Győzött az ETO a tartalékos Astra ellen
2016.03.06 | 08:17
Győzött az ETO a tartalékos Astra ellen A 13. fordulóból elmaradt mérkőzést pótolták a csapatok. Kiegyenlített küzdelem és egygólos Astra vezetést követően az Árkád ETO felül tudott kerekedni riválisán és megérdemelten győzött négy góllal a női futsal rangadón. Rangadóhoz méltó iram és megoldások az ETO-ASTRA mérkőzésen, valóban kiválóan futsaloztak a riválisok. Az Árkád ETO megérdemelten nyert a nagypálya után parkettán is az Astra ellen, de kisebb szerencsével szorosabb lehetett volna az eredmény. A két csapat kitett magáért, igazán parázs és rangadóhoz méltó nagy meccset játszottak a felek. A győzelemmel az alapszakaszban a dobogó 3. fokát is megszerezték a győriek. 1373_dsc_8214 Vígh Renáta góljával szerezte meg a vezetést az ETO (1-0), majd először egyenlített Nádudvari szép akció után (1-1), és 5 perccel később magához vette a vezetést Szabó Boglárka révén a vendég kiskunfélegyházi együttes (1-2). Nem érdemtelenül, mivel kihasználta az ETO hibáit. A győriek aztán a mérkőzés hajrájára nagyobb nyomást helyeztek az ellenfél védelmére, aminek meg is lett az eredménye, egy villámgyors kontra után Németh Loretta gurított az Astra kapujába (2-2). A gól lendületet adott a Győrnek, és több alkalommal a fiatal Astra kapus Varga Luca mentette meg a góltól csapatát, de a másik oldalt Bocsárdi Eszter is több bravúrt bemutatott, valamint őt a kapufa is segítette. Már úgy tűnt, hogy eldöntetlen lesz az állás a szünetre, azonban Nádudvari második gólját is megszerezte, Balázs pontos passzát laposan gurította a győri kapuba mindenkit megelőzve (2-3). Maradt az utolsó másodpercre is izgalom, Szabó Boglárka marad egyedül, hatalmas kapufát lő még a szünet előtt, Süle Dóra lövését üggyel-bajjal lábbal védi Varga Luca. 1364_dsc_8181 Hatalmas góllal egyenlített az Árkád ETO a 24. percben, Vígh Renáta kegyetlenül a léc alá varrta Jakab Réka megemelte labdát, védhetetlen lövés volt (3-3). Fél percen belül gyönyörű futsalos akció végén átvette a vezetést az ETO, Jakab Réka passzát András Franciska rúgta be a bal kapufánál (4-3). Érezni lehetett, hogy ez volt a meccs fordulópontja, erősödött a hazai nyomás, de az Astra próbálkozásai is rendkívül veszélyesek voltak. A 29. percben Dikanova lövését Bocsárdi Eszter hirtelen vetődéssel védte. ezután gyors kontrából Jakab Réka talált be és növelte kettőre a győri előnyt (5-3). A 32. percben Süle Dóra mutatta be cseleit, majd középre húzódva laposan lőtt a hálóba! (6-3). A vendégek egy perccel kozmetikáznak Dikanová révén, aki Szabó Bogi gurtását sarokkal húzta a kapuba, az utolsós 10 percre becserélt Mészár Krisztina kapujába (6-4). Ez után az Astra mindent megpróbált, hogy közelebb kerüljön az ETO-hoz, de ha nem Mészár védett, akkor a győri kapufa mentett, ahogy Dikanová bombája is a bal kapufáról vágódott a mezőnybe a 34. percben. Mindkét kapu veszélyben forgott, de a hajrára a legjobb védekezés a támadás elvén magasabb sebességbe kapcsolt a Győr, nagyon megnyomta a meccs végét, és neki ugrott az Astrának. A 38. percben Németh Loretta távoli lövésével ismét három a különbség (7-4), majd Süle Dóra cseleivel bolondította meg a vendég védőket, majd keresztpasszára Németh Loretta érkezett, aki megadta az utolsó kegyelemdöfést az Astra számára harmadik gólját szerezte (8-4). Addigra mindkét csapat 5-5 faulttal rendelkezett, majd Öreg Cintia visszahúzásáért Vígh Renáta 10m-est lőhetett, de Varga Luca lábbal védett. Női futsal NBI bajnoki mérkőzés 13. ford. ÁRKÁD ETO-ASTRA-ELIOS KKFHÁZI BULLS 8-4 (2-3) Győr, Vezette: Horváth Z, Csirke R, Armstrong R ETO: Bocsárdi E. - Jakab R., Jakab P., Vígh R. András F. Csere: Németh L., Öreg C., Mészáros D., A. Sister, Süle D., Mészár K. Edző: Molnár Attila Astra: Varga L. - Szabó B., Dikanová D., Balázs E., Gál T. Csere: Németh A., Simon D., Nádudvari A., Szabó N., Gyöngyösi A. Edző: Dombó János Gólszerzők: Vígh R. (2, 24), Németh L. (18, 38, 39), András F. (25), Jakab R. (29), Süle D. (32), illetve Nádudvari A. (7, 20), Szabó B. (15), Dikanová D. (33) nemeth-loretta_2016-01-21 Németh Loretta: - Úgy gondolom jobb formában voltunk ma, mint ellenfelünk. Az első félidő még kiegyenlített volt az eredményben, de másodikban már betudtuk rúgni a helyzeteinket. Gratulálok a csapatnak, szép mérkőzés játszottunk, mindenki a legjobb tudását adta a győzelemhez! vigh-renata_2016-01-21 Vígh Renáta: - Nagyon örülök a győzelemnek, de az elején úgy tűnt szorosabb meccset fogunk játszani. Nagyon sajnálom, hogy a Kupa döntőben ezt a játékot nem tudtuk hozni és nem sikerült ott a győzelem. Jó érzéssel tölt el az a tény, hogy egy héten belül duplán vissza tudtunk vágni az Astrának! bocsardi-eszter_2016-02-19 Bocsárdi Eszter: - Először is gratulálok a csapatnak, hogy sikerült a kupa meccsért visszavágni! Nagyon örülök a győzelemnek. Izgalmas mérkőzést láthattak a kilátogatók. Az első félidő közepén kicsit leültünk, de aztán sikerült felállni és egy jó meccset játszani, de messze van még a bajnokság vége, igazából a rájátszásban egy új bajnokság kezdődik. Nem lesz könnyű dolgunk, de igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból. dombó   Dombó János: - Gratulálunk a Győr csapatának a megérdemelt győzelméhez, igyekszünk majd a rájátszásra készülni.   Molnár-AttilaMolnár Attila: - Érdekes mérkőzést játszottunk, ahol elég sok mindent szerettem volna kipróbálni. Ennek a levét egy kicsit meg is ittuk az első félidőben, mert folyamatosan megadtuk az Astrának a lehetőséget, hogy vezetésünk után fordítson, majd újra vezessen. A szünet után rendeztük a sorokat, ott már inkább arra ment a játékunk, hogy minél inkább precízebb és minél inkább kimunkáltabb legyen. Ez úgy gondolom, hogy sikerült is, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, és végig kézben tartottuk a 2. félidőben a játékot és úgy érzem iylen arányban is megérdemelten nyertünk. Forrás: eto.hu [gallery ids="56087,56089,56090,56092,56093,56095,56096,56097,56098,56101,56104,56106,56107,56110,56111,56114,56116,56118,56120,56123"]          
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink