Ezen a héten kerül sor a második futsal Finalissimára, ahol a Copa Amerika és az EB két döntőse vesz részt. Az eseményt Brazíliában, Rió De Janeiróban rendezik, ahol némi meglepetésre “csak” egy 2500 fős csarnokban kerül sor a mérkőzésekre.
Mind a két elődöntő hatalmas csatát és még nagyobb izgalmakat hozott, és csak büntetők döntöttek a végén, és mind a két esetben a kontinens bajnok jutott a fináléba.
A spanyol – portugál párharcban úgy tűnt, hogy az első Finalissima győztese, Portugália örülhet. Egészen az utolsó percig vezettek, de a spanyol válogatott egyenlített 55 másodperccel a vége előtt, és drámai, kilenc körös büntetőpárbaj végén bejutott a döntőbe.
A másik ágon a brazilok az argentinokkal találkoztak és ahogy lenni szokott, szikrázóan kemény mérkőzés kerekedett belőle. A házigazda az első félidőben több kapufát is lőtt, de gól nem született, majd a fordulás után egy-egy találat esett, így itt is jöhettek a hatméteresek. Ebben a Copa Amerika győztese, a VB címvédő brazilok voltak jobbak, így ők találkoznak a vasárnapi fináléban az EB győztes spanyolokkal.
A bronzmeccsre és a döntőre vasárnap este kerül sor magyar idő szerint. Az UEFA TV-n mind a két összecsapást ingyen meg lehet nézni.
Elődöntők:
SPANYOLORSZÁG – PORTUGÁLIA 2-2 8-7 büntetőkkel
BRAZÍLIA – ARGENTÍNA 2-2 5-4 büntetőkkel
18:30 Bronzmérkőzés:
PORTUGÁLIA – ARGENTÍNA
21:30 Döntő:
BRAZÍLIA – SPANYOLORSZÁG
