Futsal Hungary
Hírek
2010.03.06. Archívum Olvasási idő: 4 perc
Vénusz siker a Generali Arénában

Vénusz siker a Generali Arénában

Sokan talán emlékeznek rá, milyen sikeres volt a tavalyi szezonban a tavasz a Miskolci Vénusz csapatának.  Akkor a jó formának köszönhetõen a bronzéremig jutott a csapat. Az idei bajnokságban is kezdenek egyre jobban játszani a lányok.

A szombati találkozón a Tolna-Mözs együttese ellen léptek pályára és már a meccs elején 2 gólt is berámoltak a tolnai hálóõr kapujába. Elõször Kovács Aliz volt eredményes, majd Garadnai távoli lövése növelte a hazaiak elõnyét. A félidõ elõtt azonban a Tolna-Mözs szépíteni tudott, így 2-1-es hazai vezetéssel fordultak a csapatok.

A második játékrészben már több gól esett, és izgalmasabb, fordulatosabb lett a játék. A Miskolci Vénusz már 6-3-ra vezetett, amikor a tolnaiak vészkapusra váltottak és ez némileg változtatott a játék képén. Azonban ez a vendégtaktika nem jött be, a Vénuszos lányok nagyon tudatos játékkal megtartották elõnyüket, és végül 7-6-ra legyõzték a Tolna-Mözs együttesét.

A siker fontos volt, hiszen a csapat elsõdleges célja, hogy ismét bekerüljön a rájátszásba, és ehhez az elsõ négy között kell zárni a bajnokság elsõ szakaszát.

MISKOLCI SZABADIDÕKÖZPONT VÉNUSZ – TOLNA-MÖZS 7 – 6
2010.03.06 – szombat 14:30
Miskolc, Miskolci Városi Sportcsarnok
dr. VARGA ZSOLT, RADVÁNYI ÁDÁM, KASSAI ANETT

Miskolci Szabadidõközpont Vénusz: KISS DALMA, CSEPREGI GABRIELLA, KOVÁCS ALÍZ, GARADNAI ERIKA, VÁRADI CINTIA,
csere: SZÕKE ZSUZSANNA, IVANICS ANITA, KRESÁK KATALIN, BALOVICS RÉKA, LENGYEL ZSANETT, KATONA BRIGITTA,
edzõ: SÁRRÉTI GÉZA
góllövõ: 8` KOVÁCS ALÍZ, 10` GARADNAI ERIKA, 24` GARADNAI ERIKA, 24` VÁRADI CINTIA, 27` BALOVICS RÉKA, 29` GARADNAI ERIKA, 35` CSEPREGI GABRIELLA,

Tolna-Mözs: MOLNÁR ESZTER, HODOVÁN EDIT, VARGA ADÉL, SIMON BOGLÁRKA, KOVÁCS ANITA,
csere: PFUNDTNER VIVIEN, MAUSZ RENÁTA, FOLK RENÁTA, BAKI ESZTER,
edzõ: PÁLINKÁS JÁNOS
góllövõ: 18` HODOVÁN EDIT, 23` HODOVÁN EDIT, 23` SIMON BOGLÁRKA, 37` BAKI ESZTER, 38` BAKI ESZTER, 38` BAKI ESZTER,

Sárréti Géza (Miskolci-Vénusz):
Gratulálok a játékosoknak! A lányok megpróbáltak fegyelmezetten és jól játszani, ami a mérkõzés nagy részében sikerült is. Egy szimpatikus, jól felkészített ellenféllel szemben sikerült itthon tartanunk a 3 pontot.

Pálinkás János (Tolna-Mözs):
A szezon legrosszabb játékával jöttünk le a pályáról. Egyetlen játékosom sem tudott kimagaslót alkotni. A csapat védekezésén kell javítanunk, bár ez volt eddig az erõsségünk. A vészkapus játékunk – akár a Vesta ellen – csak az eredmény szépítésére volt elég.

Garadnai Erika (Média-csoport)
http://www.miskolcivenusz.hu/