A FUTSAL HELYE A MAGYAR LABDARÚGÁSBAN
Az utóbbi idõkben szinte kétévente jelentek meg tanulmányok, problémafelvetõ írások, de ezek többnyire a forráshiány vagy az érdektelenség következtében megvalósítatlanok maradtak. Most talán minden eddiginél komolyabb nekirugaszkodás látszik a fejlesztés területén. A magyar futsal fejlesztési irányainak kijelölése elõtt azonban érdemes lenne pontosan tisztázni sportágunk helyét a magyar labdarúgásban. Játékunk súlya, ismertsége, bár egyre növekszik, még mindig nem éri el a kellõ szintet. Így pedig hibás kép alakulhatott ki rólunk a nézõkben, a médiában, a szakmában és a döntéshozókban egyaránt. Ez eddig jelentõsen lelassította a fejlõdés folyamatát. Ugyanakkor nagyfokú türelmetlenség jellemzi a futsalban tevékenykedõket, mert sportágunkat azonos súlyúnak tekintik a nagypályával. A csapatok, és a játékosok száma pedig nem ezt mutatja. Kiindulásképpen tehát meg kell határozni a sportágunk helyét a magyar labdarúgásban.
Elsõ látásra úgy tûnik a futsal csak haszonélvezõje a nagypályás játéknak, hiszen onnan érkeznek a játékosok, versenyeztetésük, és a képzésük is ott folyik. Sokan mintegy kiegészítõ sportra, de még inkább a normális munkát akadályozó, ezért tiltandó játékként tekintenek a legtöbben sportágunkra. Valljuk meg, jelenlegi helyzetünkben, ebben nagyon sok az igazságtartalom. A nagypályás edzõk, a hétvégi mérkõzések kipihenésére szánják a hétfõt, míg mi éppen ezt az idõpontot használjuk fel a versenyeztetésre. A nem kívánt sérülések mindenkit sújtanak, de ebben mi vagyunk számukra a plusz rizikófaktor. A FIFA és az UEFA, azonban az egyetemes labdarúgás részének tekinti játékunkat, nem kezeli külön sportágként, amely csak szervezetileg kapcsolódik a labdarúgó szövetségekhez.
Mi tehát a magyar labdarúgásnak a része, de egy önálló szakága vagyunk! A technikai képzés során 14 éves korig egy úton járunk. Az általános labdarúgóképzés folyamatában, a minõségi játékosok képzését illetõen érdekeink azonosak. Éppen ezért, itt a futsalban, ahol a technika fejlesztése van elõtérben, inkább segítõi lehetnénk a nagypályás labdarúgásnak, mint annak ellenfelei. A gyermekek nyomás alatt, mérkõzésszerû körülmények között használhatják fel azt a tudást, amelyet a képzésük során eddig megszereztek.
A következõ életkori szakaszban már a taktika, az erõnlét kerül a képzés homlokterébe, ezért az útjaink különválhatnak. Az a gyerek, aki nagypályán szeretné tovább folytatni a labdarúgó karrierjét, gond nélkül megteheti, ám reméljük, hamarosan a futsalban is nyílhat erre lehetõsége. Addig, amíg az anyagiak és az ismertség a nagypálya mellett szól, a legtehetségesebbek úgyis azt fogják választani. Akadnak majd azonban bizonyára olyanok is, akik maradnak, vagy évek múlva ilyen, vagy olyan oknál fogva visszakerülnek hozzánk. Ha beindul az önálló utánpótlásképzésünk, õk már az alapok ismeretében könnyebben gyökeret verhetnek a futsalban, mint azok, akik semmilyen alapismerettel és képzéssel nem rendelkeznek. A nagypályáról visszahullók, technikailag már kiképzett fiatalok tehát nem vesznek el a magyar labdarúgásból, itt tudjuk õket tartani. Sõt, talán meg tudjuk nyerni azokat is, akik az ifibõl kikerülnek, és a feljebb már nem lépõk népes táborához tartoznak. Azokat, akik az egyetemekre, fõiskolára bejutva, vagy éppen munkát vállalva, már nem szövögetnek komolyabb terveket a nagypályán. Õk azok, akik nagy számban elvesznek a labdarúgás számára, ha mi nem tudunk nekik lehetõséget nyújtani. Õk képezik leginkább, a mai 5+1-es labdarúgás tömegbázisát. Meg kell fogni az õ kezüket is, és a futsal felé húzni, vagy éppen visszaterelni õket a már megkezdett útra.
Ha jól csináljuk, az eddig befektetett munka tehát nem vész kárba. Szövetségesei, kiegészítõi, sorstársai vagyunk a nagypályás játéknak, és nem pedig ellenségei. Sokkal inkább segítõi szeretnénk lenni, mint fejlõdésének akadályozói. Sõt, az utánpótlás képzése és nevelése területén pedig, szoros együttmûködési lehetõség esélye is kínálkozik. Figyelembe véve a mai gyermeklétszám adatokat és az infrastrukturális lehetõségeket is, a futsal (ezen keresztül az MLSZ) olyan kistelepüléseken is teret nyerhet, ahol kevés a gyerek, s csak egy tornaterem, vagy egy szabadtéri kispálya jelentheti a focit. A futsal versenyeztetés, képzés nekik is lehetõséget nyújthatna, rajtunk keresztül kapcsolódhatnának be a labdarúgás vérkeringésébe is.
Hibásak azonban azok az elképzelések is, amelyek úgy vélik, a futsal mindent megold a gyerekek fejlesztésének területén. Ezek a nézetek rengeteget ártanak nekünk, mert szakmailag nem helyesek, de szembefordítanak bennünket a nagypályával. A komoly eltérés 14 éves kor után már szembetûnõ, ekkor már csak kiegészítõi, rásegítõi lehetünk a futballnak. Sportágunk azonban képes lehet az önálló életre is. Egy bizonyos életkori szakaszig tehát aktív segítséget nyújthatunk, utána már jóval kevesebb a lehetõség a közös munkára, de ha önálló utánpótlás bázissal rendelkezünk a nagypályáról lehulló morzsákat is fel tudjuk csipegetni. Éppen ezért a futsal fejlesztési terv elkészítésekor figyelembe kell venni a nagypályás fejlesztési tervet is, hiszen ezek nagyvonalakban meg kell, hogy egyezzenek. A közös érdekeket kell megkeresni, kihangsúlyozni, és összehangolni. A magyar labdarúgásnak, így az MLSZ-nek is alapvetõ érdeke, hogy egymás mellett fejlõdhessünk, és átjárást biztosíthassunk egyik szakágból a másikba.
Fejlesztési elképzeléseinket ugyanakkor le kell választani minden, számunkra visszahúzó, vagy a fejlesztésünket akadályozó tényezõtõl. A strandlabdarúgás szakmai szempontból egyáltalán nem illeszthetõ össze a futsallal, technikájában és taktikájában is jelentõs eltérést mutat. Így tehát az, sem a játékos képzés, sem az edzõképzés területén nem tud illeszkedni a sportágunkhoz. Azzal pedig, hogy nem rendelkezik önálló játékosállománnyal, és a futsalosok körébõl építi fel a válogatottját, inkább akadályozza a bajnokságunk és válogatottunk munkáját, mint segíti. Szezonális jellege miatt sem lehet összehasonlítani egy olyan játékkal, amelyet egész évben lehet játszani. A futsalban éppen arra kell törekedni, hogy a nyári idõszakot is ki tudjuk használni, az iskolai szünetben tornákat tudjunk szervezni. A két szakág csak egymás kárára tud növekedni. A strandlabdarúgásnak tehát egy külön fejlesztési terv szerint kell felépítenie a jövõjét, játékosállományát inkább a nagypályások körébõl lenne érdemes verbuválnia.
Ide kell azonban számítanunk a nõi futsalt, hiszen ez sportágunk része. Nem tartozik a nagypályához, még akkor sem, ha a játékosok között sok az átfedés. A futsalnak tehát, ki kell vívnia az önállóságát és minden más érdekkel szemben, érvényesítenie kell akaratát. Ebben pedig közösen kell fellépnünk a lányokkal.
Akár a fiúkról, akár a lányokról van szó, közös akaratunkat érvényesíteni kell a versenyeztetés területén is. A nézõk érdekeit is figyelembe véve a hétvégéken rendezett bajnokik lennének az ideálisak számunkra. Erre az idõpontra rövidesen át kell állnunk, mert nekünk a nézõk kegyeiért nemcsak a nagypályával, de más teremsportágakkal is meg kell küzdenünk. A sportág fejlesztésének tehát a futsal szempontjait kell érvényesítenie, a benne résztvevõk közös akarata alapján.
KOZMA MIHÁLY
