Meggyőző Skorpió győzelem
DEAC – Obsitos SE 5-3 (3-1)
Debrecen, DASE Kecskeméti János Sportcsarnok
Játékvezetők: Szűcs László, Tóth Gábor, Vasziliu Tamás
DEAC: Kósa Viktória Zsuzsa, Radics Ágnes Mariann, Tóth Angelika, Dancs Rebeka, Lovas Anna
Csere: Erdős Edina, Péter Vanda Ágnes
Vezetőedző: Sólyom Attila
Obsitos SE: Hurton Zsuzsanna, Bozsik Nikolett, Fehér Vivien, Tóth Barbara, Szabó Szilvia
Csere: Kiss Bernadett, Ferenczi Anna, Belkó Éva, Mészáros Enikő
Vezetőedző: Ferenczi Anna, Edző: Lovász Gyönygi
Gólszerzők: Radics Ágnes, Péter Vanda Ágnes, Lovas Anna, Dancs Rebeka, Erdős Edina, illetve Bozsik Nikolett, Fehér Vivien, Ferenczi Anna
Nagy lehetőséget szalasztott el az Obsitos SE csapata a DEAC ellen. Ha nyertek volna a Debreceniek ellen, akár a dobogóra is ugorhattak volna. A vendég együttes kezdte jobban a találkozót. A 3. percben Tóth Barbara indította Bozsik Nikolettet, aki okosan a kapus mellett a hálóba gurította a labdát. A gólnak nem sokáig örülhettek a vendégek. A 6. percben Radics Ágnes lövése pattant meg az egyik vendég játékoson, majd a hálóban kötött ki a játékszer. A folytatásban támadásban maradt a hazai csapat és a 10. percben már meg is szerezték a vezetést Péter Vanda Ágnes révén. A félidőben még született egy hazai gól Lovas Anna találatával, így 3-1-es eredménnyel mehettek pihenőre a lányok.
A fordulást követően a DEAC tovább növelte előnyét a 23. percben Dancs Rebeka találatával. A vendégek sorra alakítottak ki helyzeteket, aminek eredményeképpen a 25. percben Fehér Vivien talált a kapuba. A 26. percben jött a válasz ismét hazai oldalról, így már három gól volt a hazai csapat előnye. A 30. percben Ferenczi Anna találatával az Obsitos SE faragni tudott hátrányából. Az utolsó öt percre öt a négyes játékra váltott az Obsitos SE. Megvoltak a lehetőségek, de nem tudtak élni vele, így maradt az 5-3-as hazai siker.
Tolle Szekszárdi UFC – MVFC Berettyóújfalu 8-4 (5-0)
Szekszárd, Csapó Dániel Szakképző Intézet
Játékvezetők: Kövesdi Tamás, Hartung Vilmos ifj., Petrovics István
Tolle Szekszárdi UFC: Blesz Nikoletta, Horváth Katalin, Csigi Eszter, Bogárdi Mónika, Schlottheuer Renáta
Csere: Grill Zita, Marosi Julianna, Horváth Csenge, Soós Petra, Klézli Szandra
Vezetőedző: Micskó Márk
MVFC Berettyóújfalu: Pozsgai Melinda, Tóth Nóra, Tóth Anita, Tóth Tamara, Kota Gabriella
Csere: Kelemen Anett, Kóti Lili, Pozsgai Kitti, Varga Veronika, Czakó Viktória, Papp Dóra
Vezetőedző: Dávid Richárd
Gólszerzők: Bogárdi Mónika, Horváth Katalin (3), Csigi Eszter (2), Klézli Szandra (2), illetve Varga Veronika, Tóth Nóra, Kelemen Anett (2
Nagyon összekapta magát erre a mérkőzésre a Szekszárdi alakulat és nem várt eredmény született ezen a mérkőzésen. Bár szorosabbnak ígérkezett a találkozó, végtelenül simán nyertek a hazaiak. Már a szünetre öt gólos előnnyel ment a Szekszárd.
A második játékrész több izgalmat hozott mint az első, sorra jöttek a gólok mindkét oldalon. A gólgyártást a vendég csapat kezdte meg a 23. percben, majd a hazaiak folytatták a 22. és a 29. percben. A 31. percben ismét a vendégek találtak be, amire a 37. percben jött a válasz. A további percekben még egy vendég gól született, de az is kevés volt a meccs megfordításához, így sima hazai siker született.
Reklám – Press Skorpió – ZTE- Göcsej SK 7-1 (1-1)
Salgótarján, Salgótarjáni Sportcsarnok
Játékvezetők: Varga László, Molnár László, Szigetvári Zsolt
Reklám-Press Skorpió: Cseh-Rusz Bianka, Tóth Friderika, Gál Veronika Szandra, Bede Anna, Bede Anett
Csere: Szklénár Kitti, Molnár Anett, Balya Dorottya, Németh Zsófia, Mészáros Zsófia Ilona
Vezetőedző: Tóth Zsolt
ZTE-Göcsej SK: Kiss Emilia, Molnár Nikoletta, Nagy Bianka, Orbán Szandra, Németh Erika
Csere: Fábián Ramóna, Bakos Tímea, Lehota Szimonetta
Vezetőedző: Szimán Bálint
Gólszerzők: Gál Veronika Szandra, Bede Anna (2), Tóth Friderika (2), Balya Dorottya, illetve Bakos Tímea (öngól), Németh Erika
Sokkal szorosabb találkozónak ígérkezett, ám sima hazai siker lett a Skorpió- Göcsej mérkőzésből. Ezen a mérkőzésen Tóth Zsolt vezetésével szárnyalt a hazai csapat. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott. Mindkét oldalon egy-egy gól született.
A második játékrész első felében mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségeik. A vezető gólra egészen a 31. percig kellett várni hazai oldalról. A gól után fellelkesedett a hazai csapat és futószalagon gyártották a gólokat. Összesen még a maradék időben a hazaiak öt gólt szereztek, míg a vendégnek már nem sikerült egy gólt sem szereznie, így könnyed hazai siker született ezen a mérkőzésen.
Békéscsabai Wanted SC- Veresegyház VSK 0-9 (0-4)
Békéscsaba, Kazinczy Ferenc Általános Iskola
Játékvezetők: Petrovszki György, Modes Ottó Péter, Viczián Mátyás
Békéscsabai Wanted SC: Balta Zsanett, Sugár Ágnes, Simonka Róza, Püski Nóra, Kis Vivien Kitti
Csere: Nagy Enikő Anna, Zahorán Kitti, Kis Krisztina Éva
Vezetőedző: Domokos András, Edző: Nyiri János
Veresegyház VSK: Bíró Barbara, Mátyás Noémi, Lengyel Zsanett, Dohány Rita, Mogyorósi Zsuzsanna
Csere: Bukor Fanni
Vezetőedző: Tóth László
Gólszerzők: Mátyás Noémi (4), Lengyel Zsanett, Bukor Fanni , Dohány Rita (2), Mogyorósi Zsuzsanna
Nagyon sima találkozónak ígérkezett, majd valóra is váltak az elvárások. Bár az első félidőben még néhol porszem került a Veresegyház gépezetébe. Az első félidő lefújását követően négy gólos volt a vendég csapat előnye.
A második félidőben aztán csak úgy sorra jöttek a gólok vendég oldalról. Először Mátyás Noémi négyszer, Dohány Rita kétszer, majd Lengyel Zsanett, Bukor Fanni és Mogyorósi Zsuzsanna egy találattal segítette hozzá csapatát a győzelemhez. Összességében a Veresegyház VSK sima 0-9-es győzelmet aratott a Békéscsaba ellen.
Hajdúböszörményi TE II – Közterület SK 10-4 (4-1)
Hajdúböszörmény, Városi Sport és Rendezvényközpont
Játékvezetők: Kovács Ádám, Szabó Ferenc Szilárd, Erdélyi Tamás
Hajdúböszörményi TE II: Tóth Renáta, Szilágyi Mariann, Quirikó Vivien, Sallai Anita, Boros Edina
Csere: Tornyi Ilona, Pálóczi Krisztina, Bölömi Ibolya, Balogh Erika
Vezetőedző: Quirikó Vivien
Közterület SK: Varga Andrea, Gáspár Anikó Brigitta, Papp Tamara, Tatár Gyöngyvér Petra, Ungi Andrea Viktória
Csere: Bogdán Adrienn, Ország Anita
Vezetőedző: Kincses Ernő
Gólszerzők: Boros Edina (4), Quirikó Vivien (4), Bölömi Ibolya, Sallai Anita, illetve Ungi Andrea Viktória, Papp Tamara (3)
Folyamatosan kapaszkodik egyre feljebb a tabellán a Hajdúböszörmény. Most a Közterület volt az áldozata ennek. A hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést, majd a további percekben folytatták a góllövést. Az első játékrészben a hazaiak négy gólt tudtak szerezni, míg a vendégek csak egyet, így magabiztos előnnyel mehettek szünetre a lányok.
A második játékrészben is a Hajdúböszörmény volt a domináns fél. Sorra jöttek a gólok a Hajdúböszörményiektől. Összesen még hazai oldalról hat, míg vendég oldalról csak három gól született. A második félidőben már nem nagyon volt esélye a Közterület csapatának a pontszerzéshez. 10-4-es győzelemmel a Hajdúböszörmény már második a tabellán, míg a Közterület az utolsó helyet foglalja el.