Vágják le az ujjam, csak hadd védhessek minél előbb!
2014.12.24 | 00:00
Nagy Zoltán élete a labdarúgás. A 42 éves kapus kis- és nagypályán is hosszú éveket húzott le, de igazi sikereit futsalban érte el, több mint 300 elsõ osztályú mérkõzésen lépett pályára, 2004-ben bajnok és kupagyõztes lett. Kisebb sérülések sohasem hátráltatták, ám amikor végre lehetõsége nyílt rá, hogy a közismertebb nevén hajléktalan-világbajnokságként ismert tornán, Chilében képviselje a hazáját, szörnyû baleset történt.
Egy rossz mozdulat következtében ugyanis levágta a bal mutatóujjának háromnegyedét, valamint belevágott a hüvelykujjába is. Ijesztõ jelenet volt, ám a balesetet követõen egybõl csak amiatt aggódott, hogyan védhet így hat héttel késõbb a világbajnokságon.
„Talán a fáradtság okozta, nem tudom. Sajnos nem oldalt, hanem a fûrész elõtt húztam el a kezemet. Nagyon gyorsan történt minden, és ami furcsa az egészben, hogy abszolút nem fájt, inkább kellemetlen volt. Az egyetlen gondolatom csak az volt, hogy ugrott a chilei út... A szomszédom hozott gézt, és bár sürgettek, hogy egybõl induljunk kórházba, én bementem a házba, lemostam, leporoltam magam és átöltöztem, csak utána indultunk útnak."
Gondolhatnánk, megérkezésekor az orvosok a látványtól hollywoodi módon félredobtak mindent, de természetesen nem volt ilyen idilli a kiszolgálás...
„Amikor beérkeztünk a kórházba, csak annyit mondtak, álljak be a sorba. Mondtam nekik, hogy »jó, de itt azért hiányzik valami...« Sajnos nem hatotta meg õket ez túlzottan, úgy tûnik, mindegy, mi történik, nem foglalkoznak azonnal veled, csak akkor, ha le van esve a fejed... Elkérték a TB-kártyámat, lefertõtlenítették az ujjam, és már akkor mondták, hogy valószínûleg csonkolni kell."
„Mire orvoshoz kerültem, csaknem egy óra eltelt... Az elsõ mondatom az volt felé, hogy »Doktornõ! Nekem hat hét múlva védenem kell Chilében!« Természetesen bolondnak nézett, de aztán végül azt mondta, ha csonkolják a mutatóujjam, talán van rá esély, egyébként tíz-tizenkét hét a felépülés. Elsõre rávágtam, hogy »rendben van, vágják le az ujjam, csak hadd védhessek minél elõbb«, ám aztán higgadtabb fejjel nyilván már végiggondoltam és azt mondtam, próbáljuk megmenteni. A hüvelykujjam szerencsére nem sérült meg olyan vészesen, igaz, az fájt jobban, mert az vérzett, a mutatóujjam szinte egyáltalán nem."
A teljes cikk idekattintva elérhetõ
