A második nap után még nem dőlt el semmi
A B csoport második napja izgalmas, fordulatos, szoros mérkõzéseket hozott. Az elsõ találkoz?
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
A B csoport második napja izgalmas, fordulatos, szoros mérkõzéseket hozott. Az elsõ találkoz?
Nem mintha ezzel baj lenne, de a pályán elsõsorban a játékra figyeljenek, és ne a hosszú comb
Cipruson Nicosiában a szlovák, a ciprusi, a svájci és a norvég bajnok játszik a B csoportban a
Madarász János több társával egyetemben Székelyudvarhelyrõl Gyõrbe költözött, hogy ott fo
Az esemény értékét növeli, hogy három bajnok is részt vesz a kupán, a magyar MVFC mellett a
A nõi elsõ osztályban eltöltött tavalyi bemutatkozó év tapasztalataiból kiindulva, Osztopán
Akárcsak tavaly, idén is a közös, egy hetes, napi két edzéses felkészülésen vettek részt a
Vasárnap nyolckor volt gyülekezõ a sporthotel recepciójánál, majd a reggeli elfogyasztása ut?
Andreu elbúcsúzott A spanyol válogatott egy legendával szegényebb lett, hiszen lejátszotta
Szombat reggel kilenc órakor volt a gyülekezõ, s a keretet ezúttal Balázs Zoltán, Pallai Gábo
- Berettyóújfaluban edzõváltás volt, s heti öt tréninggel készülnek a jövõben, ezt pedig
Az utóbbi egy-két hónapban elterjedt a rémhír, miszerint nem indulnak a gödöllõi futsalosok
A minap pont került az edzõkérdés végére Nagykátán. Többszöri egyeztetés, tárgyalás
Edzõtábor 2009 Tatabánya Hétfõ reggel csomagokkal és játékosokkal megtömött autókkal ind
Nincs mese, meg kell tanítani gyõzni a játékosokat. Ennek érdekében fokozni kell a teljesítm?
Az elõzetes tervek alapján ezek az egyesületek vesznek majd részt az e korosztály számára k
A szakosztály február 17-én tartotta alakuló ülését, az elnök pedig Zoufal Nándor lett. A v
A Duna Takarék ETO sajtótájékoztatón jelentette be a csapat körüli legfontosabb változásoka
Bár javában tart az átigazolási idõszak és a nevezési határidõ is lejárt a bajnokságokra
16-17 ÉVES KOR - A JÁTÉKTUDÁS ÉRVÉNYESÍTÉSE A MÉRKÕZÉSEKENFigyelembe kell venni, hogy ebb
2009. augusztus 5-én 18.00-kor tartották meg a Miskolci Vénusz SZKJ elsõ szülõi értekezleté
Közel egy hónapja tart az élvonalbeli Duna Takarék ETO futsalcsapatának felkészülése. A gy?
Az FTC, a Gyöngyös, a Dunavarsány és a házigazda Nagykáta részvételével négy csapatos felk
Biztosan állíthatom, hogy magyar futsalcsapat, még ilyen ideális körülmények között, mint i