A Covid ritkÍtja a Kazahsztánba utazó válogatottat
2020.12.04 | 17:59
A Covid ritkÍtja a Kazahsztánba utazó válogatottat

Férfi futsalválogatottunk december 9-én, szerdán megkezdi szereplését az Európa-bajnoki selejtező csoportjában, első ellenfele a világelithez tartozó kazah válogatott lesz.

A Turzó József vezette futsalválogatottat elkerülte a szerencse az Eb-selejtezők sorsolásakor, az első kalapból a világ egyik legjobb csapatát, a kazah válogatottat kapta ellenfélnek, a harmadik kalapból pedig az utóbbi egy-két évben az európai élmezőnyhöz felzárkózó belarusz együttes került a csoportba (a harmadik ellenfelünk az izraeli válogatott lesz). Ebben a csoportban a második hely megszerzése is bravúr lenne a mieinktől, márpedig a cél a 2022-es hollandiai Eb-n való részvétel, amelyhez elengedhetetlen, hogy az első két hely valamelyikén végezzen a csapat.

Az Eb-selejtező csoportban oda-visszavágós rendszerben játszanak a csapatok decembertől 2021 áprilisáig, a mieink jövő szerdán Kazahsztán fővárosában, Nur-Szultánban lépnek pályára első összecsapásukon a házigazdák ellen.

Turzó József együttese januárban harcolta ki helyét az Eb-selejtező csoportban a litvániai előselejtező torna megnyerésével, majd közel tíz hónapos kihagyás után november elején két mérkőzést játszott az ukrán válogatottal Debrecenben, a vendégek mindkét összecsapást egy góllal nyerték meg. 

A válogatott keret tagjai csütörtökön megkezdték a közös felkészülést, majd hétfőn utaznak el a kazah városba, ahol szerdán, magyar idő szerint 14.30-kor lépnek pályára. A Turzó József szövetségi kapitány vezette stáb csütörtöktől 16 játékossal készül, közülük tizennégyen utaznak el hétfőn délelőtt Kazahsztánba.

– Nincs sok időnk a felkészülésre, ezért meglehetősen sűrű programot állítottunk össze a kazahsztáni mérkőzés előtt, rengeteg taktikai jellegű megbeszélés, videózás szerepel benne – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József. – Az elmúlt hetekben aprólékosan kielemeztük ellenfelünk játékát, valamint a saját mérkőzéseinkről is összeállítottunk jó néhány videót, ezeket osztjuk meg az első napokban a keret tagjaival. A célunk az, hogy taktikai szempontból tökéletesen felkészüljünk az összecsapásra, minden lehetséges játékhelyzetre legyen tervünk, és ezekhez igazítjuk az edzéseink tartalmát is. A taktikai részt már a csütörtökön megkezdődött itthoni felkészülés során végigvesszük, az elutazást követően elsősorban finomhangolás vár a csapatra. A kazah válogatott a világranglista hetedik helyén áll, nagyszerű képességű, összeszokott játékosaik vannak, ezért tőlünk ahhoz is extra teljesítményre van szükség, hogy egyáltalán szorossá tudjuk tenni a mérkőzést.

A Kazahsztán-Magyarország Eb-selejtező szerdán, magyar idő szerint 14.30-kor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Eddig az eredeti hír, de a Covid virus átírta a terveket, mert tegnap pozitiv teszt, illetve kontaktszemély miatt kiesett a keretből Dróth Zoltán, Vas Ádám, Hajmási Milán. Ők már el is hagyták az edzőtábort:

A maradék keret:

Kapusok:

Alasztics Marcell (Haladás)
Sásdi Bálint (Veszprém)

Mezőnyjátékosok:

Dávid Richárd (Haladás)
Horváth Szabolcs (FTC)
Pál Patrik (Veszprém)
Rutai Balázs (Veszprém)
Siska Gergő (DEAC)
Szentes-Bíró Tamás (DEAC)
Szeghy Szabolcs (Dunaújváros)
Tatai József (Veszprém)
Faragó Lajos (DEAC)

A következő játékosok 6-án esnek majd át teszten, és amennyiben negatív lesz az eredményük, akkor közülük egészül ki az utazó keret.

Horváth Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Tóth Attila (DEAC)
Horváth Benedek (Dunaújváros)
Rábold Richárd (FTC)
Mezei Dávid (MVFC Berettyóújfalu)
Varsányi Áron (Újpest FC)

 

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink