UTE siker drámai végjáték után
2022.11.16 | 22:47
UTE siker drámai végjáték után

Az NBII alapszakasz feléhez érkeztünk, ahol egy igazi rangadóra került sor. A harmadik helyezett UTE a második Mad Dogsot fogadta és győzelmével helyet is cseréltek. A forduló meglepetése, hogy megszerezte első győzelmét a Tolna, így nincs már nyeretlen csapat a másodosztályban. A Hidegkút és a Miklós is közel járt a pontszerzéshez, de végül elmaradt a bravúr.


NBII nyugati csoport, 11. forduló

HIDEGKÚTI SC – PTE PEAC-B BUILD TRADE 3-4 (1-1)
A hazaiak sokadik olyan mérkőzése volt a Pécs elleni, ahol papíron esélyesebb csapattal játszanak és közel vannak a pontszerzéshez, de a hajrában végül elbuknak és ezúttal is így volt. Kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés, ahol felváltva estek a gólok és a Hidegkút háromszor is vezetett, de a pécsieké mindannyiszor egyenlíteni tudtak, majd két perccel vége előtt a vezetést is megszerezték, ami végül a győztes találatot jelentette. A vendéglátó megint bosszankodhat, hiszen ismét elszalasztottak egy pontszerzési lehetőséget.

 

UTE – MAD DOGS FUTSAL 5-4 (2-2)
A forduló rangadójára került sor Újpesten, ahol a két dobogós találkozott. A mérkőzés első 10 perce a hazaiaké volt, és két gólos előnyre tettek szert, de a vendégek tudtak váltani a játékrész második felére és Roni duplájával egalizáltak, így döntetlen volt szünetben. A fordulás után ismét egy gyors hazai gól, de erre is volt válasza a Mad Dogsnak. A folyatásban mind a két fél közel volt a gólszerzéshez, de nem sikerült betalálni. Ahogy telt az idő, egyre biztosabb volt, hogy akár egy gól dönthet. A hajrához érve a vendégek találtak be, ami úgy tűnt, elég lesz a sikerhez, de az utolsó percben jött a dráma. Az újpestiek levitték a kapust és ez meghozta a várt eredményt és 45 másodperccel a vége előtt sikerült egyenlíteni. A fordulatoknak ekkor még nem volt vége. Mikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a vendégek egy felesleges szabálytalanságot elkövetve összehoztak egy 10 méterest. 14 másodperccel a vége előtt Czerman előtt adódott így meccslabda, aki nem is hibázott, így sikerült fordítani, amivel megelőzték mostani ellenfelüket és feljöttek a második helyre.

 

NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB – HALADÁS VSE II 4-7 (1-2)
Tovább robog a Haladás, akik elvették a Kanizsa hazai veretlenségét. Szoros első félidőt hozott a mérkőzés, ahol a Hali két gólos előnyre tett szert, de szünet előtt a hazaiak szépíteni tudtak. A térfélcserét követően a vendégcsapat remekül használta ki helyzeteit és eldöntötte a három pontot már a játékrész közepére. A hajrában a Nagykanizsa ugyan szerzett még három gólt, de ez csak a szépítésre volt elég. A Kanizsa négy győztes hazai meccs után először kapott ki a szezonban, míg a szombathelyiek újabb győzelmükkel már csak egy pontra vannak a dobogótól.

 

KISÉP FUTSAL SZIGETSZENTMIKLÓS – DUNAÚJVÁROS FUTSAL 1-2 (0-1)
A vendégek voltak az esélyesebbek, és ennek megfelelően kezdődött a találkozó, hiszen már a harmadik percben megszerezték a vezetést. Ezután hosszú colcsend következett, egyik fél sem tudott betalálni, így szünetig nem változott az eredmény. A második játékrész is újvárosi góllal indult, így már kettő volt az előnyük. A Miklós becsülettel küzdött a szépítésért, ami a hajrá előtt össze is jött, így az utolsó percekre nyílt lett a találkozó. Ennél többre viszont nem futotta a házaktól, csak szorossá tudták tenni a meccset, de a három pont a Dunaújvárosé lett és négy vereség után ismét győzelmet ünnepelhettek.

 

ASTERIX ÉRD – 2F-BAU TOLNA-MÖZS 4-5
A forduló meglepetésére került sor Érden, ahol a Tolna megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Az Asterix az előző hazai meccsén legyőzte az UTE gárdáját, ami úgy tűnt, lendületet adhat nekik, de végül nem így lett. Az első félidőben két góllal is vezettek és senki nem gondolta, hogy baj lehet, de a Tolna nem sokkal a szünet előtt szépíteni tudott. A fordulás után az érdiek visszaállították a két gólos különbséget, de a vendégek nem adták fel és előbb szépítettek, majd egyenlítettek. A Tolna sokáig nem örülhetett, hiszen egy perc múlva ismét hátrányba voltak, de az igazi fordulat még hátra volt. Az utolsó két percben kétszer is eredményesek voltak a tolnaiak, akik ezzel megfordították az eredményt és első sikerüknek örülhettek.

 

TFSE-BESTRONG – TIHANYI FC 4-1 (1-1)
Az egyetemisták az első félidőben rengetek helyzetet dolgoztak ki, de rendre ki is hagyták egy kivételével, amire a Tihany tudott válaszolni, így nem tudtak szünetig előnyt szerezni. A fordulás után a hazaiak jobban koncentráltak és így hozták a kötelező győzelmet és mivel a Mad Dogs kikapott, két pontra nőtt az előnyük a tabellán és az első helyen fordulhatnak.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink