Ötöt rúgott a Fradinak a Veszprém!
2020.09.21 | 09:11
Ötöt rúgott a Fradinak a Veszprém!

Megerősítette vezető helyét a futsal NB I tabellája élén a Balaton Bútor FC Veszprém, amely Tatai és Pál duplájával, valamint Rutai góljával 5-0-ra nyert a Ferencváros vendégeként.

A forduló előtt listavezető, eddigi három bajnokiját egyaránt megnyerő Balaton Bútor FC Veszprém a három vereséggel rajtoló Ferencvároshoz látogatott a futsal NB I vasárnapi összecsapásán. Az előzményektől független nehéz feladat várt a bakonyiakra, hiszen a korábbi edzőjük, Madarász János vezette fővárosi alakulat erős játékosállománnyal rendelkezik. Igaz, Fekete Róbert és Hosszú Ádám sérülés, Rábold Richárd nagypályás elfoglaltság, Érsek Norbert pedig eltiltás miatt hiányzott a soraikból.

A Veszprém a legerősebb összeállításában utazott a Népligetbe, a csapattal tarthatott az eltiltását letöltő Komáromi Péter is.

A találkozó pedig álomszerűen kezdődött a bakonyiak szempontjából, akiknek mindösszesen nyolc másodperc kellett a gólszerzéshez. Rutai sarokkal indította Pált, aki remek ütemben passzolt a hosszú oldalon érkező Tataihoz, a csapatkapitány pedig a hálóba lőtt (0-1).

Tatai már a 2. percben duplázhatott volna, de a rutinos Tóth bravúrral védte a kapujára tartó löketet. A Veszprém kiválóan védekezett, a zöld-fehérek az első öt percben egyetlen távoli kísérletig jutottak, Fülöp lökete azonban jócskán elkerülte a kaput. Bognár Bence előtt aztán jóval nagyobb lehetőség kínálkozott, amit Sásdi kiváló reflexekkel hatástalanított.

Madarász János időkérése sem változtatott érdemben a meccs képén: a Veszprém pontosabban, határozottabban futsalozott vendéglátójánál. A kiválóan játszó Rutai erőszakosan labdát szerzett, majd kapura lőtt, de Tóth megint hárított.

A játékrész derekánál megduplázta előnyét a Balaton Bútor: Tatai berúgását követően Rutaihoz került a játékszert, aki az alapvonal előtt Tóth kapus mellett Pálhoz passzolt. A válogatott kiválóság pedig a bal alsóba bombázott (0-2).

Fehér Zsolt legénysége továbbra is szervezetten védekezett, amivel alaposan meggyűlt a zöld-fehérek baja. A 18. minutumban Rutai, Pál és Tatai szép háromszögelése után a csapatkapitány megszerezte önmaga második, együttese harmadik találatát (0-3).

A hazaiak öt a négy elleni játékra váltottak, ám ez sem segített rajtuk. Sőt, Pál szerezhetett volna újabb gólt, de a saját térfeléről a kapu mellé ívelt.

A második felvonást is vészkapussal és nagy elánnal kezdte az FTC. Büki előtt két nagy helyzet is adódott, mindkétszer Sásdi hárított bravúrral. A 27. percben is Büki volt a főszereplő, aki a Tatival szemben buktatásáért megkapta a második sárga lapját, s az azzal járó pirosat.

Úgy tűnt, hogy a Madarász-legények kivédekezik az emberhátrányos helyzetüket. Pál aztán tíz méterről ballal a rövid alsóba bombázott (0-4).

A hazaiaknál Fülöp szépíthetett volna, de Sásdi eszén ezúttal sem tudott túljárni. A másik térfélen pedig Fridrich járt közel a gólszerzéshez. Öttel a vége előtt Rutai tette fel az i-re pontot, miután tíz méterről ballal a kapu jobb odalába zúdította a játékszert (0-5).

A hajrában Bencsik Roland és Pál is betalálhatott volna, előbb a védők tisztáztak az utolsó pillanatban, majd a csereként beállt Nyerges kapus kapott bele a lövésbe.

A Veszprém tehát idénybeli negyedik meccsén is nyerni tudott, így megerősítette vezető helyét a tabellán. Tataiék szeptember 28-án a Debrecen vendéglátójaként folytathatják menetelésüket.

Futsal NB I, 3. forduló:
FTC-Fisher Klíma–Balaton Bútor FC Veszprém 0-5 (0-3)
Budapest, Népligeti Sportcentrum.
Vezette: Vass - Futó - Ibriksz

FTC: Tóth Gy. – Horváth Sz., Büki, Öreglaki, Bognár B.
Csere: Nyerges (kapus), Gellérfi, Sámson, Cseri, Fülöp, Lőrincz, Milavecz.
Vezetőedző: Madarász János.

Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai.
Csere: Spandler (kapus), Palvek, Fridrich, Komáromi, Bognár P., Fellembek, Bencsik Á., Kiss M., Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Gólszerzők: Tatai (1., 18.), Pál (11., 29.), Rutai (34.).
Piros lap: Büki (27.).

Nyilatkozatok a mérkőzést közvetítő M4 Sport + csatornának

Madarász János: – Az egész mérkőzésen olyan teljesítményt nyújtottunk, mint az elején: fellángolásaink voltak. Nem könnyű a helyzetünk, de ilyen körülmények között sem kellene ilyen gyengén teljesítenünk. Néhány játékosom túlértékelte magát, remélem, hogy a négy vereség után az érintettek el fognak gondolkodni. Lelket kell öntenem a srácokba, s el kell hitetnem velük, hogy sokkal többre képesek.

Horváth Szabolcs:  Soha egyetlen csapatomban nem volt ilyen rossz rajtom, s mentálisan ennyire gyenge, dekoncentrált csapatban sem játszottam még. Ilyen szinten nem lehet ilyen gyorsan gólt kapni. Nagyon nehéz volt innen felállni, s gólt lőni. Csalódott vagyok.

Fehér Zsolt: Megérdemeltünk visszük el a három pontot. Sokat készültünk, rengeteget videóztuk a Ferencváros játékát. Az elején szép gólt szereztünk, amit tegnap külön gyakoroltunk. Kifejezetten örülök a három pontnak és a nagyarányú győzelemnek. Előre tekintünk, nem szabad hátradőlni. Innentől még keményebben fogunk dolgozni, hogy még sikeresebbek legyünk, s a felsőházba kerüljünk.

Pál Patrik: – Sokat készültünk erre a mérkőzésre, egész héten a Fradi játékét elemeztük. Mindenáron el akartuk hozni a három pontot, bár tudtuk, hogy az ellenfelünk erős csapattal rendelkezik. Jól kezdtünk, végig magabiztosan játszottunk. Új együttesbe kerültem, plusz motivációt jelent számomra, hogy gólokkal, gólpasszokkal bizonyítsak. A csapatunk erős a pályán és azon kívül is.

Forrás: vehir.hu

 

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink