Futsal Hungary
Hírek
2026.08.31. Női bajnokságok Olvasási idő: 2 perc

Jól rajtolt a címvédő, remekeltek a gyulai fiatalok, nem javított az Eger

A női NB I második fordulójában a Gyula és a DEAC is idegenben zsebelte be a három pontot, a hazai csapatok becsületét a Csepel mentette meg.

FC Nagykanizsa-Gyulai Amazonok 1-3 (1-2)
Gólszerzők:
Domján-Köröcz (18.), ill. Megyeri (8.), Nagy K. (13., 23.)

A hazaiak önbizalomtól duzzadva vághattak neki a pénteki meccsnek, hiszen az első fordulóban az Eger otthonában 9-2-re nyertek. A gyulaiak beragadtak a rajtnál, mivel az Astra elleni mérkőzést 7-0-s vereséggel zárták. Úgy tűnt, hogy a Békés megyeiek túltették magukat a súlyos fiaskón, mivel a 13. percben már 2-0-ra vezettek, előbb Megyeri Petra, majd Nagy Katalin köszönt be. A kanizsaiak még a szünet előtt felzárkóztak Domján-Köröcz Bianka találatával, így 1-2-es állásról várhatták a folytatást az együttesek. A második játékrész elején Nagy Katalin ismét bevette a Nagykanizsa kapuját, később kiderült, hogy ezzel a végeredményt is beállította. Érdekesség, hogy a gyulai gólszerzők közül Megyeri 20, Nagy pedig 19 esztendős, vagyis ki lehet jelenteni, hogy a fiatalok repítették a sikerig a vendégeket.

Astra HFC-DEAC 1-4 (1-2)
Gólszerzők:
Hochstein (17.), ill. Horváth V. (10.), Krascsenics (18., 33., 39.)

A címvédő debreceniek az első fordulóban szabadnaposak voltak, míg az újonc egy 7-0-s diadallal adta meg az idény alaphangját. A DEAC Horváth Viktória villanásával szerezte meg a vezetést, erre Hochstein Lili Anna válaszolt. A pihenő előtt Krascsenics Csilla iratkozott fel a gólszerzők listájára, ennek köszönhetően Quirikó Vivien tanítványai mehettek jobb hangulatban az öltözőbe. A térfélcsere után folytatódott a Krascsenics-show, a magyar válogatott center előbb fejjel, majd lábbal is betalált. A hajdúságiak a 4-1-es győzelmükkel bebizonyították, hogy idén is nagy terveik vannak.

Csepel FC USE-Eger SE 5-3 (2-3)
Gólszerzők:
Petőfi (16.), Hadas (18., 37.), Horvát (29., 31.), ill. Kovács N. (7.), Jakab (9.), Pifku (17.)

Mindkét egyesület a javítás reményében vágott neki az összecsapásnak. A csepeliek a TFSE otthonában maradtak alul 4-2-re az első körben, míg az egrieket a Nagykanizsa verte 9-2-re. Az első játékrészben azt gondolhatták a szurkolók, hogy az egriek jönnek ki a gödörből, mivel 0-2 és 1-3 is szerepelt a kijelzőn. A fővárosiak a hátrány ellenére sem adták fel a harcot, Hadas Panna a 18. minutumban faragott is a különbségen. A második félidőben viszonylag sokáig 2-3 volt az eredmény, ám Horvát Amália duplájának hála már a hazaiak kerültek közelebb a győzelemhez. Végül a 37. percben Hadas Panna biztosította be a Csepel győzelmét.

Fotó: Piszker Flóra