Amatőr labdarúgásból két év alatt a futsalválogatotton keresztül egészen az NB I-ig – mindezt mindössze 19 évesen!
Soltész István története lehetne egy tündérmese, hiszen ilyen villámkarriert kevesen élnek át. Pedig nem így indult a történet, hiszen néhány éve úgy tűnt, abba kell hagynia a versenysportot, de szerencsére a kitartása és az elszántsága erősebb volt, így most nem a befejezésen kell gondolkodnia. Hanem azon, milyen lesz hétről hétre a legmagasabb szinten futballoznia.
Soltész István 17 évesen még a BLSZ I. osztályú Kelennel nyerte meg a Budapest Kupát és a bajnokságot, míg a Fradival a futsal NBII-őt. Fiatal kora ellenére mind a két helyen alapembernek számított, ám a két együttesnél az osztályváltásnak már nem lehetett részese, hiszen több klub is felfigyelt rá, és az új idényt már a Budafok színeiben kezdte meg a másodosztályban.
A fővárosi csapat remekül kezdte az idényt, és némi meglepetésre hamar feljutó pozícióba került, ahonnan már nem is lehetett letaszítani, így a 2020/2021-es pontvadászatot már az élvonalban kezdhette meg az együttes. Aztán jött a nyári felkészülés, de a rajt előtt a sors közbeszólt, jött egy sérülés, az élvonalbeli bemutatkozásra így várni kellett. Egészen a mostani hétvégig. Csizmadia Csaba, a Budafok vezetőedzője úgy döntött, pályára küldi Soltészt a második félidő elején a Zalaegerszeg ellen, így egy győztes meccsen debütálhatott, amivel az újonccsapat ráadásul a dobogóra lépett fel.
Úgy tűnt, hogy alapembere lehetsz az újonc Budafoknak, de a szezonrajt előtt jött egy szerencsétlen sérülés. Hála istennek, az már a múlté, és Zalaegerszegen bemutatkozhattál az élvonalban. Mire gondoltál, mikor ott várakoztál az oldalvonalnál?
- Igen, sajnos a kezdés elött néhány nappal megsérültem, de a rehabilitáció alatt végig pozitívan álltam a történtekhez, és úgy voltam vele, ami késik, nem múlik. Tudtam, mennyi munka van mögöttem, így biztos voltam benne, hogy ez a sérülés sem tudja megakadályozni, hogy elérjem a célomat. Aztán eljött ez a hétvége, és boldog voltam, hogy amiért eddig küzdöttem, az végre bekövetkezett. Miután beálltam, már csak a meccsel foglalkoztam, hogy minél jobb teljesítménnyel segítsem a csapatot, és megnyerjük a mérkőzést. Így, hogy sikerült begyűjteni a három pontot, még jobban tudtam örülni, mert ez fontosabb volt, mint hogy debütálhattam.
Mi volt szerinted a legnehezebb azon az úton, amelyen eljutottál idáig?
- A legnehezebb talán az osztályváltás volt. Ritkán jut el az ember a Budapest I. osztályból rögtön az NBII-be. Hatalmas volt a különbség minden szinten. Játékban is, de leginkább fizikálisan. Szerencsére mindenki türelmes volt és bíztatott, így aztán könnyebb volt belerázódnom. Szeretek edzeni, így nem jelentett gondot a magasabb edzésszám és intenzitás.
Újoncként a dobogón áll a csapatod, amire talán még a legmerészebb álmaitokban sem gondoltatok. Mi a titka az eddigi sikernek? Illetve milyen szereped lehet a folytatásban?
- A közösség nagyon egyben van, egységesek vagyunk, a győzelmek pedig tovább erősítenek minket. Mindig mindenki a következő mérkőzésre koncentrál, nem gondoljuk túl a pozíciónkat, az előttünk álló feladat van a fókuszban. Mindenki tudja a feladatát, így még könnyebb. Hogy a későbbiekben milyen szerep jut nekem, még nem tudom, de természetesen a célom az, hogy minél többet a pályán legyek és részese legyek a jó szereplésnek. Ha sikerül stabilizálnom a helyem a csapatban és rendszeresen játékhoz jutnom, akkor persze szeretném megszerezni az első élvonalbeli gólomat is, de nem vagyok türelmetlen, ahogy eddig sem. Lépésről lépésre haladok.
Másfél éve hagytad abba a futsalt. Mit gondolsz, a futsalnak mekkora szerepe van, hogy idáig eljutottál?
- Nagy szerepe van benne, és nem kérdés, hogy segített, erről sok mindent tudnék említeni. A labdaérzék fejlesztésében, mind a két láb használatában, az egy az egy elleni szituációk megoldásában, mind védekezésben mind támadásban. Gyorsabb játékra, gyorsabb döntéshozatalra ösztönzött, amit most is tudok hasznosítani, mert ez fontos a mai labdarúgásban.
Szerepelhettél a felnőtt futsal válogatottban is. Melyiket tartod, értékeled többre? Ezt, vagy a bemutatkozást a nagypályás NBI-ben?
- Nem akarok kibújni a válasz alól, de tényleg nehezen összehasonlítható a kettő. Bármilyen sportágban az egyik, ha nem a legnagyobb érdem a címeres mez, főleg hogy ezt 18 évesen átélhettem. Ráadásul úgy érzem, ez egy megelőlegezett bizalom volt a szövetségi kapitány részéről, így végképp sajnálom, hogy abba kellett hagynom a futsalt. Úgy gondolom, hosszú távon is tudtam volna bizonyítani, hogy méltó vagyok a bizalomra és a válogatottságra. Viszont ha azt nézem, hogy hányan szeretnének eljutni nagypályán is az NBI-be, rájövök, hogy hatalmas a konkurencia és a harc, így szintén óriási dolognak érzem, hogy elmondhatom magamról, bemutatkozhattam az élvonalban. Bárhogy alakul a további pályafutásom, ezeket a sikereket már senki sem veheti el tőlem.
