A válogatott szünetet követően folytatódik a férfi NBI a hatodik fordulóval, ahonnan már egy mérkőzést lejátszottak a múlt héten. A Kincsem a Berettyóújfaluhoz látogatott és eddigi legjobbját nyújtva szorosnak mondható meccset játszott, ahol a rutinos hazaiak ötgólos győzelmet arattak. A többi meccs izgalmasabbnak ígérkezik. A Debrecen és a Nyíregyháza is jó összecsapásnak tűnik, de a Bátor – Hope is tartogathat fordulatokat. A többi három meccsen vélhetően érvényesül a papírforma, bár a budaörsiek talán okozhatnak meglepetést a TF vendégeként.

Eddig ez nem a Nyíregyháza szezonja, ezt nyugodtan kijelenthetjük. A tavalyi ezüstérmesnél nehez állt össze a keret, vezetőváltás, majd előbb jött első számú kapusuk súlyos sérülése. Ezután a második számú kapusuk is eltörte a kezét, így új hálóőr után kellett nézniük. És ha ez még nem lenne elegendő, levontak az együttestől hat pontot jogosulatlan játék miatt, így visszacsúsztak az utolsó előtti helyre, és mindössze egyetlen pont szerepel a nevük mellett. Innen kell a Lovas-alakulatnak visszakapaszkodni a felsőházba, ami nem ígérkezik könnyűnek, de nem is lehetetlen. Szükség lesz bravúrokra, főleg idegenben. Ilyennek tűnik a mostani találkozó is a DEAC vendégeként. A debreceniek hazai pályán kifejezetten erősek, csak az újpestiek tudták elvinni a pontokat. Legutóbb legyőzték a Nyírbátort otthon. De a jó formájukat nem csak ez mutatja, hanem előtte értékes pontot szereztek Berettyóújfaluban. Amennyiben az egyetemisták hozzák jó formájukat, ismét otthon tarthatják a három pontot, amivel megerősíthetnék előkelő negyedik helyüket.

A Nyírbátor idei mérlege eddig 50%-os, négy meccsből két győzelem, két vereség. Legutóbb Debrecenben maradtak alul, így rájuk férne a javítás. Hazai pályán erre minden esélyük megvan a HOPE ellen, akik szintén a tabella alsó felében tanyáznak. Bár a vendégek nehéz volt a sorsolása, hiszen játszott már a jelenlegi három dobogóssal, ami mind vereséggel zárult. Viszont ha valóban a felsőházba vágynak, akkor most már el kellene kezdeni nyeregetni. Ez nem könnyű a Nyírbátor vendégeként, de koncentrált, jó játékkal nem reménytelen. A helyzetkihasználáson kellene javítani, mert az elmúlt két meccsen ezzel eléggé hadilábon álltak, és a Mezei-Vill ellen egyszer sem sikerült betalálni. A hazai pálya mindenképp a Nyírbátor mellett szól.

A TFSE a jó rajt után kissé megtorpant. A két győztes meccset követen a legutóbbi három fordulóban egyetlen pontot sikerült szerezni és azt is csak szerencsés hajrával az Airnergy ellen. Az egyetemisták leginkább a támadások befejezésével állnak hadilábon, mert a lehetőségeik megvannak. Ez vélhetően most is meglesz a budaörsiek ellen, nagy kérdés lesz, hogy ezt ezúttal hogy sikerül kihasználni. Az Aramis nem pihent a múlt héten, előrehozott mérkőzésen lépett pályára Újpesten, és amíg erővel bírták, jól tartották magukat, hiszen 25 percig döntetlenre állt a találkozó. Most papíron könnyebb találkozó vár rájuk, de az egyetemisták ellen is hasonlóan koncentrált játékra lesz szükség, ha pontot vagy pontokat akarnak szerezni. A fővárosiak a találkozó esélyesei, de Alaszticsék okoztak már meglepetést a szezonban.

Nem kezdett rosszul az újonc, három meccs négy pont. És most akár állhatna kétszámjegyűvel is, hiszen az MFA és a TF ellen is megvolt az esélye a győzelemre, de mind a kettőt elrontotta. A fájóbb az egyetemisták elleni lehet, hiszen nem sokkal a vége előtt még kettővel vezettek és a másodikat néhány másodperccel a vége előtt kapták, egy szerencsétlenül megpattanó lövésből. Most nehezen elképzelhető, hogy tudnak javítani, mert a listavezető érkezik. A Veszprém egyedüliként hibátlan a mezőnyben és nem valószínű, hogy most botlanának meg a fővárosban. A Dróth-legénység magabiztosan hozta a meccseit és vélhetően hétfőn este Soroksáron ez nem fog változni.

Az Újpest pályára lépett a múlt héten, mivel az októberi BL szereplése miatt előrehozták az Aramis elleni találkozójukat. Jól is indult a meccs, első percben megvolt a vezetés, de utána nem úgy alakult sokáig, ahogy a lila-fehérek gondolták. Az Aramis egyenlített és csak a mérkőzés utolsó negyedében sikerült felőrölni az ellenfelet. Most hasonló mérkőzésre számíthatnak. Az MFA érkezik, akik vélhetően szintén védekezésre kényszerülnek majd. A vendégek a rossz rajt után a legutóbbi két fordulóban négy pontot szereztek, igaz, lehetne több is, de hiába vezettek az előző körben az Aramis ellen, meg kellett elégedniük az egy ponttal. Ennek ellenére az előző két meccs hitet adhat és önbizalmat az együttesnek, amire a címvédő ellen szükség is lesz. Nem kérdés, hogy a bajnokcsapat a találkozó esélyese és meglepetés lenne, ha elmaradna a hazai siker.