Ma este több szempontból is különleges eseményre kerül sor: a Futsal Hungary történetében első ízben kerül képernyőre NB III-as, vagyis regionális futsal bajnoki találkozó.
19:30-tól a Dunakeszi Szent István Általános Iskolából jelentkezünk majd, ahol a Városi Sportegyesület Dunakeszi Futsal csapatának az első felnőtt bajnoki találkozóját követhetjük majd figyelemmel. Ráadásul nem is akármilyen ellenfél látogat vendégségbe a Keszihez, hiszen az NB I egyedüli hibáltal csapatának, a Balaton Bútor FC Veszprém alakulatának a II. csapata érkezik a Szent Istvánba.
A Dunakeszi név nem ismeretlen a magyar futsalt kedvelők körében: a 2010-es évektől kezdődően a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub szerves részévé vált a honi bajnokságoknak, csapatai a felnőtt és az utánpótlás bajnokságoknak is meghatározó tagjai voltak. A 2019-es év nyarán a Kinizsi a SUPE csapatával egyesülve a VSD Futsal Szakosztályaként indult az utánpótlás bajnokságokban, idén pedig a felnőttek közé is beneveztek, ma este pedig a Regionális Futsal Bajnokság Budapesti 2. csoportjában kezdik meg szereplésüket. 19:30-tól tehát VS Dunakeszi Futsal - Balaton Bútor FC Veszprém II. bajnoki mérkőzéssel jelentkezünk a Futsal Hungary TV-n a Regionális Futsal Bajnokság Budapesti 2. csoportjának 1. játéknapjáról.