Futsal Hungary
Hírek
2026.11.04. Női bajnokságok Olvasási idő: 1 perc

Az Eger a csapatkapitánya nélkül folytatja a szezont

Egy másik sérülés miatt is fájhat a Heves megyei gárda vezetőedzőjének a feje.

Az előző fordulóban megszületett az Eger szezonbeli első sikere. Az egriek pénteken a Nagykanizsa otthonában nyertek 3-1-re, ezzel pedig elmozdultak a tabella utolsó helyéről.

A győzelem ellenére üröm vegyül a Heves megyeiek örömébe. Az egri klubhonlap szerint a csapatkapitány, Kovács Nelli még az Astra elleni összecsapáson sérült meg egy rossz mozdulat miatt. A vizsgálatok után kiderült, hogy a 23 éves játékos ebben az idényben már nem léphet pályára, hiszen elszakadt az elülső keresztszalagja, ezért műtét is vár rá.

Az egri közleményből az is kiderül, hogy Jakab Zsófia a Nagykanizsával vívott találkozón dőlt ki a sorból. Jakab esetében a pontos diagnózisra még várni kell.

A hatodik helyezett Eger hétvégén a Csepelt fogadja az NB I-ben, a találkozó vasárnap 15 órakor kezdődik.