2.RÉSZAz utánpótlás képzés során, a gyermekek állandóan változó életkori sajátosságaiból kell kiindulni. Nem egy idõben megy végbe, és fejezõdik be ugyanis néhány életfontosságú szerv kialakulása. A tüdõ, szív és keringési rendszer, amely az alap állóképesség megszerzésében kap szerepet, 16 év körül alakul ki teljesen a fiataloknál. Az oxigén felvevõ képesség tehát, már a kamaszkorban eldõl. A speciális állóképességhez szükséges csontozat és izomzat kialakulása 18 év körüli korosztálynál fejezõdik be. A futball és a futsal technikájának elsajátítása azonban még korábbi idõhöz van kötve. A 14. életév környékén eldõl, lesz-e valakibõl jó játékos vagy sem. Mindennek tehát rendelt ideje van. Ez egy egymásra épülõ rendszer, lépcsõfokokat kihagyni nem lehet.
A labdás és labda nélküli mozgásokat, amelyeket a futball technikája során használunk, tanulni kell, mert nem velünk született mozgásokról van szó. Az idegrendszer kialakulása, vagyis a mozgástanulási képesség az embernél már igen korán, 14 éves kor tájékán befejezõdik. A technikai tudás magas szintû elsajátítását tehát, eddig az életkorig be kell fejezni. Utána még csiszolható valamelyest, de alapvetõen már nem befolyásolható annak fejlesztése. A hazai labdarúgásunknak, így az egyelõre belõle táplálkozó futsalunknak, is ez a rákfenéje.
Mivel ennek a tudásnak az elsajátításához minden embernek 8 évre van szüksége, amely négy év durva, és négy év finom koordinációt tartalmaz, a képzést 6-7 éves kor környékén már el kell indítani. Sajnos általában a klubok csak a tízedik év tájékán kezdenek el rendszeresen, érdemben foglalkozni a gyerekekkel, az akadémiák pedig csak 14 éves kor után. Ott, akkor már technikailag kész játékosokat választanak ki. Pontosan a legkisebbekhez kellene a legjobb edzõket irányítani és megfizetni, akik nem csak megszerettetik a játékot, de meg is tudják tanítani azt.
A magyar futballképzésben résztvevõ gyerekek tehát nem kerülnek megfelelõ idõben megfelelõ szakemberek kezei közé, így általában négy év kimarad a képzésükbõl. Ezért aztán nem tudják a durva koordináció határait átlépni. Tudásuk finom koordinációs része, amely lehetõvé tenné nagy sebességû játék mellett is a tökéletes technika alkalmazását, kimarad a képzésükbõl. Álló helyzetben, lassú játék mellett jók vagyunk, de egy bizonyos játéksebességet csak alig néhányan képesek teljesíteni. A futsal pedig egyelõre még a nagypályáról kapja az utánpótlását. Többnyire pedig olyanok kerülnek át hozzánk, akik a labdarúgásban nem tudtak karriert csinálni. Így aztán tévedésben van az, aki azt gondolja a mi futsalosainknak mindent meg lehet tanítani, csak idõ kell hozzá. Ez valóban így lenne, ha már az iskolaérettséggel kezdõdne valami komoly munka a technika oktatásában. Mint tudjuk, a technikai tudás függvénye a taktikai érettség is, így egy csapat eredményessége is behatárolható a játékosállományának minõsége alapján. Pusztán a lelkesedés, a példás akaraterõ, a klub iránti rajongás, esetleg az edzõ személye, ebben az esetben nem sokat ér. Azok se felejtsék el ezeket, akik a magyar futsal bajnokság gyõztesének, vagy a válogatottunknak nemzetközi teljesítményén fanyalognak.
Vannak persze kimagasló játékosaink és figyelemre méltó eredményeink is. Bár ezek a játékosok is a nagypálya utánpótlás képzésébõl érkeztek hozzánk, megfelelõ mennyiségû munkával, speciális, kis területen történõ dinamikus edzésgyakorlatokkal, fel tudott javulni a játékuk. Nem a technikai tudásuk kezdett el azonban rohamos fejlõdésnek indulni ezektõl az edzésgyakorlatoktól. Mindez annak köszönhetõ, hogy hamarabb felismerik a játékhelyzeteket, többször oldanak meg ezekbõl néhányat egy-egy edzés során, így bátrabban merik megkockáztatni az átadásokat. Ráadásul mindezeket nagy számban, jó ütemben is teszik. Madarász vagy Lódi jobb lába nem lett jobb az évek során, de bátrabban használják azt. Nagy magabiztossággal játszanak, közelebb is vannak egymáshoz, mert ezt szokták meg a gyakorlások során, így kevesebb az eladott labda, és könnyebben tudnak egymásnak segítséget is nyújtani, tovább nõ az önbizalmuk. Õk természetesen mindezt fejlõdésnek élik meg és igazuk van. A játékuk összességében fejlõdött, a felismert, és idõben jól megoldott játékhelyzetek miatt, gyorsult. Sok esetben ez már eredmény hozhat. Õk azonban munkát tettek bele, ellentétben azokkal, akik edzés nélkül is a válogatottságról álmodoznak. Technikai képzettségük lehet, hogy eléri az õ szintjüket, de a játékhelyzetek felismerése, így a taktikai érettségük, az akaraterejük, és a játék iránti alázatuk nem. Madarász ezért rúg annyi gólt még 36 évesen is, pedig a jobb lábát a legtöbb esetben csak a buszra szállásra használja.
(folytatás következik)
