A tabella élére ugrott a Veszprém!
2020.09.15 | 12:55
A tabella élére ugrott a Veszprém!

Hiába szerzett vezetést, túl sokat hibázott ahhoz, hogy pontot szerezzen a Veszprém elleni hazai találkozón a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

A Veszprém elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket hétfőn este hét órától a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata. A mérkőzés mindkét gárda számára igen pikánsnak ígérkezett, ugyanis a csapatok edzői az előző szezonban éppen a jelenlegi ellenfelet irányították, ráadásul a vendégeknél több olyan játékos is pályára lépett, aki tavaly még a Dunaferrt erősítette.

A találkozó első percei tapogatózó játékot hoztak még annak ellenére is, hogy Szeghy már az első hazai támadásból eltalálta a kapufát. A folytatásban a veszprémiek harcoltak ki némi mezőnyfölényt, ám mivel a hazaiak nagyon taktikusan és fegyelmezetten védekeztek, így igazán nagy helyzetig nem tudtak eljutni Pál Patrikék, míg távoli próbálkozásaik vagy elkerülték a kaput, vagy Reveland védett biztosan. A 14. percben valamelyest váratlanul, de megszerezte a vezetést a Dunaferr, miután Montero tálalt remekül az üresen érkező Szeghy elé, aki hat méterről nem is hibázta el ziccerét (1-0). Nem sokáig örülhettek az előnynek, mert a 17. percben csúnyán eladta a labdát Németh, s ebből Rutai egyenlített könnyedén, majd mindössze húsz másodperccel a szünet előtt Tatai is bevette a hazai kaput egy szép támadás végén, így a szünetre már a vendégek vonulhattak minimális vezetéssel (1-2).

A második felvonás elején több nagy bravúrt kellett Revelandnak bemutatnia ahhoz, hogy ne nyíljon tovább az olló a csapatok között, majd a Dunaferr percei következtek, ám hiába került ajtó-ablak ziccerbe Horváth Benedek, majd lőhetett ígéretes helyzetből Montero is, csak nem akart megszületni az egyenlítő találat. A 28. percben ismét elaludt a hazai védelem, s ezt Tatai büntette azonnal egy felső sarkos közeli lövéssel (1-3), majd a játékvezetőké volt a főszerep, akik tíz percen belül öt sárgát is kiosztottak az olykor túl hevesen játszó csapattagoknak. A hazaiak kétgólos hátrányuk ellenére sem adták fel a küzdelmet, de hiába jutottak el helyzetekig, kapufákig, újabb gólt már nem tudtak szerezni. Arról, hogy a vendégek estéje még szebb legyen, Boromisza gondoskodott a 39. percben, miután saját térfeléről ívelt az addig remeklő Reveland fölött a kapuba, így a kevesebbet hibázó veszprémiek végül 4-1-es sikert aratva vitték el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.

Dunaferr DUE Dutrade FC – FC Veszprém 1-4 
Dunaújvárosi Sportcsarnok
Vezette: Czene-Joó - Apkó - Muhari

Dunaferr DUE Dutrade FC: Reveland – Németh P, Szeghy, Östör, Horváth B. 
Csere: Sánta, Klacsák, Csányi, Dorogi, Slett, Montero, Németh L. 
Vezetőedző: Frank Tamás.

Veszprém: Spandler - Tatai, Pál, Boromissza, Rutai
Csere: Sásdi, Palvek, Fridrich, Tar, Bodnár, Fellenbek, Bencsik Á, Bencsik R, Kiss M
Edző: Fehér Zsolt

Gólszerzők: Szeghy a 8., illetve: Rutai a 17, Tatai a 20. és 28., Boromisza a 39. percben.

Frank Tamás:Sajnos ugyan úgy mint a múlt heti mérkőzésen, a fordulópontot egyéni hibáink jelentették. Remélem tanulunk belőle, és" kivesszük" ezeket a játékunkból, és akkor talán nyerhetünk ilyen rangadót

Fehér Zsolt: - A mérkőzés elején nagy erőket mozgósítottunk, hogy megszerezzük a vezetést, de Reveland rendre kifogott rajtunk! Ahogy az ilyenkor lenni szokott, ellenfelünk a kevés adódó helyzetéből megszerezte a vezetést! Nem estünk össze sőt, 2 perc alatt megfordítottuk a találkozót! Első félidő befejeztével már nálunk volt az előny! Fegyelmezetten és jól játszottunk a folytatásban, Reveland átmentette 1. félidőben nyújtott remek formáját a 2. félidőre is, védéseivel akadályozta csapatunkat abban,hogy nagyobb arányú győzelemmel zárjuk a mérkőzést! Gratulálok a játékosaimnak! Sok sikert kívánok Frank mesternek a bajnokság folytatásához!

 

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink