg az összecsapáson, a 3. percben egy rögzített szituációból középre lőtt labdát vágott közelről a kapuba, 1-0. Öt minutummal később már  Tombácz  hálója rezzent. Egy kapu előtti kavarodás után Raimundo elé került a játékszer, és nem hibázott a brazil légiós, 1-1. Több helyzetet is kidolgozott eztán Koós Károly alakulata, de csak kapufáig jutottak, így maradt a szünetre a döntetlen. Fordulást követően egy eladott labdából Bencsik Roland volt eredményes, 1-2. Nyomott az SG Kecskemét együttese az egyenlítésért, előbb Simic, majd Rutai is helyzetbe került, de nem jártak szerencsével. A végén mindent egy lapra feltéve létszámfölényes játékkal igyekezett pontot menteni a hazai csapat, ám nem sikerült betalálni, így a vendégek elvitték a három egységet.

A Veszprém nagyon fontos három pontot szerzett, a Kecskemét viszont nagyon fontos három pontot vesztett. Valljuk meg őszintén a mérkőzés esélyese a körülmények figyelembevételével, a Kecskemét volt. Ám ezzel a vereséggel a hazaiak nagyon nehéz helyzetbe kerültek, mert a vetélytársak 4 ponttal elhúztak. Természetesen van visszaút, de ahhoz már nincs további hibalehetőség, de szükség lesz bravúrra. A Veszprém fellélegezhet, de amíg az otthoni eredmények bizonytalanok, addig a bennmaradás is az lesz.

Screenshot_2020-03-10 Futsal Hungary Futsal Magyarország

Férfi futsal NB I, rájátszás a 6-10. helyért, 2. forduló: Kecskemét–1. FC Veszprém 1-2 (1-1) Kecskemét,Messzi István Sportcsarnok Vezette: Tamási, Hartung, Szabó P. Kecskemét: Tombácz – Simics, Rutai, Scherban, Gavrilovics. Csere: Csővári (kapus), Csamangó, Móra, Kovács J., Récsei, Sallai, Dobosi. Vezetőedző: Koós Károly. Veszprém: Schmidmajer – Gyurcsányi, Miloszavljevics, Bencsik Á., Bencsik R. Csere: Spandler (kapus), Miklós, Tar, Papp, Caio Matheus, Varga Á., Raimundo Junior. Vezetőedző: Frank Tamás. Gólszerzők: Gavrilovics (3.), ill. Miklós (8.), Bencsik R. (23.). Koós Károly értékelése: Döntő pillanatokban megremegtek a lábak. Nagyon szerettünk volna győzni, és ez átment egy rohanásba, nem volt türelmünk járatni a labdát, mint Dunaújvárosban. Saját térfelünkön hibáztunk többször is, és ezt megbüntette a Veszprém. Csalódott vagyok, mert minden adva volt, hogy mi örülhessünk a végén. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ilyen szép számban kilátogattak. A következő hat meccsből legalább négyet meg kell nyernünk, hogy a bennmaradás reális cél maradjon. Debrecenben mindent meg kell tennünk a következő fordulóban a győzelemért. Frank Tamás: - Az első félidőben több olyan hibát elkövettünk amiből a Kecskemétnek volt helyzete, a második félidőre feljavult játékunk és több ígéretes támadást is vezettünk. Úgy érzem megérdemelten vittük el a három pontot.    Fotó: kesport.hu    
 
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink