100 %-os maradt a Tolna
2015.11.15 | 15:45
100 %-os maradt a Tolna Jól játszott mégsem tudta győzelemre váltani az ETO a 30 percig tartó fölényét. A Tolna a szünet hajrájára fordítani tudott, majd az utolsó percekben a vendégek végleg eldöntötték a rangadót. A rangadó tipikusan az a mérkőzés volt, ahol az eredmény nem tükrözi a játék képét, az ETO ha a helyzetei negyedét értékesíti, akkor simán nyerhetett volna. Jól kezdődött a találkozó, a 10. másodpercben Vígh Renátát ugratták ki középen és a kifutó Vincze Anikó mellett helyezett a Tolna kapujába (1-0). A Győr tovább tudta növelni előnyét, de a vendég kapus rendre védte a hazai lövéseket. Szinte a semmiből egyenlített a Tolna-Mözs, Varga Adél kapott jó labdát kapitányától, aki Bocsárdi felett emelt a győri kapuba (1-1). Kiegyenlítődött a mérkőzés mindkét kapu előtt voltak helyzetek, de számban az ETO támadott többet. A 11. percben Süle Dóra kapott jó labdát, becselezte magát a vendég hatosra, lövése a kivetődő Vinczét érintve hullott a vendég hálóba (2-1). Nagyon jól meccselt az első játékrészben a két csapat, magas volt az iram, nagy taktikai csata zajlott a pályán. A vészkapus játékkal ügyesen kombináló Tolna a félidő hajrájára többször is veszélyeztetett, de Bocsárdi jól védett, valamint párszor a szerencsén is múlott, hogy győri vezetéssel vonultak az öltőzőbe a csapatok. A szünet után a lendületben maradt ETO eldönthette volna a rangadót, de Vincze Anikó legalább egy tucatszor védett óriásit, illetve amikor kellett, a kapufa mentett Jakab Réka lövésénél. A félidő derekára mintha fáradni kezdett volna a hazai gárda, ez felhozta a Tolna játékát, akik Ferenczi Anna találatával egy szép támadást követően kiegyenlítettek, amikor a labdáért összecsapva a győri kapussal befelé perdült a labda (2-2). Egy perccel később a 30. percben Varga Adél vette észre a középen üresen maradó folyosót a győri kapu felé, felgyorsított majd kilőtte a bal alsó sarkot (2-3).   A Győrnek volt lehetősége egyenlíteni, de Vincze kapuját már nem lehetett innentől kezdve bevenni. A hajrában aztán egy mintaszerű kontra végén Hodován Edit végleg eldöntötte a találkozót (2-4). Az utolsó percre sem maradtunk izgalmak nélkül, egy szabálytalanság után a bíró 6 méteres büntetőt ítélt, Varga Adél futott neki a labdának és beállította a 2-5-ös végeredményt. A rangadó tipikusan az a mérkőzés volt, ahol az eredmény nem tükrözi a játék képét, az ETO ha a helyzetei negyedét értékesíti, akkor simán nyerhetett volna. A Tolna nem adta fel, 29 percig bírta a hazai támadásokat főleg Vincze Anikó bravúrjainak köszönhetően, majd volt erejük fordítani remekül kihasználva kevés lehetőségeiket. Vezetésük után már saját játékukat tudták játszani, kontráik hatására veszélyesebbé vált támadó játékuk. Ennek köszönhetően nem döntetlen, hanem három gólos vendég győzelem lett a vége, a Győr mindenképpen egy döntetlent megérdemelt volna a mutatott játéka alapján. A Tolna továbbra is 100%-kos, az ETO ezzel a fájó vereséggel valószínű, hogy lecsúszik a dobogóról. RÁBA ETO-BRAND-MISSION TOLNA-MÖZS 2-5 (2-1) ETO: Bocsárdi – Szórádi, Csuti, Jakab R., Vígh Csere: Sister, Jakab P., András, Süle, Öreg, Németh, Mészár Vezetőedző: Molnár Attila Tolna: Vincze – Hodován, Folk, Varga, Megyes Csere: Maláti D., Maláti G., Fábián, Ferenczi, Orbán, Bozsik, Buchmüller, Ősz Vezetőedző: Frank Tamás Gólszerzők: Vígh R. (1’), Süle D. (11’), illetve Varga A. (7’, 30’, 40’), Ferenczi A. (29’), Hodován E. (39’) Frank Tamás: Az első félidőt átaludtuk ami lehet hogy a korai kezdés miatt is lehetett, a második játékrészre viszont felpörögtünk és megérdemelten vittük el a három pontot! -      forrás: eto.hu -   
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink